Szerző: borcsok1 » 2012. jan. 11., szer. 13:19
Szerimtem nagyon nagy cikk beteszem:)
Vannak még csodák, mondjuk gyakorta, a mindennapok során azonban kevés bizonyítékát kapjuk e megállapításnak. Az egészségügy világában hatványozottan kisebb az esélye a csodás gyógyulásnak. Az MNO ezúttal egy olyan esettel találkozott, mely ellentmond mindezeknek. Egy magyar tudós szinte hihetetlen felfedezésre jutott: megtalálta a koleszterinszint növekedését – ezzel párhuzamosan a magas vérnyomás kialakulását – meggátolni képes antitestet. Túlzás nélkül kijelenthető: a szer milliók életét mentheti meg világszerte, ugyanakkor komoly gyógyszergyártókat tehet tönkre. A vakcina dokumentációja immár a rendőrség kezén van, a történet viszont itt nem ér véget.
Dr. Horváth István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora mintegy 40 évig vezette az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet (OBNI) szerológiai osztályát. Az ide beküldött vérmintákból kellett megállapítani, hogy az illető szifiliszes, vagy fel kellett menteni a fertőzés gyanúja alól. Az áldott állapotban lévő anyák szervezete a terhesség idején hasonló ellenanyagokat termelhet, mint a szifilisszel fertőzötteké. Az ellenanyag-termelés elkülönítése komplikált és költséges volt, ezért Magyarországon csak az OBNI-ban végezték. Az elkülönítés azért volt létfontosságú, mert a fertőzött anyák elvetéltek, vagy gyermekük testileg, lelkileg sérült ember lett. A kutatások során a tudós hihetetlen felfedezésre jutott: létezik az emberi testben egy anti-koleszterin antitest, mely korábban ismeretlen volt.
„Fel kellett tennünk a kérdést, miért van ez az antitest a szervezetünkben – magyarázza dr. Horváth István. – A kísérletek során kitűnt, hogy az antitestnek fontos szerepe van a koleszterin-anyagcserében. Hogy mire képes? Semmi másra, mint hogy rátapadjon a koleszterinre. Ha azonban ez nem történik meg, akkor a rossz koleszterinnek nevezett kis sűrűségű zsírfehérje részecskék (LDL) felhasználhatatlanná válnak a szervezet számára.”
A koleszterin-anyagcserével kapcsolatban az utóbbi évtizedekben sokat változott a tudományos szemlélet. A múlt század nyolcvanas éveiben a kutatók már elvetették azt a felfogást, hogy a koleszterin a tápanyaggal kerül be a szervezetbe, és a tápanyaggal felvett koleszterin okozza az érelmeszesedést. Később, húsz éven át – a tudomány akkori állása szerint – egy sejten belül élő kórokozót, a chlamydiát tartották az érelmeszesedés okozójának. Ez a tudományos felfogás is megdőlt 2000-ben. Azóta a tudomány mai állása szerint az érelmeszesedést a magas vérkoleszterin-szint okozza.
Nem oka, hanem velejárója
Dr. Horváth István a kutatásai alapján a „magas vérkoleszterin-szintet” legfeljebb az érelmeszesedéssel együtt járó folyamatnak, de nem az érelmeszesedés okának tartja. Az érelmeszesedés oka, hogy a szervezet a saját maga által termelt koleszterint nem tudja felhasználni. Azért következik be az erek szűkületét, elmeszesedését okozó anyagcserezavar, mert nincsen elég anti-koleszterin antitest a vérben. Azért, mert olyan körülményeket teremtünk önmagunk részére, hogy meggátolódik ennek az antitestnek a termelődése. Az antitesteket a vér egyik sejtfélesége (plazmasejt) termeli; minden olyan hatás, ami ezeknek a sejteknek a fehérjetermelését akadályozza, elősegítője lehet az érelmeszesedésnek. Minden olyan beavatkozás pedig, ami elősegíti az anti-koleszterin antitestek termelődésének a fokozását, segíti az érelmeszesedés megelőzését, vagy visszafejlesztését. Egy ilyen antitest-termelést fokozó oltóanyagot talált fel dr. Horváth István.
Az anti-koleszterin antitest különleges immunglobulin fehérje, amely képes rátapadni a koleszterinre. Amennyiben az LDL felületén lévő koleszterint „betakarja”, a részecskéket már fel tudják venni a koleszterint igénylő sejtek, és hasznosul a koleszterin. Ennek következtében nem halmozódik fel feleslegesen a koleszterin az érfal sejtjeiben. Nem szűkülnek az erek, és nem emelkedik a vérnyomás. Az antitest felfedezését követően az állatkísérletekkel bizonyították: ha csökkentik az anti-koleszterint a szervezetben, kialakulnak a plakkok, ha pedig megnövelik, akkor meggátolható az érelmeszesedés kialakulása, sőt a már kifejlődött plakkok visszafejlődnek.
A koleszterin az élet egyik legfontosabb vegyülete, amit az emberi szervezet előállítani képes, de lebontani nem. Az érelmeszesedés kiváltásában a koleszterinnek szinte kizárólagos szerepe van, az nem káros, hanem nélkülözhetetlen anyaga a szervezetünknek. A koleszterin nem oldódik a vérben, csak zsírfehérjék, lipoproteinek részeként fordul elő. A „jó koleszterinnek” nevezett HDL mindössze 5 százalék koleszterint tartalmaz. Az LDL-ben több 5-10 százalék koleszterin található.
A fel nem használt koleszterint a szervezet „raktározza” az erek falában atheromák, zsírdaganatok formájában. Ezeket nevezzük plakkoknak, magyarázza a tudós. A plakkok képesek az erek szűkületét, sőt teljes elzáródását is kiváltani. Az agyi erekben agyi infarktushoz, a szívben a szívinfarktushoz vezethet ez a folyamat.
Hatalmas bevételt hozna az államnak
Dr. Gulyás László nyugalmazott gyermekorvos régóta nyomon követi Horváth István kutatását, és úgy véli, egyedülálló felfedezés birtokában van a tudós. Ezzel együtt komoly veszélynek is ki van téve, hiszen az általa felfedezett vakcina egy sor gyógyszert söpörhet le az asztalról, milliárdos károkat okozva egyes gyártóknak. Véleménye szerint a magyar államnak komoly bevétele származhatna abból, ha piacra tudná dobni a szert. Ugyanezt az álláspontot képviselte az egyik legnagyobb hazai gyógyszergyár regionális igazgatója, aki megkeresésünkre azt mondta, akad olyan vállalat, mely büdzséjének döntő hányadát a koleszterincsökkentő gyógyszerekből származó bevételek adják. Ezek a cégek „becsukhatják a boltot”, ha kikerülne a piacra a vakcina.
Malter nélkül leomlik a fal
A '80-as évek közepén tett világraszóló felfedezést követően dr. Horváth István az antitest termelésére alkalmas oltóanyag találmányát benyújtotta a Magyar Szabadalmi Hivatalba. Az antitesttermelés fokozására alkalmas oltóanyagot bemutatták 2005-ben Genfben a találmányi világkiállításon. A világkiállítás zsűrije arany éremmel ismerte el a találmányt.
Ha visszatekintünk az érelmeszesedés leküzdésére alkalmas találmány ma már több évtizedes múltjára, göröngyös út tárul elénk. Amikor felismerték az antitestet, a felfedező publikálni akarta, főnöke ezt viszont nem engedélyezte. Azzal utasította el, „ha lenne ilyen antitest, akkor nem tudnánk gondolkodni, mert a koleszterinnek fontos szerepe van a receptor-stabilizációban”. Kijelentésével alátámasztotta annak a jelentőségét, hogy az agy idegsejtjeinek az egymáshoz kapcsolódó nyúlványai csak akkor tudják feladatukat végezni, ha azok érintkezését a koleszterin „összeforrasztja”. Ezzel akarata ellenére kiemelte az anti-koleszterin antitest szerepét az idegrendszer tevékenységében. A koleszterin tehát az idegrendszer tevékenységének a biztosításában is fontos szerepet játszik. Ezen túl részt vesz a sejtek membránjainak az építésében. A sejtmembrán nem koleszterinből épül fel, de nélküle olyan, mint a téglafal malter nélkül. A sejtmembránban a koleszterin a „fal” malterének a szerepét tölti be.
A koleszterin előállítása nélkül nincsen epesav sem, epesav nélkül nem tudnánk a zsírokat megemészteni. Ugyancsak koleszterin felhasználásával készíti a szervezetünk a nemi hormonok jelentős részét. Koleszterin nélkül tehát nincsen nemi élet, nincsen szaporodás.
A szív- és érrendszeri betegségek az emberi halálozások 65-70 százalékáért felelősek. A szervezet által előállított koleszterint még gyógyszerek alkalmazásával sem lehet lebontatni a szervezetben. A jelenleg alkalmazott orvosi beavatkozásokkal sem megelőzni, sem visszafejleszteni nem lehet az erek falában lévő atheromákat, az ereket elzáró daganatokat. Erre csak olyan módszer lehet alkalmas, amelyik az ezekben a daganatokban felhalmozott koleszterin felhasználását elősegíti. Ilyen eljárás az anti-koleszterin antitest termelésének fokozására alkalmas oltóanyag. Jelenleg csak Magyarországon létezik az emberen is kipróbált oltóanyag.
A vakcinát az Egyesült Államokban is sikerült előállítani, tette hozzá dr. Horváth István, ami kísérleti állatokban (patkány, nyúl, egér, tengerimalac) eredményesen fokozta az anti-koleszterin antitest termelését, és visszafejlesztette az érelmeszesedés kialakulását. Amikor azonban disznókon próbálták ki a hatását, az állatok az oltást követően anaphyilaxiás sokkban elpusztultak.
Emberen is működött
„Az információ ismeretében mi is kipróbáltuk az általunk előállított oltóanyagot, a beoltott disznókon pedig semmiféle kedvezőtlen mellékhatás nem mutatkozott – folytatta a tudós. – Beigazolódott, hogy az USA-ban kipróbált és a magyar vakcina alapvető tulajdonságaiban eltér. A sertéskísérlet megdöbbentő sikere nem hagyott nyugodni, és néhány nap tépelődés után kipróbáltam magamon az oltóanyagot. A siker teljes volt. A 2004-es immunológus kongresszuson az állatkísérleteket bemutató előadásom után, az egyik hozzászólásra adott válaszban bejelentettem a sikeres „humán kipróbálás” eredményét is. Később aki kért a készítményből, adtam neki. Külföldre is.”
A vakcinának külföldön is terjedt a híre. Egy korábban műtött és új bypass operációra már alkalmatlannak nyilvánított betegnél alkalmazták az oltóanyagot Ausztráliában: a használat teljes sikerrel járt. Ezt követően jelent meg az első vevő, maga az immunizálással megmentett milliárdos, aki százmillió dolláros vételárat kínált az oltóanyag titkáért. A magyar tudós azonban nem adta el a szert. A „multik” és a bankárok sem jártak sikerrel a vételi szándékukkal. „A találmány értékét a magyar gazdaság számára szeretnénk megőrizni” – fogalmazott dr. Horváth.
Az állatkísérletek után az emberi kipróbálás, a „klinikum I-II” következett volna. Ehhez több száz millió forintra lenne szükség, a pénzt pályázat útján, állami támogatással igyekezett megszerezni az orvos-biológus. „Négyszer is sikertelenül pályáztunk. Az utolsó pályázatunkat már kormányzati felkérésre nyújtottuk be. A kormányváltások miatt ez sem járt sikerrel. Bíztunk a »nemzeti kormány« hatalomra kerülésében, a korábbi biztató ígéretek ellenére azonban eddig náluk sem jártunk sikerrel” – magyarázta.
Mindent vittek a rendőrök
2011. szeptember 21-én a VIII. kerületi rendőrség házkutatási paranccsal a hóna alatt kopogtatott és begyűjtött a tudós lakásán és a nyaralójában található minden, a megítélésük szerint a vakcinához kapcsolható információt tartalmazó anyagot. „Elvitték a számítógépeimet, az összes iratot és az antigén-mintákat."
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lefoglalás okait és mikéntjét firtató kérdésünkre röviden annyit reagált: ismeretlen tettes ellen folyik eljárás kuruzslás gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire való tekintettel további információval nem szolgálhatnak. Más rendőrségi forrásból viszont úgy értesültünk, hogy a büntetőeljárás elrendelése jelen esetben nem feltétlenül indokolt. Kuruzslást ugyanis csak olyan személy követhet el, „aki jogosulatlanul, ellenszolgál-tatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki”. Horváth István esetében pedig a bűncselekmény tényállási elemei egyelőre nem valósultak meg. Ha vádat emelnek ellene, a bíróság dönti el, hogy kiadja-e a lefoglalt dokumentációt, ha viszont fennáll a bizonyítottság hiánya, a rendőrségnek kötelessége kiadni azokat, hiszen a kutatási anyag Horváth István saját szellemi terméke.
Az ügyben megkerestük a NEFMI egészségügyért felelős államtitkárságát is, onnan azonban a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI) irányítottak bennünket. A szervezet alá tartozó Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYI) világos választ kaptunk. A gyógyszerkifejlesztés során ha a nem klinikai vizsgálatok (állatkísérletek) alátámasztják a szer hatásosságát és relatív ártalmatlanságát, elkezdődhetnek a GYEMSZI és az etikai bizottságok által jóváhagyott humán klinikai vizsgálatok. Ezek lezárultával kérhető a gyógyszer forgalomba hozásának engedélyezése – szintén a GYEMSZI-től. Az OGYI ugyanakkor hangsúlyozta: információik szerint Horváth István készítménye immunológiai terméknek minősül, így a forgalomba hozatali engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség adhatja ki.
Hogy mi következik ezután? A tudós nem adja fel. Úgy fogalmaz, mulasztásával nem kíván részt vállalni annak az évi 10-15 ezer magyar ember tétlenséggel előidézett halálában, akik 45-65 éves korukban keringési betegségekben vesztik életüket, miközben megmentésükhöz rendelkezésre áll a megfelelő szer. Folytatni kívánja a „közösségi ismeretterjesztés, a humán kutatás-fejlesztés” érdekében végzett korábbi tevékenységét. Ennek érdekében további kölcsönök, támogatások mellett szeretné, ha a gyógyításra kész orvosok és az egészségpolitika irányítói a hazai forgalmazáshoz vezető utat egyengetnék.
A labda immár a másik térfélen pattog.