80/10/10

80 százalék egyszerű szénhidrát (vagyis gyümölcsök, főleg édesek), 10 százalék zsír és 10 százalék fehérje

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: RAtti » 2012. márc. 29., csüt. 8:28

Szia Iván!

Amikor az említett esetekben néha főtt kaját eszem akkor tudom, hogy az nem jó, nincs semmilyen értelmes magyarázat arra amiért szükség lenne rá, és az elfogyasztásuk után érzem is hogy nem esett jól (főleg ha ez estefelé történt) ezt már a megevésük előtt tudom, de ilyenkor valahogy mégsem sikerül mindig megállni. Ezt Boutenko is jól leírja, hogy tudjuk hogy mi várható, de mégis újra és újra belefut az ember. -tényleg mint a narkósok. :roll:
Szerintem itt ilyenkor nem testi kívánalmakról van szó, hanem inkább az agy, az idegrendszer követeli a megszokott "jó kis anyagait".
Persze ez nem mentség, és nem "jogosít" fel a főttek fogyasztására. -és nem is ürügyet akartam keresni.
(csak azt gondolom ha beszélünk róla, próbáljuk beazonosítani a "problémát", akkor már a "kezelése" is könnyebb)
Viszont az is igaz ha az ember ilyen esetekben sikeresen ellenáll a csábításnak, akkor az utána legalább olyan jó érzés, mintha megettük volna azt a valamit. :D
Avatar
RAtti
Grafomán
 
Hsz: 2508
Csatlakozott: 2009. ápr. 19., vas. 0:00


Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2012. márc. 29., csüt. 19:01

Görögdinnye kapható. Ma ettem egy 4 kg -osat, finom édes volt, tiszta ízű. Kb 480 ft/ kg, tehát nem olcsó, de nem is drámai, 2000 alatt fizettem. És ha azt nézzük, hogy megeszem a héját is jól levágva a zöld rész , ahol az ásv. anyagok feldúsulnak, akkor ok.
Spárga és eper lassan indul.
Medvehagyna indult, nagyon erős tisztító, feltüzeli a testet.
Zöldhagymák indultak.
Senótot együk, ha kapunk jókat.
Neveljünk búzafüvet, árpafüvet, vegyesfüvet. Aki gondolja tudok címet, házhoz viszi, 2000 Ft egy tálca, 4 napig elég, heti adagnak mondja. 06302377643
Borsó zsenge hajtása hasznos zöld.. Persze csak Pest és vonzáskörzet, de nem biztos, egy telcsit megér.
Baby cukkinik gazdagok tápanyagban.
Gyömbért ehetjük ételekhez keverve, fiatalít, és tüzeli a testet.
Napozzunk is legalább hétvégén.



A zöldeket kívánni fogjuk, ha rászokunk, és nehezen viseljük majd, ha nem jutunk hozzájuk.
Ez lesz az egészséges addikciónk, a tiszta, helyesen érző test kéri a zöldjeit. Ugye milyen meglepő, minden csak szokás kérdése.

És jegyezzük meg. Együnk bármit, vagy semmit, csak álljuk meg a főtteket.
Legyen otthon elég gyümi, és zöld, és mag/magcsíra az elején. Mindhárom kell még az átmenetesnek, mert van egy magas magigénye, mert mennyiségi magevő létről mászik le, van egy magas cukorigénye, és ásványisó igénye. Ezekhez társul az addiktiv igénye a megszokott mérgeire, amit ki kell koptatni a nyersekkel.
:D
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. márc. 29., csüt. 21:29

smanag írta:Görögdinnye kapható. Ma ettem egy 4 kg -osat, finom édes volt, tiszta ízű. Kb 480 ft/ kg, tehát nem olcsó, de nem is drámai, 2000 alatt fizettem. És ha azt nézzük, hogy megeszem a héját is jól levágva a zöld rész , ahol az ásv. anyagok feldúsulnak, akkor ok.
Spárga és eper lassan indul.
Medvehagyna indult, nagyon erős tisztító, feltüzeli a testet.
Zöldhagymák indultak.
Senótot együk, ha kapunk jókat.
Neveljünk búzafüvet, árpafüvet, vegyesfüvet. Aki gondolja tudok címet, házhoz viszi, 2000 Ft egy tálca, 4 napig elég, heti adagnak mondja. 06302377643
Borsó zsenge hajtása hasznos zöld.. Persze csak Pest és vonzáskörzet, de nem biztos, egy telcsit megér.
Baby cukkinik gazdagok tápanyagban.
Gyömbért ehetjük ételekhez keverve, fiatalít, és tüzeli a testet.
Napozzunk is legalább hétvégén.


Füvescsóka miket tud hozni,fűféléket? vagy mást is és hogy együk ala natur? egy bajom van még valahol olvastam de már nem tudom hogy hol,van egy szír csákó aki állitólag olyan saláta költeményket csinál hogy beszarás,Én a világ összes salátáját megenném bármennyibe kerülne is ha egyedi zsenge harsógó és kreítiv lenne,a sablon salátákat se időm se kedvem nincs enni csinálni,nem tud valaki valami frankó helyet ahol jó sali van?


A zöldeket kívánni fogjuk, ha rászokunk, és nehezen viseljük majd, ha nem jutunk hozzájuk.
Ez lesz az egészséges addikciónk, a tiszta, helyesen érző test kéri a zöldjeit. Ugye milyen meglepő, minden csak szokás kérdése.

És jegyezzük meg. Együnk bármit, vagy semmit, csak álljuk meg a főtteket.
Legyen otthon elég gyümi, és zöld, és mag/magcsíra az elején. Mindhárom kell még az átmenetesnek, mert van egy magas magigénye, mert mennyiségi magevő létről mászik le, van egy magas cukorigénye, és ásványisó igénye. Ezekhez társul az addiktiv igénye a megszokott mérgeire, amit ki kell koptatni a nyersekkel.
:D
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. márc. 29., csüt. 21:29

Füvescsóka miket tud hozni,fűféléket? vagy mást is és hogy együk ala natur? egy bajom van még valahol olvastam de már nem tudom hogy hol,van egy szír csákó aki állitólag olyan saláta költeményket csinál hogy beszarás,Én a világ összes salátáját megenném bármennyibe kerülne is ha egyedi zsenge harsógó és kreítiv lenne,a sablon salátákat se időm se kedvem nincs enni csinálni,nem tud valaki valami frankó helyet ahol jó sali van?
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2012. márc. 30., pén. 6:52

Hívd fel a füvest. Nekem ma hozza az első adagot. Rendeltem egy búzafüvet és egy vegyesfüvet. Jövő hétre meg árpafüvet. Salátás engem is érdekelne. Mert vadászom a jó, és ízes, tartalmas beszerzéseket, mert a szart már nem tudom elfogadni, számomra az íztelen, és csak csalódás. Inkább jó, vagy semmi.
:D
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. márc. 30., pén. 20:10

smanag írta:Hívd fel a füvest. Nekem ma hozza az első adagot. Rendeltem egy búzafüvet és egy vegyesfüvet. Jövő hétre meg árpafüvet. Salátás engem is érdekelne. Mert vadászom a jó, és ízes, tartalmas beszerzéseket, mert a szart már nem tudom elfogadni, számomra az íztelen, és csak csalódás. Inkább jó, vagy semmi.
:D


Előbb megvárom mit mondasz szakmailag a fűves cuccról,és ha nálad átment a rostán akkor jövők Én tesó:)
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2012. márc. 31., szomb. 11:51

Tegnap hozott két füvet, egy búzát és egy vegyeset. Kicsit növeszteni kell még. Szerintem megéri kipróbálni.
Nekem van egy Green Star présgépem, rég használtam már, de most újra előveszem.
Medvehagymát együk, és a spenótot. Akinek van kertje egyen gyermekláncfüvet, tyúkhúrt, és indultak a római salik(egyik legértékesebb Sali). Jöhetne már a spárga, mert az igazi zöld spárga az manna, ki ne hagyjuk.
Az a jó, ha érezzük az ízeket az ételen.
:D
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. márc. 31., szomb. 17:30

Megnéztem a pránás interjút.
...
Ami 100% működik, az a légzés. Ez már többször visszaköszönt, és rövidebb-hosszabb ideig éjszaka is csináltam. Érdekes volt. Különösen a mély légzés. Ez a 21-es periódus egy értelmes bevezetés.
Aztán, hogy erre visz-e az út?
Ami rögtön beugrott: hogyha tényleg vannak "földönkívüliek", és azok olyanok, amilyeneket leírnak, akkor akár ők i s ezt az utat járhaták. Így könnyű bejárni az Univerzumot. A hajón nem is kell sokat szántani.
Hétfő után, ha a fagy megint elviszi a sárgabarackot, meg a mandulát, esetleg az őszibarackot, pláne a most készülődő almát, akkor nekem is ezt kell választanom. Mert a piac már kifektet minket. A 1720 Ft-os dinnye valóban vonzó ajánlat. Pláne, hogy még az hátra van, hogy lehet, nem is bírnám megenni... Bár a másfél év alatt mostanában nem volt ilyen jellegű tünetem semmivel.

Ratti!
próbáld meg a ráhangolódást a régi kajákra csak az íz szempontjából. Ehhez nem kell enni is őket. Ha ezt az érzést figyeled, és utána gondolod, hogy kell-e ez neked egyáltalán, akkor ez a tréning helyettesíti az ételt. Hiszen a valóságban is ezt éljük át. Csak addig élvezzük, amíg esszük. De ezt ugyanúgy megtehetjük bármilyen jó kajával is. Azt ráadásul élvezet+ jó érzés, ami ellentéte a lelkiismeretfurdalásnak. Ha elmondod, de továbbra is csinálod, olyan, mintha meggyónnád a papnak és meg van bocsátva. A Jóisten mindent megbocsát. Van különbség?
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: RAtti » 2012. ápr. 2., hétf. 13:26

Szia Gábor!

Nem azért mondtam el, hogy "feloldozást" nyerjek.
Avatar
RAtti
Grafomán
 
Hsz: 2508
Csatlakozott: 2009. ápr. 19., vas. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. ápr. 3., kedd 8:48

Szia Ratti!
Én sem azért mondtam, hogy furdaljon..Teljesen átérzem a te mostani helyzetedet. Mikor mgé ettem a kenyeret, nem tudtam, milyen lesz utána. De igaából, majdnem mindenugyanaz, kivéve, hogy több az energiám és kevesebbet alszom. Ami egyébként nem jó. Az autoimmun, így a tél végén vegyes tapasztalatokat hozott. Voltak fájdalmas csomók a jobb kezemen, és a balkezem ujjainak végén repedések a zsírhiány miatt. Ami kellemetlen volt . De szőlőmagolajjal javítható. Ez általában elmúlik, ha jön a napocska. De a gitározás hiányzik, mert az ujjaim fájnak. Az ízületeim viszont teljesen jók, és ez volna a legjobb hír. A csomók elmúlnak a meleg idővel. Csak a hidegen újulnak ki. Lehet, hogy régi fagyási sérülések, és nehezen javul a DNS. Szóval a kenyér nem annyira rossz, mint mondják, de azért nem kell többet, mert minden nap jobb és ezért bízom, hogy még sok érdekes élmény vár.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. ápr. 8., vas. 16:43

Akinek ebből egy silóval az nem ember vazze:)

http://index.hu/tudomany/2012/04/07/hod ... ag-orulet/
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. ápr. 8., vas. 16:44

borcsok1 írta:Akinek ebből egy silóval az nem ember vazze:)

http://index.hu/tudomany/2012/04/07/hod ... ag-orulet/


Akinek nincs ebből egy silóval az nem ember:)
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2012. ápr. 9., hétf. 9:57

Őrület ez is csak. Bár nagyon hasznos, a többi mag is hasznos, és nem csak az a jó, amiben a legtöbb van, mert a másikban is sok van, és még sok is abból a másikból is, mint amire az embernek szüksége van. Az ember nem mennyiségi magevő. Kalóriatartalomba vetítve egyébként a zöldeket semmi sem veri meg, még a magok sem. Még Omega 3 is rendkívül sok van a zöldekben kalóriára vetítve. Természetesen az 1-2 uncia magfogyasztás hasznosan kiegészíti az étrendet.
Lucernát ültessünk a kertbe. Nagyon hasznos zsenge állapotban, keverve zöld turmixokban, vagy ehető salátákkal, mert önmagában kicsit keserű zöld. Hatása viszont nagyon jó.

Visszatérve a chia magra, nagyon jó, én is rendszeresen eszem. Épp tegnap ettem lenmaggal áztatva, medvehagymás, paradicsom vivőanyaggal összeturmixolva, Kapunk egy kellemes, nagyon finom, pikáns pépet, mely igen tápláló.

Hasonlóan tápláló mag még a lenmagon és chiamagon kívül, a tökmag, kendermag, szezám, napraforgó, brazil dió, sima dió, mandula, mogyoró.

Római salik is indultak. Spárgázni már javában kell, a zöld spárga értékesebb.
Import dinnyéket már lehet csipegetni. Almákat még együk, még van erejük, ha unjuk a narancsokat. Banánt lehet már csökkenteni, mihelyt jön az eper és a cseresznye.
Avokádóból az ízeseket vadásszuk, sajnos, sok a nulla avokádó a piacon, amit dobok a kukába egy az egybe, mint negyven egybe.
Medvehagymát is sokat együnk.
Búzafüvet, árpafüvet ihatjuk. A hajdina zsenge hajtása finom zöld Sali. Zsenge zöldborsó hajtását ehetjük.
Lassan jönnek a zsenge cukorborsók. Beluga fekete lencse a lencsék közt a leghasznosabb.
Szárzeller paradicsommal sportolóknak jó elektrolit ital.
Olvassuk el Viktória új könyvét: 12 lépés a nyers étrendig.

:D
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2012. ápr. 9., hétf. 10:10

:D
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. ápr. 9., hétf. 15:40

smanag írta::D



Gondolom ilyenkor bármit lehet enni nem tudunk hibázni:)
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

ElőzőKövetkező

Vissza: 80/10/10

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 41 vendég

cron