VRINDA Intézet a vaisnava kultúráért

Vallás vegetáriánus szemszögből, filozófiai kérdések, híres bölcsességek

VRINDA Intézet a vaisnava kultúráért

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2011. júl. 24., vas. 17:05

A védikus tradíció megmutatja a szükséges tennivalókat minden ember jóléte érdekében. Arra tanít, hogy óvjuk a gyengéket és rászorulókat. A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy mindenképpen álljunk ki az igazság mellett.
Földanyánk kétségbeejtõ állapotára minden embernek fel kell hívjuk a figyelmét. Hívjuk meg minden olyan más iskolához tartozó testvérünket, akik egyetértenek ezekkel a nézetekkel, hogy csatlakozzanak hozzánk, és közösen fogjunk hozzá alázatos szolgálatunkhoz. Ez nyilván azzal jár, hogy sok embernek kell változtatnia eddigi életén, és mi vagyunk azok, akiknek ezt el kell kezdenünk. Meg kell tanuljuk, hogyan lehetünk boldogok anélkül, hogy másokat boldogtalanná tennénk.
Jöjjetek, társuljatok a vaisnavákkal, és figyeljétek meg, mi az a gazdagság, amivel rendelkeznek, és amelyet mindenkivel megosztanak.

B.A. Paramadvaiti


A test, az elme és a lélek harmóniában a természettel

Fontos kötelességünk, hogy megóvjuk önmagunkat, és környezetünket. Vizsgáljuk meg, hogyan fejleszthetjük saját tudatunkat, és segíthetünk másokon. Mindannyian ezen a bolygón, a Földön születtünk, ami önmagában is egy csoda, tekintve a látható univerzum méreteit. Mohón kutatjuk, miként cselekedjünk, s mi a kötelességünk.
Földanya lakói között nagyon sok különbözõ elméletet és filozófiát találunk az életrõl és annak céljáról. Általában az emberek két alapvetõ elképzelést követnek.
A legtöbben megpróbálják élvezni az életet, amennyire csak lehet, és úgy gondolnak a halálra, mint amikor a teljes lét megszûnik.
Mások a világot oly förtelmesnek találják, hogy a létezést itt és most meg szeretnék szüntetni. Mivel nem akarnak részt venni egy járható, élhetõ megoldás kipróbálásában, ezek a lakótársaink inkább a felszabadulásban, és az érzéseik, gondolataik és vágyaik megszüntetésében bíznak, vagy erre törekszenek. Nem veszik észre, hogy a világon minden bámulatosan jól tervezett és szervezett.
Ha észrevennék, világosan megértenék egy gondolkodó teremtõ létezését. Egyébként, van valaki ebben a földi világban, akiben megbíznak? Létezik-e valójában megvesztegethetetlen tekintély? Mindannyian láttunk már olyat, hogy vallási, oktatási vagy politikai szervezeteket önzõ érdekbõl rágalmaznak, s az ilyesmi általános bizalmatlanságot szül. Hitetlenség, visszaélés, és Földanya csak tûri a sebeket. A materialista életmód tönkreteszi Földanya biológiai jólétét, az emberiség jellemével együtt. Mint a bolygó jelenlegi lakóinak, kötelességünk, hogy megoldást találjunk a jövõ számára.

A test – azzá válunk, amit eszünk

Újra csak ismétlem: légy vegetárius! A védikus kultúra szigorúan megköveteli a vegetárizmust. Már az ókorban is húsmentes étrenden éltek azok, akik a jóga, a jóság és a tisztaság útját választották. A vegetárizmus sokféle – egészségügyi, gazdasági, ökológiai és erkölcsi – módon segíthet a világ állapotának javításában.
Gyógyszert csak akkor használjunk, ha már minden természetes gyógymód sikertelennek bizonyult. Szinte minden nép hagyományában megtalálhatóak a természetes gyógymódok. A gyógynövények, az agyag, a tiszta víz, a levegõ és a szeretõ gondoskodás ereje minden elérhetõ gyógymód közül a legjobb. Az ájurvéda a védikus orvoslás leírása, és a megelõzõ orvoslás magas fokú rendszerét állítja föl. Meg kell ismernünk azokat a természetes kezelési módokat, amelyeket ezek a hagyományok és írások elénk tárnak, és kerülnünk kell a vegyi gyógykezelést. Manapság nehéz ezekben a tudományokban jártas szakembert találni, de a betegségmegelõzést legalább könnyû megtanulni.
Ne fogyasszunk több vacak ételt. Csakis tiszta eredetû hozzávalókat vásároljunk, és készítsük el szeretettel Istennek felajánlva. A megszentelt étel fogyasztása tisztító hatású, és mentes a karmikus visszahatástól.
Ne használjunk többé mesterséges színezéket, vegyi ízesítõket, tartósítószereket, s más betegséget okozó dolgot, amelyet az élelmezésügyi ellenõrzõ hivatal tudatlansága miatt még nem tiltott be.
Ne használjunk fehér cukrot és fehér lisztet. A fehér cukor mérgezõ és szenvedéllyé válhat. Ezen kívül a fehérítéséhez állati csontot használnak. A cukorgyártás elsõ lépésének terméke, amikor az édes lébõl sûrû melaszt készítenek, a legtisztább édesítõszer. Ha nem jutunk hozzá tiszta melaszhoz, használhatunk barnacukrot is. Ha használunk is néha fehér cukrot, ez könnyen elhagyható, ha a nyers édesítõszerek könnyebben elérhetõek lesznek.
Mindig ajánljuk fel Krisnának a legtáplálóbb ételeket, hogy megõrizzük saját és mások egészségét.
Kövessük a hasznos táplálkozási tanácsokat. Ne együnk együtt gyümölcsöt és zöldséget.
Szabályozzuk az étrendünket.
Tartózkodjunk a mértéktelen és szennyezett ételektõl.
A tisztátalanság elzárja a jámborsághoz vezetõ utat. Ha figyelünk külsõ és belsõ tisztaságunkra, testünk védekezõképessége megerõsödik.

Az elme – az egyszerû élet megértése

Az emberiség már mindent kipróbált az elmúlt néhány ezer évben. Minden politikai és gazdasági rendszer – miként ebben az iparosodott technikai információs korban is – elhanyagolta az emberi jellem fejlesztését, és szörnyû környezetet teremtett. Egyik sem teremtett egészséges bolygót, használható rendszert ahhoz, hogy úgy folytassuk életünket, mint valaha. Még ha egy mesterséges csúcstechnikán alapuló világ megteremtése is lenne az élet célja, ami persze nem így van, akkor sincsen a világon annyi természetes forrás, amennyi elegendõ lenne ahhoz, hogy minden ember az európai vagy amerikai életstílust élje. A változtatás elengedhetetlen. Mindig elõre szeretnénk haladni, és eredményesek lenni. Most van az utolsó lehetõségünk, hogy helyesen cselekedjünk. Elméletben ez nem nehéz.
Fogadjunk el egy olyan lelki utat, amely nem engedi meg a követõinek, hogy bármiféle sértést kövessenek el másokkal szemben.
Tanuljunk mások példájából, hogyan lehet olcsó, és egészséges házat építeni. Az építkezésnél is meg kell próbálnunk a legtermészetesebb anyagokat használni. Újra felfedezték és továbbfejlesztették a természetes anyagokat, mint a sarat, a bambuszt, a szalmát és a habkövet, és ezek egyre népszerûbbek lesznek.
Próbáljunk elektromosság nélkül élni, ahol csak lehet.
Használjunk alternatív energiaforrásokat, mint a Napot és a szelet.
Oly módon étkezzünk, hogy megõrizhessük energiáinkat más dolgokra.
Ne hordjunk mûszálas ruhákat. A szintetikus anyagok nem engedik testünket lélegezni.
Támogassuk a népi és kézmûves ipart. A természetes anyagoknak természetes kisugárzásuk van. A len, a kender a pamut és a gyapjú nagyszerû anyagok az öltözködéshez és más dolgokhoz is. Érezni fogod a különbséget, ha megszabadulsz a körülötted lévõ természetellenes anyagoktól.
Ne használjunk mérgezõ színezõ anyagokat. A sok festék és vegyszer folyamatosan árasztja magából a mérget. Lassan ölnek, de ölnek.
Ne rongáld hallásod fülsiketítõ hangokkal. A túlzott hangerejû esztelen diszharmónia tönkreteszi a meditatív és értelmi képességeinket. Hasonló nem kívánatos hatással van egészségünkre és ítélõképességünkre jó néhány modern zenei csoport.
Ne támogassunk olyan vállalatokat, amelyek veszélyeztetik a természetet és élõlény társainkat.
Utasítsunk el minden olyan terméket, amely részese a korrupciónak és világunk szennyezésének.
Felejtsük el a televíziót, amely oly sok módon veszélyezteti a felnövekvõ nemzedékeket. Névszerint néhány: szexõrületet szít, növeli az erõszakot, a szókincs hanyatlásához vezet, leszûkíti a családi kapcsolatokat s a kommunikációt.
Ne használjunk a szükségesnél több bútort, melyek miatt hiábavalóan pusztulnak a fák. Csak az élethez feltétlenül szükséges dolgokat használjuk, inkább fordítsunk több idõt saját és gyermekeink lelki életére. A haszontalan újdonságok vásárlása csupán tudatlanságunkat mutatja, és versengést szít más, kizárólag anyagi gondolkodású emberek részérõl.
Ne vegyünk tudomást a reklámokról, hirdetésekrõl. Pénzedet inkább – Istennek, a világnak és magadnak – hasznos dolgokra költsd. Ne legyen több az egyetemes érdektõl eltérõ saját érdek.
Ne támogassuk többet a tudomány és az orvoslás álarca mögött megbújó kizsákmányolást. Az a mesterkélt elmélet, hogy a testünket mindenáron életben kell tartani, teljesen megzavarja a lelki békét.


Dátum: 2005. május 28. szombat, 01:00 Küldte: boldogsag
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00


Vissza: Vallás, spiritualitás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

cron