Szerző: Stoner » 2012. feb. 27., hétf. 13:42
Arctic!
Abban erősen tévedsz, hogy a test halott és tudatlan. Nem misztika, de minden él az Univerzumban. A folyamatban levő pályák, (spirális folyamatok, amelyek az időben haladnak), legyenek azok a legegyszerűbb atomalkotók is: személyiségek, még akkor is, ha rengeteg ugyanolyan van belőlük. Ezek egymásra hatása hozza létre a bonyolultabb rendszereket. Ezek mind gondolkodó rendszerek, gondolkodó elemekkel. Azonban az általunk érzékelhető megnyilvánulásaik, sokszor csak a mi általunk fogható tartományban mutatkoznak meg nekünk, mint műszeren megjelenő kis szikra, vagy egy halott kődarab a porban. Ha minden halott volna, akkor élet sem lehetne. Mert élet csak élőből keletkezhet. Nem az Isten adta az életet, hanem a számtalan élő folyamat egyre magasabb szintű szerveződései. Az ember elfelejtette az ősi parancsot: szeretkezz, ne háborúzz, vagyis a legmagasabb szintű élet a szerveződés, együttműködés. Ugyanez már igen magas szinten minden biológiailag élő, vagyis a tudomány által élőnek nevezett szervezeten belül, a legelemibbeknél nagyságrendekkel hatalmasabb formákban, a sejtekben is gondolkodó folyamatokat feltételez. Tehát minden sejt él, gondolkodik, szerveződik, választ, dönt, vagyis tudata van. De mindig a magasabb szerveződés mutat számunkra érzékelhetőbb tudatot. A radiesztézia az, ami közvetít az "élő és élettelen" között. De az élettelen sem az, mint ahogyan kifejtettem, csak olyan alacsony tudati szinten van, és olyan lassú (vagy gyors) idődimenzióban él, gondolkodik, vagy éppen olyan nagy, (vagy olyan kicsi), hogy mi, mivel rendkívül távol vagyunk szintekben, csak élettelenként jelöljük. De ezek részei a sejtjeinkben már élő, és döntéskész elemekké alakulnak. Roppant bonyolult, de én tisztán látom az egészet. Ha azt akarod, hogy megértsd az élet lényegét, gondolkodj úgy, mint az indiánok, és légy a kő, hullám, sas, hal, vagy bármi, amit látsz magad körül. Amíg ezt nem fogod fel, addig csak hányódó dióhéj leszel egy háborgó, sötét, mély óceán habjaiban.
Én már megtapasztaltam, mit tesz fának, lenni. Mit tesz élő fának, vagy "halott" asztallapnak, vagy éppen műanyagnak lenni. Ez utóbbi, ami sehol nincs, csak a mi illúzióink teremtették meg. Ez a legdémonibb létforma, és azzal a hamis tudattal jött létre, hogy nekünk jogunk van játszadozni a természet által megalkotott, a természetben előforduló „élők” szétdarabolásával, és a szétroncsolt, tönkretett alkotókból „új”, de már amorf, az életre képtelen képződmények megalkotásával. A „mű” anyag, egyfajta felsőbbrendű kinyilatkoztatása az ember csodálatos képességeinek. De az eredmény jól láthatóan kudarc és pusztítás. Idővel a mű válik az „igazivá”, és az élő eltűnik. Már vannak olyan, minden porcikájukban mesterséges „ételek”, amelyek íze látszólag nem különbözik az eredetitől, De itt meg kell jegyezni, hogy az „eredeti” keksz sem eredeti, hanem mű. Eredeti nincs benne, mert minden kivonat, főzött-sütött, vagyis műanyag. Ebből a példából is kitűnik, hogy az ember tudata mennyire meg van zavarva a rengeteg torz, és hamis formától, illúziótól. Ide vonatkozik az is, hogy a főtt, stb. étel, ahogyan kifejti a torzító hatását, végigmegy az összes sejten és szerven, majd eljut az agyba is, ami ténylegesen a biológiailag legmagasabb szerveződéshez, az emberi tudathoz köthető testrész, szervrendszer. Ebben az idegsejtek műreakciói, műgondolatokat, műkötődéseket, műérzéseket hoznak létre. Ezekből a száj, a kéz, művéleményeket jelenít meg. A szem művilágot érzékel valóságosnak, az orr műillatokat tart természetesnek. Lásd a tőtöttkáposzta „ínycsiklandozó illata”, vagy a kocsonya fagyott, oldott csont, és ínenyve, (az az anyag, amit semmilyen lény sem képes megemészteni, csak a dögevő marabu) és fagyott zsírréteg, fagyott állati darabok látványa, és annak ismerős ízének felidézése stb.
Amint az ember elkezdi megtapasztalni, mi a különbség a radiesztéziás jelzésekben, tiszta, élő és megzavart, az élő szervezetek számára értékelhetetlen információjú „dolgok” között, lassan rájön, mennyire távol van már attól, amit édeninek szoktunk nevezni.
Visszatérve a tapasztalásaimhoz, egyszer, megfelelő tudatállapotban balkézzel megtapintva egy fát, majd egy tárgyat, vagy bármilyen körülöttünk levő képződményt, megjelent számomra annak a története, tömörített formában. A fa, amely él egy érdekes zsongó, eleven létet sugároz; a már feldolgozott fa, a gépek, által rajta elkövetett sérülések hangját és furcsa, gyors képeit; a fém a feldolgozás fázisainak gyors, de nagyon jól meghatározható, morajló, bugyogó, csattogó hangjait és hozzá társuló sötét, vagy izzó fények képzetét; de ezt nyilvánvalóan nem lehet szavakba „önteni”. Annyi biztos, hogy a különböző dolgok, mindig azonos érzeteket adnak. Ebből a szempontból nagyon tanulságos volt a műanyaggal való találkozás. Mikor az én tudatom és a műanyag „kvázi” tudata, története, összetalálkozott. Nagyon kellemetlen és zavaró érzetek, és nyomasztó élmény kísérték. A rengeteg beavatkozás kaotikus és zavaros zagyvaságot sugárzott. Ezt kéne megtapasztalni minden vegyésznek, aki ilyeneket „alkot” ahhoz, hogy ráébredjen, mit is tesz.
Ezt nem akartam tovább folytatni, mivel az ember könnyen becsavarodhat tőle. Vannak olyanok, akik ennek a veszélyeit nem ismerve nagyon elszállhatnak. De a dolog van és elérhető. Nem kell különösebben sokat foglalkozni vele. Az embernek nem jó a varázslószintig eljutni, mert csak akkor tud jelen lenni és segíteni a többi embernek, ha a köznapi kommunikációban nyilatkozik meg. Bár a nagy hókuszpókuszok elzsibbasztják a primitív tudatú embereket, azonban én szeretnék a valóság szintjén, főleg a szavakkal közvetíthető tudásnál megmaradni.
-egyenlőre asszem beérném a heti (vagy kétheti 
) egy-másfél napossal is, aztán majd az eredmények függvényében meglátom, hogy "lesz-e kedvem" hosszabbakba belevágni. Az igazság az, hogy eddig csak elméletben foglalkoztam vele, és még eléggé idegen a dolog. -meg ugye ott van az a sok finom kaja.