80/10/10

80 százalék egyszerű szénhidrát (vagyis gyümölcsök, főleg édesek), 10 százalék zsír és 10 százalék fehérje

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: jocó » 2016. feb. 20., szomb. 23:25

Stoner, Köszi a linket, figyelemreméltó írásaid vannak. Szimpatikus számomra a törekvés a mélyebb, a rejtett összefüggések megértésére.

Az önámításról az szűrődött le bennem az utóbbi időben, hogy szükségszerű a fennmaradáshoz, szükségszerű a fejlődéshez.
Életünk így működik, ahogyan küzdünk, célokért, küzdelmeinkben formálódó hitrendszerünk alapján.
Mely ahogyan halad, spiritualizálódik, és a spirituális önámításban tovább haladva, a fejlődés végállomásán elérjük az Egységet, mely Visszatérésben véget ér az ámulat, amely az elkülönültség része a valami magasabb általi megihletettségben.

Bennem is sok az ítélet mások felé. Például amiatt, hogy sokan sokszor bántanak másokat. Közben pedig én is gyakran megteszem.
Nehezemre esik tiszteletben tartanom mások küzdelmeit. Képes vagyok az én pici életem különbnek tartani másokénál.
Pedig mitől is lennék különb bárki másnál?
Az Egó, persze. Igyekszik magát minél jobb helyre pozícionálni.
És mégis, mintha szükséges lenne.
Az a vár, amit felépít magának, nem dőlhet romba. Mert akkor meghal.

A fejlődésben talán rájön, hogy mindaz csak illúzió, amivel fenntartja magát. Mihelyst arra is rájön, hogy szükség volt a játékra. Kellett, hogy lejárja (lerója) a saját egyéni élettáncát.

Részben átstruktúrálódhat. Talán teljes transzformáció is lehetséges. Mindez is csak a létjátékok része.

Én félek az egésznek a végétől. Az életkörökétől.
Hasonlóan riaszt a végtelenségének gondolata is.

Ez lehet hogy valami elakadás bennem. Elakadás a táncban.

Békét minden szívbe.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára jocó 2016. márc. 13., vas. 18:10-kor.
Avatar
jocó
Néha írogat
 
Hsz: 21
Csatlakozott: 2014. júl. 10., csüt. 21:20


Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2016. ápr. 9., szomb. 8:06

Szia Jocó!
Szép gondolatok.
Valahogyan az életem mások figyelésével kezdődött, mert a szüleim elég idősek voltak, hogy közelebb kerülhessek hozzájuk, de szerettem őket. Mivel több volt az idős ember körülöttem, ezért sok élettapasztalatot tanultam tőlük. A könyvek is segítettek megértenem az életet és magamat. Ez nem jelenti azt, hogy már mindent értek. De azt igen, hogy az érdeklődésem mások és önmagam titkai iránt olthatatlan. Az egészség témája elég hamar a látókörömbe került, mert - akkor még nem tudatosult bennem - az idős szüleim sok genetikai hibát is rám hagyományoztak. Ezért is kezdtem a másfajta étkezésbe, és továbbra is azt gondolom, az étkezés és az egészség szoros összefüggésben van. Ez nem elég ahhoz, hogy az élettel tisztába jöjjünk, ezért párhuzamosan az un. "lélek" dolgait is firtatni kezdtem. Ezután jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az Isten csak egy idea, amit azért találtak ki a minket irányító gonosz erők, hogy mindazt, amit Istennek tulajdonítanak, megtegyék velünk. Csináltak háborúkat, miközben az emberek az Istent kérlelték, vessen véget ennek. Okoztak betegségeket, és továbbra is az Istent és önmagunkat hibáztatjuk a bajainkért. Ettől függetlenül az Isten egy olyan idea, amit azért kell követnünk, mert magában foglalja mindazt, ami az embert jellemzi, tehát -Hamvas szavaival- "Istenembert" kell teremtenünk. Tegnap néztem egy beszélgetést - többek között - a beözönlő barbárokról, és a kereszténység elleni támadásról, és szó volt arról, hogy Európa mindig is keresztény volt, hitt a teremtett világban. Ez a legnagyobb csalás, és alapjában véve minden vallás a csalásra épül azért, hogy az életet elviselhetőbbé tegye. De az élet csak azért elviselhetetlen, mert az ember nem képes eléggé felnőni ahhoz a szerencséjéhez, hogy egyáltalán megszületett és él. Ez a hihetetlen csoda, az élet, ami egyúttal az Isten, és az élet az, ami teremt. Az élet pedig a körülöttünk levő Kozmosz. Ebben a hideg, ellenséges világban az élet küzdötte ki a Földön ezt a kivételes lehetőségválasztékot, amiben minden és mindenki megtalálhatja a békés életterét. Ez azonban a Hatalmasoknak nem elég, nekik mindenkin kell a hatalmukat érvényesíteni. Ők akarnak Isten lenni. Hogy az, akit ők teremtettek, annak a képével visszaélve a gyenge, elesett, bátortalan, szegény embereket az uralmuk alá hajthassák. Az egész egy nagyon gonosz játék, amiben központi szerepet a hazugság tölti be. Az értelmes embernek az élete során ezt a hazugsághálót kell lefejtenie, hogy meglelje a bölcsességet és a saját békéjét. Ámen!
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Stoner 2016. jún. 1., szer. 8:41-kor.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2016. ápr. 10., vas. 19:24

Ha már itt vagy Gabi bá most bottlottam bele egy másik Gabi bá oldalán található anyahba lehet ízekre szedni:)

http://www.tenyek-tevhitek.hu/miert_nem ... _vegan.htm
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2016. ápr. 10., vas. 19:26

Stoner írta:Szia Jocó!
Szép gondolatok.
Valahogyan az életem mások figyelésével kezdődött, mert a szüleim elég idősek voltak, hogy közelebb kerülhessek hozzájuk, de szerettem őket. Mivel több volt az idős ember körülöttem, ezért sok élettapasztalatot tanultam tőlük. A könyvek is segítettek megértenem az életet és magamat. Ez nem jelenti azt, hogy már mindent értek. De azt igen, hogy az érdeklődésem mások és önmagam titkai iránt olthatatlan. Az egészség témája elég hamar a látókörömbe került, mert - akkor még nem tudatosult bennem - az idős szüleim sok genetikai hibát is rám hagyományoztak. Ezért is kezdtem a másfajta étkezésbe, és továbbra is azt gondolom, az étkezés és az egészség szoros összefüggésben van. Ez nem elég ahhoz, hogy az élettel tisztába jöjjünk, ezért párhuzamosan az un. "lélek" dolgait is firtatni kezdtem. Ezután jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az Isten csak egy idea, amit azért találtak ki a minket irányító gonosz erők, hogy mindazt, amit Istennek tulajdonítanak, megtegyék velünk. Csináltak háborúkat, miközben az emberek az Istent kérlelték, vessen véget ennek. Okoztak betegségeket, és továbbra is az Istent és önmagunkat hibáztatjuk a bajainkért. Ettől függetlenül az Isten egy olyan idea, amit azért kell követnünk, mert magában foglalja mindazt, ami az embert jellemzi, tehát -Hamvas szavaival- "Istenembert" kell teremtenünk. Tegnap néztem egy beszélgetést - többek között - a beözönlő barbárokról, és a kereszténység elleni támadásról, és szó volt arról, hogy Európa mindig is keresztény volt, hitt a teremtett világban. Ez a legnagyobb csalás, és alapjában véve minden vallás a csalásra épül azért, hogy az életet elviselhetőbbé tegye. De az élet csak azért elviselhetetlen, mert az ember nem képes eléggé felnőni ahhoz a szerencséjéhez, hogy egyáltalán megszületett és él. Ez a hihetetlen csoda, az élet, ami egyúttal az Isten, és az élet az, ami teremt. Az élet pedig a körülöttünk levő Kozmosz. Ebben a hideg, ellenséges világban az élet küzdötte ki a Földön ezt a kivételes lehetőségválasztékot, amiben minden és mindenki megtalálhatja a békés életterét. Ez azonban a Hatalmasoknak nem elég, nekik mindenkin kell a hatalmukat érvényesíteni. Ők akarnak Isten lenni. Hogy az, akit ők teremtettek, annak a képével visszaélve a gyenge, elesett, bátortalan, szegény embereket az uralmuk alá hajthassák. Az egész egy nagyon gonosz játék, amiben központi szerepet a hazugság tölti be. Az értelmes embernek az élete során ezt a hazugsághálót kell lefejtenie, hogy meglelje a bölcsességet és a saját békéjét. Ámen!



hmm mondjuk a túlélő lapodon írod akkor okés,na de itt????
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2016. ápr. 15., pén. 21:14

Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: jocó » 2016. máj. 8., vas. 0:14

Igen, ilyesmire én is gondoltam már, hogy az Isten-ideát a biztonságérzetében megtöretett ember szülte.

Fejlődésben, ahogy ráeszmélünk e kényszerű teremtettségre és annak forrására (mind'a gonoszra, mely szintén általunk teremtetett), kiszorulnak azok a minket egyfajta szolga-létben tartó érdekerők, melyek jelenlétéhez aktuális korlátoltságunkban még létjogosultságot adunk. Teremtő-tudatosságal élve, mikor az egész világegyetem teremtett lényegének tényéhez saját egyéni természetünkbe már semmi kétség nem társul.
Akkor lehet az, hogy életfolyamatainkat nem uralják karmikus áldozati irányítottságok, hanem mai szemmel nézve talán elképzelhetetlenül finom élettáncban élünk, jelenlegi autisztikus létünkben még nehezen felfogható - akkor viszont természetes - globális karma-tudatosságban zajló alakulásokban.

A sötét oldalak jelenleg erősen tudják gyengíteni a pozitív hozzáállást az élet dolgaihoz. Jó felismerni viszont, hogy bárhova is sorolunk valakit, valójában ő is hozzánk hasonló áldozat.

Lehetségesnek tartom, hogy még itt a Földön elérhető az a magasabb emberi minőség, melyben az ítélkezést felváltja az Alázat,a kirekesztést az Empátia, a kényszermegnyilvánulásainkat pedig a Példamutatás.

Ezen hármas mély-együttes jelenlétében való megnyilvánulásokra talán még nem sokan képesek. Akik ezzel élnek, azokból lehetnek igazi Vezetők.
Akár 1, akár 100 emberrel találkoznak életükben, olyan inspirációval szolgál jelenlétük azok számára, mely segíti fejlődésüket.

Megkísérelhetjük elpusztítani azokat, akiket negatívan ítélünk meg. Attól tartok, ezzel csupán végtelen, negatív karmikus köröket erősítünk.
Ha másra fordítjuk energiánkat, a karma akkor is lerendezi "azokat". Valószínűleg pozitívabb lesz az össz-végkifejlet.

A másfajta hozzáállás nem a pénzvilágban működő társadalmi polgári működés. Kérdés, lehetséges e olyan szintű megerősödése, hogy értékátalakító legyen a társadalmakra. A hozzá tartozó átalakulás egyben kilépés is lenne a pénzvilágból egy fejlettebbe. Ez nyilván nem lehet olyan, hogy kisétálok és már ott is vagyok.

Amikor az ellenállást alázat váltja fel -> utat nyit a mások felé fordulásnak, szívből, nem kogníció által vezérelve (az állapotokat azzal csupán finoman értékelve) - ezen empatikus állapotainkat nem csak kiválasztottaknak nyújtjuk, hanem szokásrendszerünk szerves részévé válva formálja arcunk, melyet mutatva, ezen másokban is meglevő csíramagvakat tápláljuk, és így lesz átalakító példamutatásunk.. Azzal, ahogy ezen hármassal inspirálva növekszik lényünk és környezetünk, és ebben zajló fejlődésünk a jelenlegi társadalmi rendszereket meghaladó szerveződések kialakulását gerjeszti.

Szükséges volt idáig eljutni az emberiségnek. Fontosnak tartom tiszteletben tartani őseink harcát azért, hogy ne a káosz uralkodjon el Földünkön. Nem ők, nem a harcosok voltak a legtöbben, viszont vállalták és csinálták, ahogy tudták, illetve akkor, abban a kontextusban ahogy kellett. Sok pusztítással, viszont nem eredménytelenül.
Hol vannak jövőnk jelen harcosai, és hogy tudnak küzdeni azért, hogy ne csak végtelen köröket rójunk, hanem ténylegesen fentebb emelkedjünk?
Bölcsen, és Békében.

Már ha fontos az egyáltalán, hogy haladjon tovább a fejlődés.

Lehet, hogy félnék vállalni a harcot.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára jocó 2016. nov. 21., hétf. 17:06-kor.
Avatar
jocó
Néha írogat
 
Hsz: 21
Csatlakozott: 2014. júl. 10., csüt. 21:20

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2016. máj. 9., hétf. 21:59

Jocó tesó kemény anyag lehetett amit bevettél vazze,ütött rendesen:)
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2016. máj. 31., kedd 14:12

http://tudnodkell.info/a-vilag-legidose ... let-titkat
A Szendi-féle paleo reklámhoz semmit sem kell hozzáfűzni.
A dolog ennél sokkal bonyolultabb.
Az pedig, hogy ide mit írok, talán nem annyira disszonáns, hiszen az egészségről beszélünk.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2016. jún. 1., szer. 8:34

Jocó, és Mások!
Egykedvűen nézem, ahogyan a világ züllik. Ez a fórum, valaha a magukon segíteni akaró kevesek gyűjtőhelye volt. Azt lehetett tapasztalni, hogy hinni akartak valamiben, ami gyökeresen más, mint az eddigiek, és mindenre megoldást nyújt, amit nem lehetett orvosolni. Nos, ez igaz is, meg nem is, de tény, hogy az emberek gondolkodása megint követte azt a romlást, amit minden téren lehet tapasztalni. Valamikor, a hetvenes években jöttek felszínre az egészség iránt érdeklődő tanítások. A Bicsérdi, Mazdaznan, vegetarizmus, Edmund Bordeaux Székely, és ezek magyar követői. Egyre híresebb, sikeresebb lett a növényevés, és a ma is élő "szakértők" jól prosperáltak belőle. Aki komolyan vette, elért valamit, azután újabb "felfedezések" felé fordult, és lassanként a kép teljesen összezavarodott. Divat lett kibeszélni a "nagyokat", ami csak azt erősítette, hogy nagyobb legyen a zavar az étkezéssel, egészséggel kapcsolatos témákban. Ha az ember elég értelmes, és sokat olvas, akkor megtalálhatja a használható és érvényes tudást. Ami még fontos, az az ember saját testének megismerése, megértése. Ezen túl nem haszontalan lelkünk, lelki történetünk és a családi előtörténet ahhoz, hogy valóban a legjobbat hozzuk ki magunkból.

A sok "szirénhang", ami egyre sikeresebben téríti el az embereket az "igaz úttól", mindenkit elcsábíthat, hiszen a "hagyományos" lényegesen könnyebb, de hasonlatos a vaksötét gödörbe becsukott szemmel való ugráshoz. Aki mindent a "Jóistenre" bíz, mentesül a felelősség alól, saját egészsége iránt. Azonban, ma már a Jóisten se segít, mert mindent az üzleti világ tart a markában. Ezért olyan nagy bűn, ha valaki megpróbál ebből kiszakadni. Hátha másokat is magával ránt, és a szaporodó sikerek megrengethetik azt a birodalmat, ami képes az embereket feláldozni a profitért. Nem hiszem, hogy keresni kéne a példákat erre.

Egyszerű cáfolni a "mindenevés" dogmáját.
Ha valaki eszik húst (stb.) kénytelen sót is enni, mert só nélkül a hús ehetetlen és valószínűleg mérgező is. A só tartósít, és egyúttal antibiotikus is, vagyis az emésztést, lebontást (bélbaktériumok) befolyásolja. Aki sót fogyaszt, nem kívánja a nyers zöldségeket. Meg lehet figyelni az éttermekben visszavitt maradékokat. A zöldek szinte kivétel nélkül a szemétben végzik. Én magam jöttem rá erre, mikor bedőltem a só mítosznak, és egy hétig pár szem (!!) tengeri sót raktam a salátámba. Egyre kevésbé kívántam a zöldsalátát, és egyre jobban az olajos kenyeret. Ha valaki "csak" a sajtot tartja meg, és minden más állatit mellőz, a sajtban levő só hatalmas mennyisége végképp megzavarja az ízérzéket és vele együtt a teljes anyagcserét. A sajt baktériumtenyészet, és ezt sem lehet szépíteni. A tojással kapcsolatban se lehetnek illúzióink, mert én is megpróbáltam 3 hónapig a napi egy alig buggyantott tojást, mert nyersen képtelen voltam lenyomni. A világon semmi hatást nem tapasztaltam az erőnlétemre vagy bármilyen közérzeti tényezőre nézve. De a bélműködésem szinte drasztikusan romlott, ami székrekedésben nyilvánult meg. Ezután szépen megnyugodtam a B12 mítosz is a kukában végezte. Azt viszont tapasztalom, hogy a Napkenyért semmi sem múlhatja felül. A feleségem gyakran mellőzi (A vércsoportú) és jól érzi magát. Egyikünknek sincs energiaproblémája. A napi rendszeres nagy adag vad zöld, lé formában (vadszőlő levél, mentalevél, és virág, útifűlevél, különféle pillangósok virága és hajtáscsúcsa, hársfalevél, podagrafű, katánglevél, gyermekláncfűlevél, rózsa virág vagy bimbó, vagy vadrózsa, csabaíre gyógyfű, ibolyalevél stb.) jól indítja a napot.
Egy pillanatra az Omega3 témáról:
Egy alkalommal évekkel ezelőtt besétáltam egy könyvesboltba és szembetalálkoztam egy akkor frissen megjelent könyvvel. Találomra kinyitottam, és ott láttam a témáról folytatott amerikai kutatást. Azóta könnyebben tudok állast foglalni erről is. Amerikában a marhák (a négylábúak) bokszokban élnek és tápokat esznek, hogy magas legyen a fehérjebevitelük, a tápok nagy része szója, amiben az omega6 zsírsav 40 szeresen múlja felül az omega3-at. Ennek hatása az emberi szervezetre gyulladás, elhízás és rák. Ha egyébként egyik sincs, akkor nincs olyan nagy baj, mintha van mindkettő, de az arányuk az omega6 javára billen. Ekkor az idézett hatásokat okozzák. Mi történik a marhák tejével tápozva, és legeltetve? A tej, amit az amerikai anyák (is) előszeretettel adnak a csecsemőiknek, (hogy emlőik szépek maradjanak) ugyanígy omega6-ban gazdag, és omega3-ban szegény. A csecsemőknél megfigyelhető az elhízás, és gyakori a pár hónapos csecsemőknél a rák... A friss fűvel legeltetett tehén teje omega3-ban gazdag. Ebből nem az a tanulság, hogy tejet vagy egyéb tejterméket kell enni, ha az ember omega3-hoz akar jutni, hanem azt kell megvizsgálni, hogy mit legel a tehén! (Egyébként meg egy alkalommal a "híres" házi tejről kérdeztem a termelőt: "Füvet legelnek az állatai?" - Hogy gondolja? Képtelenség! Nem tudnánk megoldani ezt úgy! ...

Ezzel kapcsolatban olvassátok a reggeli ital receptjét! Állítom, hogyha valaki analizálná ezeket a zöldeket nagy mennyiségben találna bennük omega 3 zsírsavat! A lényeg mégis az inkább, hogy nem számít milyen anyagok kerülnek be, ha az ember energikus, működik a tudata, és minden szerve hozza a formáját. Akkor semmi sem hiányozhat. Amellett, hogy még a természet olyan csodája is működhet, hogy a hiányzó elemeket, vagy komplexeket a szervezet, éppen e jó működés miatt (!!) saját maga fúziós úton (!!!) állíthatja elő!

Mostanában a Török-féle jódcseppek mellett perui kovaföldet is feloldunk kétszer egy kávéskanállal naponta. Ezek is érezhetően befolyásolják a szervezetünk állapotát, bár még korai nagy változásokról beszámolni. A Wakame alga a déli nagy salátaétkezés fűszere, és kevés nyers repceolaj, meg egy fél avokádó is kerül hozzá. Ezzel és némi hagyma, fokhagyma kísérővel ez valódi energia és tápanyagbomba. Este már csak valami gyümölcs (lehet bio otelló must), vagy mostanában a növényházban érő zamatos sárgabarack...


Az ember az Édenben érzi magát. Sok a nehézség, baj, akadály, küzdelem, vagyis élünk.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Dóra » 2016. jún. 2., csüt. 13:45

Stoner, a só-kérdéshez: nemrég olvastam, hogy ugyanolyan addiktív, mint pl. a kazein a tejben. Így érthető, hogy ha kitesznek egy tál sósmogyorót vagy ropit az asztalra, akkor legtöbben alig bírják abbahagyni.Míg ha natúr, sótlan változat lenne, akkor csak annyit ennének, amíg jól nem laknak. Persze, lehet azzal magyarázni, hogy ha valaki nem nagyon eszik nyerseket, akkor a szervezete ki van éhezve az ásványokra, és ezért veti rá magát a sóra. De a többi fűszernél is igaz lehet, hogy jobban "eteti magát" így az étel (főként azok az ételnek nevezett valamik, amik önmagukban nulla ízűek lennének).
A hibákat csak toldozni-foltozni lehet azzal, hogy az értéktelen dolgokat felturbózzák ízekkel, meg hozzáadott ezzel-azzal, elhitetve, hogy erre szükségünk van. Amikor a nyersezésnél valami főttet megkívánok, nálam az is inkább csak szimpla főtt köles lehet, vagy natúr puffasztott rizs. Ha sós valamit kóstolok, eléggé marja a számat, gyomromat, mert már nem vagyok elrontva, érzem, hogy mi az ami nem oda való.
Dóra
Írogat
 
Hsz: 105
Csatlakozott: 2012. feb. 18., szomb. 14:33

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: jocó » 2016. jún. 4., szomb. 22:28

Stoner,
Az előző első mondatodhoz.
Attól tartok, mi is a világ vagyunk, és van más választásunk is.
Az enyém főleg a passzivitás, pedig tudom, hogy ez is lefele visz.
Kérdés, hogy mikor szabadítjuk meg magunkat a gonosztól végre.
Azzal, hogy kívülre mutogatunk és időről-időre (képesnek levén azt gondolni, hogy majd az megszabadít) pusztítással építünk, csupán végtelen köröket futunk.

Az édeni táplálkozásról.
Én kiváncsi vagyok milyen lehetett.
Egy olyan Földön, ahol még nem volt ipar és mindenféle pusztító emberi tevékenységek.
Ahol más volt a levegő és a föld összetétele.
Nagyon más lehetett. Kérdés, jelen életünkben hol van még nyoma annak az élővilágnak, annak a Tisztaságnak?
Azért vagyunk így itt, mert mást választottunk. A kíváncsiság ördöge győzött.

Nem tudom, fontos volt e kiszakadnunk, azért, hogy fejlődjünk valahova. Talán, a visszatérésig?
Avatar
jocó
Néha írogat
 
Hsz: 21
Csatlakozott: 2014. júl. 10., csüt. 21:20

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2016. jún. 15., szer. 10:16

Sziasztok!
Én ezen bogyózom régóta.
Só:
Az első (szintén fiók) könyvem (Túlélési praktikák)alapja a szokások (függőségek) témája, mikor nem bírtam már magamban tartani, hogy a jelen világot ezek mozgatják - a rossz irányba.
Szinte semmi sincs, ami nem függés volna. Ha a dolog természetes részét nézzük, az Életfüggés mindennek az alapja. Azonban a "gonosz", ami M. Scott Peck-nél az "eredendő bűn" - a lustaság. Azután a mindent összefoglaló rendszer- elmélet a Folyamatok Tudata. Ezt is rakosgatják össze sokan. Abszolút leegyszerűsítve: impulzus (születés) - ismétlés - változás ; változás az ismétlésben (mutációk) - ismétlés a változásban ....
Mindebből az ember csak az ismétlésig jut. A változást a külvilág kikényszeríti. Mennyivel jobb volna, ha az ember is haladna a változással, vagyis alkalmazkodna, és nem önmaga hozna létre olyan válságokat, ami kikényszeríti a változást, amit más néven katasztrófának hívunk. Normális esetben katarzisnak kéne lenni, ami ráébreszti az embert arra, mit is tesz és megmutatja az utat a továbblépéshez. Ez néha működik is, de ilyenkor lép be a civilizációs fék, mert a haladás szemben áll az ismétléssel (szórakozás, élvezetek hajszolása, rögeszmék), ezért a haladókat valamilyen módon ki kell iktatni. Marad a nagy átlag vagyis a nagy züllés. A haladás helyett van a technika (lustaság- kényelem),ami megint csak függésbe taszít és a mennyiségi növekedés. Az ember egyetlen erénye, amit részben a "bűnbeeséssel" ért el, az a mindent értő és korlátlanul fejlődő tudat, tehát ezt kell célba vennie a Rendszernek, mert a Rendszert a hazugság (ostoba, gyáva élettagadás) és a függés tartja egyben. Az "egészségügy" két perc alatt összeomlana, ha az emberek megértenék, milyen egyszerű etetni az embert, és csak a csonttörést, meg a farfekvést és nyakra csavarodott köldökzsinórt kéne kezelni. Rögtön nem volna allergia, felmelegedés, semmilyen szinten (!) sem bűnözés, sem túlnépesedés, fegyverkezés, háború stb-stb... Mert mindezek az ember által elkövetett és meg nem tett dolgok miatt történnek. A természet (Isten) a végén rendet csinál, eltünteti a sok fémet, elektromosságot, olajat, műanyagot, és ha marad is ember, megint kezdődik minden elölről (periódus). Egyetlen út vezet valahova (talán a megértés felé) a gondolkodás. Ebben vagyunk jók, és persze nem élünk vele... Az egyik leghatásosabb fegyver a gondolkodás ellen a drog, ami függést jelent, egyúttal pusztítja a tudatot, és a - talán legfontosabb helyét, folyamatait - az idegsejtek kapcsolódását. Én már beleestem abba a fázisba, mikor annyi az energiám, hogy szüntelenül képes vagyok gondolkodni. Hajnalban arra ébredek, hogy folyamatosan gondolkodom (fejben írok-zenélek), így mászok ki az ágyból, mert az alvás és a gondolkodás nem megy együtt. Mi volna, ha mindenki ezt tenné akár 70 éves kora után is? Persze fizikai aktivitással együtt... Nem elég a 24 óra. Néha arra gondolok, hogy mások helyett kell gondolkodnom és cselekednem, mert azt látom, hogy millió fontos dolog volna, amivel senki sem foglalkozik, mert nem adnak érte pénzt... A kreativitás visszájára fordul (gonosz), mert az ember kreatív lény, ezért ha nem tehet jót - rosszat tesz. Ha nem mással, hát magával.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: jocó » 2016. jún. 18., szomb. 0:18

Bennem nem alakultak ki ennyire komplex gondolatok a témában :-)

Azt hiszem, nagyon kevesek képesek tudatosak lenni arra, hogy mennyire a függőségek mozgatják.
Ez bizony csapda.
Attól tartok, a vissza-törekvések az édeni felé, az is csapda. Nem lehet, hogy már túl messze kerültünk, és hogy ki kell pörgetni a dolgokat? Persze a lustaság és kis-bezárt köreink helyett kiterjedten felelős gondolkodással. Lehet hogy előrefele tudunk majd visszatérni. Egy új minőségben? Lehet, hogy nem lesz már földi paradicsomunk? Talán feleszmélünk és összefogva sikerül visszaállítani a bolygó ökológiai egyensúlyát? Az is egy fejlődési út. Az is lehet, hogy kiszorítjuk magunkat a bolygóról, tudatosan alakítjuk majd a génállományunkat, és valami mentális defektesuktól mentes nagy közösségben fogunk élni, világbékében az univerzum szétszórt területein. Kérdés, ott mi lesz a cél? Még mindig az isteni minőség elérése? Esetleg már Isten is a hatalmunkban lesz?

Nyilván jobb most rövidebb távú problémákat előtérbe helyezni, az aktuális létet fenyegető kérdésekben.
A fő problémákat viszont, úgy gondolom, pont a fejlett állapottól való eltérések okozzák. Mely állapotot nem hiszem hogy sokan képesek teljes egészében definiálni.

A tudatfejlődéssel globalizálódik és spiritualizálódik a szemlélet. A fejlődés gátjai viszont még az emberiség nagy részét nagyon alacsony szinten tartják.

A gondolkodás magasztalása sokaknak inspiráló lehet, viszont kevés.

Bármilyen bosszantó tud lenni, nem tartom jónak elítélni a fejlődés hullámait megragadni képtelen egyének elítélését.

Bármíly elutasítóak vagyunk mindenféle rossznak titulált kreálmányaink felé, ezek jelenléte valójában szükségszerű.
Valahogy valami fontosságérzet van bennem ahhoz kötődően, hogy érzelmi rákattanás nélkül, empatikus belátással tekintsünk ezekre.

És mégis sokszor elítélek. Jó lenne pillanat alatt felszámolni minden zavaró tényezőt, ami gátol. A különféle egyének kifutása egyéni fejlettségi szintjükről egy magasabbra sokszor nem is fér bele egy életbe. Bárhol állunk, mind gyorsíthatunk a folyamaton. Talán a saját szintünkön példát mutatva és ahogy telik, fejlődéstörekvésben. Hogy emeljük azokat, akik még nem tudtak fentebb kapaszkodni. Ennek rendszerét a legmagasabb szinten állók tudnák jól kidolgozni. Azok, akik tudatilag bőven felette állnak a mai átlagembernek, és azok felett is, akik ma tömegeket lent tartanak (most itt nem számít, milyen célokkal, ők is csak emberek).
Ha a mi szintünkön (pl. átlag európai, valamint csak egy kicsit fentebbi) próbáljuk megoldani, félő a még sokezer évig tartó, toporgóan bizonytalan haladás.

Majd ha gondolatainkban a sötétséget fényesség váltja fel, mi is képesek lehetünk Igaz Vezetők lenni.

Ha hagyom, hogy bennem is a negativitás ereje növekedjen, gyenge áldozat vagyok.
A felismerés sokszor bosszantó. A negativitás csapdáján túllépve, fentebb emelkedve jönnek a Tiszta, Igaz Megoldások.

A lények életköreinek a jelentőségének kételyében nehéz előrébb mozdulnom.
Avatar
jocó
Néha írogat
 
Hsz: 21
Csatlakozott: 2014. júl. 10., csüt. 21:20

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2016. júl. 13., szer. 19:15

Mi ujság emberek? Hogy megy a nyersezés? Sárgabarackok nem nagyon jók az idén. Ratti, Stóner Hogy vagytok? Szép estét!

Bő, változatos gyümi és zöld!
VE.
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2016. júl. 13., szer. 21:28

Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

ElőzőKövetkező

Vissza: 80/10/10

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 12 vendég

cron