80/10/10

80 százalék egyszerű szénhidrát (vagyis gyümölcsök, főleg édesek), 10 százalék zsír és 10 százalék fehérje

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. feb. 10., pén. 18:28

Helló!
Kösz a házi feladatot.

Nem biztos, hogy mindenre tudok válaszolni, vagy lehet.

Emésztés-
Annak idején a Ferencsiknél sok előadás szólt erről. Ebben főleg az erjedés-rothadás téma volt középpontban, és a máj működése. Legalább is azokban, amiken ott voltam. Ezen kívül a saját tapasztalat, amit mindig hangsúlyozok. Azt már ezekkel összevetve tudom, hogy milyen ételek, mikkel tesznek „jót”. Ez azt is jelenti, hogy jól emésztődnek. De, nem biztos, hogy akkor jó az emésztés, ha pl. nincs „gázképződés”- Hiszen az összes állat, ami ilyet eszik, szellent… Többször néztem gorillákról műsorokat. Azok is eregetnek rendesen. Amikor a „más” ételen éltem, akkor is ugyanígy volt. Az ember össze-vissza evett. Tulajdonképpen csak az a döntő, hogy mit, mivel, és utána megvárjuk-e a megfelelő időket. Ha nem, akkor érezni fogjuk a rossz hatását. Ezek: Puffadás, savas böfögés, egyáltalán böfögés, ami jelzi, hogy túl korán ettük a következő ételt, aztán a rossz közérzet, émelygés, pláne hasmenés, szorulás (bár ez lehet a hosszú tartogatás miatt is..), aztán a széklet állaga, színe, mennyisége, szaga, és az aranyér, mint tipikus étkezési tünet. Ha ezek nincsenek, akkor elvileg az ételt megemésztettük. Az emésztés fontos, ha nem legfontosabb része a bélflóra. Ez lehet egészséges, és patológiás. Ez utóbbi akkor, ha valamilyen fertőzés, legyengült állapot, egészségtelen étel (állati részek, sós, mérgezett, romlott ételek, antibiotikumos kezelés, rágás nélkül, egyben, vagy darabosan evett ételek, forró, vagy jeges ételek fogyasztása stb) kerül az emésztőrendszerbe. A bélflóra akkor egészséges, ha a csecsemő első szopása az előtejből történt. Ebben vannak azok a védőanyagok, amelyek a saját (anya) baktériumai ellen védik a babát. Ezt az anyától kapja. Ezután nem lehet antibiotikum, mert az ezt a hatást eltörli. A szoptatás azért addig ad védelmet, amíg tart. Engem elég sok antibiotikum ért egészen 40 éves koromig.
A zöld ételekre speciális bélflóra alakul ki, de ez is csak az előző bélflóra összekapcsolódása a növényekkel bejött, és a növényekre szakosodott (mutálódott) baktériumok által. Mintegy 600 féle baktérium van az emésztőrendszerünkben. Ezek között rengeteg féle variáns lehet minden embernél. Az ételek eléggé hasonlóak, mégis más lehet a reagálás egyénenként.
Genetikai, hormonális, idegrendszeri, éghajlati, (évszakbéli), fizikai állapot, és igénybevétel szerint más és más a bélflóra, így az emésztés. A rendszeresség függvényében kialakult bélflóra és emésztési ritmus egy körben mozog. Elég, ha az ember rendszeresen tormát, vagy fokhagymát, hagymát fogyaszt, és máris megváltozik a bélflóra összetétele és az emésztés. Azt is észrevettem, hogyha kevés desztillált vizet iszom, teljesen más lesz a bélműködésem. Az emésztés és az éhség is összefügghet a vízivási szokásokkal. A kb.2-3 órája megevett átlagos zöldséges étel után ivott desztvíz, a gyomorból kimossa az előző étel ízeit és esetleges maradványát, ezután jön az éhség hamarabb. Ez most jó-e, vagy sem, nem tudom eldönteni. Mindenestre gyorsítja a bélben való előrehaladást, és esetleg segíthet a megrekedt, száraz béltartalom továbbításában. Az is lehet, hogy az ételek illóolajtartalma is ingerli, vagy valamilyen funkcióra készteti a gyomrot, beleket, és ez is befolyásolhatja a végeredményt.
Ferencsik szerint, a gyomorban 2.5 órán túl levő étel már megromlik, és ez betegség forrása lehet. Ezért a gyümölcs több szempontból is ideális étel. A banán van 40 percig, és minden más általában 30 percig. De ez nem jelenti azt, hogy azután rögtön lehet enni. Ezt én sem tudom mindig követni…
Egyébként az emésztésnek és az anyagcserének, vagyis az egy ciklusban megevett étel teljes eltávozásának ideje ideális esetben 12 óra. Eddig a 14-16 órát nem tudtam lerövidíteni. Nem, mintha erre törekedtem volna. Azt olvastam, hogy a természeti népek 12 óra alatt megemésztik, amit ettek. Ebben lehet szerepe az étel mennyiségének is. De főként a különféle ételek össz számának. Vagyis, minél kevesebb féle étel, annál gyorsabb az emésztés. Lehet egyik nap csak gyümölcs, másnap csak zöldféle. - Bokor Katalin szerint. Ki kell próbálni!
Ha hosszú ideig nincs változás a kísérő tünetekben, vagy azok nem zavaróak, nem negatívok, akkor azt lehet mondani, hogy rendben van az emésztés. De nem lehet azt mondani, hogy mindenkinél így és nem máshogyan. Meg lehet próbálni mindent, és figyelni kell a következményeit. Ebből lehet tanulni. Ha valami kellemetlen és folyamatosan romlik az állapot, akkor lehet az emésztés is a ludas, de lehet mögötte egy régi, nem gyógyult betegség, vagy szervi gyengeség.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00


Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. feb. 10., pén. 18:29

- Savasság, könnyű emésztés?
Ez Ferencsiknél a belső láz csillapítása. Azt találtam, hogy a savanyú, semleges, és édes ételek (gyümölcsök) felváltva, (de kivárva) való fogyasztása megelégedettséget okoz. Eddig a banánból és a mandarinból volt felső határ, mikor már éreztem, hogy nem megy több. Az almánál nem akarom feszíteni, de 4 darab elmegy. A régen evett jonagold és idared almák okoztak görcsöket, és heves bélmozgást, ezeket mostanában nem fogyasztom és nem is kívánom. Inkább az édeseket és nem gyakran. A körte egyesével megy, és nem okoz gondot. Korábban a kenyér lassabb emésztése is lehetett az oka annak, hogy a rostos gyümölcsök „utat akartak törni” maguknak.
Érdekes lehet, hogy a vékonybélben felszívódó gyümölcsök maradványai továbbjutva a vastagbélbe, összetalálkoznak egy ciklus alatt később, vagy korábban odajutott zöldségekkel, ez vajon milyen hatást gyakorol a bélflórára, és az emésztésre-felszívódásra? Ez okozhat-e erjedést? Egyébként is, a belek pH-jának ideális szintje mindenhol másként van meghatározva. Általában a vastagbélben már savasságot tartanak jónak. De ez lehet egyszerűen az átlagosan megszokott ételek ilyen hatása. A vegyes étrend esetében a gyomor után következő 12 ujjnyi bél is savassá válhat, ami a gyomorkapu eróziójához és záródási elégtelenségéhez vezethet.
A felszívódásban a vékonybél vezet, de a vastagbélből is felszívódnak vitaminok, és más anyagok (?). Az emberek gyomorsavszintje más és más. Akár a napszakokban, hormonális ingadozások közben. Akár egy gondolat, idegfeszültség is változtathatja. Az egyes szélsőségek már valamilyen betegséget jelezhetnek.

Ezért is nehéz igazságot tenni ebben a kérdésben.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. feb. 10., pén. 18:52

Iván!
Lám, te is tudsz még érzelemdúsabban is jelentkezni!!
Amit írsz, az csak így lehet, hiszen a természet minden más élőlénynél ugyanígy tesz. Egy esetben lehet más az embernél,ha nem erről a bolygóról származtunk és nem akkor kezdtük az evolúciót, mint a többi lény. De akkor ezt tessék bebizonyítani! Viszont az életnek univerzális törvényei vannak, legalább is a szénalapú életnek. Sok variáns nincs. Lehet időlegesen ellene menni a természetnek, de hosszú távon az ember kiirtja önmagát. Ennek a nyomai máris látszanak. Semmi az a 10 ezer év, amióta mérgezzük magunkat. De az utóbbi 100 és 50 legutóbbi, a rengeteg vegyszerrel és silány, konzervált, hűtött, kutyult készétellel, a rengeteg állati résszel, aminek a mennyisége nagyságrendekkel nőtt a minősége kárára...!
Korábban írtam a venezuelai "menekülőkről" Egyértelmű volt látni, mikor előző este jól bezabáltak, ( teknőc, férgek..., halak főzve, sütve) másnap nem bírtak felkelni, kedvetlenek, agresszívak voltak egymással, és minden bajuk volt, pedig jóllakottaknak kellett volna lenniük, frissnek és vidámnak. Itt az agresszivitást emelném ki, amit egyértelműen a hőkezelt állati dolgok okoznak. Kevés szelíd, főleg húsevő embert láttam. Akik jólneveltek, azok is igen könnyen beindulnak. (kivétel Iván, ha a 811-et sértegetik) De ezt már millió helyen lehet olvasni és így is van. Ami viszont nagyon fontos, hogy a múlt ételei nem hagynak minket itt. Ezek utáni vágy sem szűnik meg. Ezeket a negatív emlékeket, csak az ész és a kialakult természeti tudat képes felülírni, valamint a jó egészségi állapotot követő pozitív, energikus és tiszta testérzés. Valóban kell az a 3-4 év, én már most látom, hogy az én testem is magára találjon. De ugyebár az életkor és az épülési sebesség szoros összefüggésben van. Ezt minden fiatal mindenevőnek meg kéne gondolnia.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Stoner 2012. feb. 12., vas. 13:29-kor.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: smanag » 2012. feb. 11., szomb. 13:56

A következőt kell ISMÉT csak ÚJRA és ÚJRA leírni, és megérteni.:

A testeknek CSAK a NYERS, és TESTBIOLÓGIAI (a faj biológiai adottságaihoz illő) étel lehet eledele.


Hőkezelt és/vagy a testbiológiához nem illeszkedő ételeket a faj nem fogyaszthat büntetlenül.
Ezek fogyasztása minden esetben SÉRTI, és MEGBETEGÍTI a testeket. Ha valaki azt gondolja, hogy megúszhatja, hatalmasat téved. Különbséget lehet és kell tenni a testbiológiába történt behatás milyensége, és mennyisége alapján. Ha valaki 1-szer, 2- szer eszik csak hőkezelt és testidegen ételt hetente, mert KÜZD ezek ellen, mert felismerte, hogy ezekről le kell szoknia, és mert csak vétkezési szinten használja ezeket, ez a jó hozzáállás, és ezzel haladunk rendületlenül az új énünk felé, és sikeresen folyamatában tarjuk a transzformációnkat az átmeneti szakaszban.
Ugyanis a hőkezelt és testidegen, ételeken élés NEM jelent látszólagos és érezhető fájdalmat és degradációt hosszú-hosszú évekig az ezeket fogyasztó testeknek, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik negatív károkozás. Csakhogy ezt a tompa, ezeken megépült és ezekhez hozzászokott testek nem érzékelik e rossz ételek testműködésükben napi szinten okozott károkozást. És ezért nehéz elmagyarázni a dolgot, mivel nem érzékeljük, és nem tartjuk komoly behatásnak a rossz táplálkozás elrontott testben élve. A ráeszmélés évek múlva jön elő, amikor már kitartóan, mindig és mindig csak a nyers van az étlapon, kopik a régi énünk, és épül a magnetikus énünk. Amikor már 4-5 éve tiszta nyersezünk, a rossz ételek csak esetenként vétkezési szinten jönnek elő, akkor a hőkezelt visszalépés valami hatalmas csalódás, és testünk azonnal érzi bensőjében a leukocitózis szorítását, és testműködésének megmérgezését érzékeli az emésztési diszkonfortok előjövésében, testét infekcionálta hulla, élettelen, szervtelenített ételek posványával, melyet már finoman és kifinomultan működő teste heves ellenreakcióval válaszolva azonnal nemtetszését mutatja.
Na, ez a pont a lényeges, itt elöl, lebukik a régi életünk, FELISMERJÜK, és TUDATÁRA ébredünk a nyers erő igazának és felsőbbrendű voltának. Ezen élményeket kell átélnünk ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni valós étel és méreg között!

A feladat egyszerű.
Ha valaki a legmagasabbra teszi a lécet, akkor szakít a hőkezelt és testidegen léttel, egyrészt mert belátja, nem fogja mérgezni többé testét, másrészt minden, minden racionalitás azt mondja, NEM TEHET MÁST, NEM TÁPLÁLKOZHAT JOBBAN ÉS TESTBARÁTABBUL.
Ha számba veszi a lehetőségeit a hőkezelt lét kizárásakor és végig megy a nyers táplálékokon, akkor a 811 táplálékai a legideálisabb választás (könyv 27-45 oldal).

A feladat egyszerű.
Össze kell szorítani a fogainkat és csak azért sem eszem hőkezelt és testidegen ételt, ha bele pusztulok, akkor sem-et kell alkalmazni. Mert nyugodtak lehetünk, nem fogunk bele pusztulni, sokkal inkább megszabadulunk ez által a táplálék drogoktól, mint ahogyan a leszokó cigis szenved, amikor leszokásban van. Eredmény csak kemény munkával jön, az pedig feltételez erőfeszítést és szenvedést. A profi sportoló is megszenved a sikerért, mint ahogyan a táplálkozási drogosnak is meg kell szenvednie a hőkezelt és testidegen táplálékaink elhagyási folyamatában.

A feladat egyszerű.
Nincsenek kedvenc, és szeretett hőkezelt és testidegen ételek, csak az újban szabad gondolkodni innentől és egy harc során ki kell iktatni a régi ételeket, és csak vétkezési szinten lehet és csak az átmeneti szakaszban behozni az életünkbe, hogy érezzük a hatásukat, érezzük e már a mérgezettségüket. Keresni kell a mérgezettség érzésének élményét, hogy megutáljuk ezeket, és nyíljon a szemünk világa tágra.

A feladat egyszerű.
Szenvedni kell az elején, hogy megszeressünk egy olyan ételcsoportot, ami most még idegen, nem kielégítő, és nem tudjuk elképzelni életünket még ezek kizárólagosságában. De a dolog fordul, a nyers lét elfogadása erősebb és erősebb lesz, a kielégülés egyre nagyobb, és a test ezzel együtt egyre közelít ahhoz a működéshez és érzékeléshez, ahogyan léteznie kellene. És ezen a szinten, már közelebb leszünk az igazi, nyerseken élő lényünkhöz, a soha sem volt, de a mindig is a mienk vibrant testműködésünkhöz. És a hőkezeltek és testidegenek, már homályosodnak, és még ha meg –meg remegünk majd értük, már csak a kíváncsiság vezérel, hogy ugyan mit veszthetünk nélkülük. És jön a végső felismerés, nem vesztünk ezek nélkül semmit, hanem csakis nyerünk egy jobb életet, egy mérgezettséget úszunk meg ezek mellőzésével, és a csalódás és kiábrándultság hatalma elhatalmasodik bennünk régi énünk felett, és a nyers vezéreink áldozatos és kitartó, következetes követése megadja a kegyelemdöfést a régi énünknek.

A feladat egyszerű.
A testeknek nincs szüksége 1% hőkezelt és testidegen ételre. Ezek fogyasztása egy idióta emberi szokás, amit sürgősen magunk mögött kell hagynunk.

A feladat egyszerű.
A testeknek csakis a saját nyers, testbiológiai ételeire van szüksége. Ha az egyén ezekkel táplálja testét csak és kizárólag, jutalmának végzete utoléri, MINDEN ESETBEN ÁTÉLI ÉS MEGTAPASZTALJA az élmény test vibrant, magnetikus testműködését, a betegségmentes életet.

A feladat egyúttal hihetetlen, és ezért nehezen elfogadható, mert nincsenek táplálkozási ismereteink.

Mert az embereknek nincs táplálkozási ismerete, és egész egyszerűen nem hiszik el, hogy a 811, a tiszta, nyers testbiológiai táplálkozás az minden anyagbevitel legjobbika.


Ha valaki gyenge, vagy nem tarja fontosnak az élmény test megépülését, elfogadja a hagyományos élet ételeinek x százalékát az étrendjében, az soha sem jut el az élmény testhez, mert a fenntartott bármilyen kis mértékű szennyezés megakadályozza, hogy teste tisztán, és ideálisan működhessen. És sajna a dolog súlyozottan működik, magyarán az a kis hőkezelt is mennyiségéhez mérten is súlyosabb korlátja a vibrant lét megtapasztalásának. A heti 1- 2 szeri hőkezelt étel / hét az átmenetben elfogadható KIZÁRÓLAG VÉTKEZÉS ÉS HARCOLÁSI ENGEDMÉNY megfontolásból. És ez fog rádöbbenteni és leszoktatni majd minket ezen ételekről miután a nyers lét már rezgésszinten belénk ivódik és a hőkezelt lét gyilokja meg egyre inkább felerősödik és megmutatkozik. A tiszta test az érzi a sötét és sejtelmes leukocitózist, a normál test meg szereti a régi ételeit és nem érzékel ilyen disszonanciákat, és az emésztési diszkonfortokat is természetesnek veszi, mint ahogyan a náthát és az influenzát is magának sajátítja. Csakhogy e testműködési tünetek azok nem léteznek a vibrant szinten, nem tudjuk, hogy vannak beleink, nem szellentünk, nincs hasmenésünk, vagy szorulásunk soha sem, és nem ismerjük a náthát, nem ismerjük mi az, hogy lázas testi állapot, súlyos betegségek állapotához, vagy akár életet veszélyeztető, és mérhetetlen szenvedést adó halálos betegségek állapotába pedig értelemszerűen képtelen a vibrant test eljutni. Azt sem érti, hogy miért baj, ha vannak vírusok, kit érdekelnek a vírusok, a vibrantokat ugyan nem.

Lehet így élni? Hogy lehet így élni?
Természetes kérdések. De sajna csak az kap rá választ, aki egy más testben, egy a saját testbiológiai ételein megépült és azokhoz idomult testben és egyúttal egy hőkezelt és testidegen ételekről leszokott testben saját maga éli át ezeket az élményeket. NINCS MÁS ÚT!!!

A feladat márpedig egyszerű.
Nem igényel még különösebb tudást, sem ha az ember elmélyül, és kizárólag hagyatkozik csak a természet adta lehetőségekben és a processed életet kidobja az életéből, és bizalmát a józan paraszti alapján a természetbe teszi. Mert a természet ráneveli az igazi útra és felnyitja szemét és megeleveníti kifordult testi létezését és érzékelését.

A feladat egyszerű.
Kezd el, ugorj fejest bele, tanulj, tapasztalj, és fejleszd profi szintre. Egy dolog lényeges. Soha ne add fel! Mert EZ MŰKÖDIK!!!!
A 811 az, ami igazán működik az ember esetében!!!


:D
Avatar
smanag
Grafomán
 
Hsz: 3292
Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 0:00
Tartózkodási hely: Szentendre mellett

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: asha » 2012. feb. 12., vas. 12:37

Sziasztok!

Most ismerkedem a fórummal is és az étrenddel is. Nagyon sok hasznos infó van itt, köszönet érte. Még csak az olvasás elején tartok, ezért előre is elnézést kérek, ha olyat kérdezek, amiről már volt szó:

nyers étrendről van szó, tehát semmit sem melegítünk, ha jól értem. Mi a helyzet a gyógyteákkal? Szabad inni? Azokhoz a vizet forralni kell, talán ez gond lehet. Kezdő vagyok még, azt sem tudom, lesz-e kitartásom ehhez az étrendhez, egyelőre fázom egész nap a turmixoktól és a gyümölcstől, sőt, nem szeretném hirtelen bevezetni ezt az új étrendet, mert nem vagyok már fiatal (62 év). Az is igaz, nekem már nincs elég évem ahhoz, hogy arra várjak, mit tesz velem az új étrend 6-10 év alatt. Ami miatt bevezetem (legalább részben, ami egyelőre két étkezést jelent, reggelit és ebédet) a magas vérnyomásom. Próbáltam már mindent, vegaság, paleó, ilyen-olyan étrendek, semmi sem használt. Gyógyszert kell szednem, pedig fanatikus gyógyszerellenes vagyok, anélkül viszont 200 körül van és az sok.

Szóval ismerkedem, olvasgatok és valószínűleg kérdezek majd, de előbb elolvasok mindent, most olvasom a könyvet is. Lehet, hogy nem is marad kérdésem:)
asha
Néha írogat
 
Hsz: 40
Csatlakozott: 2012. feb. 12., vas. 12:26

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: István » 2012. feb. 12., vas. 12:39

Sziasztok ! Mindenkinek.
Ez a mi csodálatos nyelvünk! Erről beszéltem.
" Subject: Ezt a levelet csak magyarul lehet megírni! Csodálatos ! ! !

MEZZOFANTI BIBOROS VÉLEMÉNYÉT SZÉLES KÖRBEN KELLENE ISMERTETNI








" A Magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke! Előbbre való,
mint a Latin, vagy Görög": Cardinale-Mezzofanti- az 1800-as évekből -közel 30 nyelvet beszélt!!! - magyar verseket fordított!!!
/Cardinále: BIBOROS-legmagasabb egyházi rang a Pápa után/


A magyar nyelv - Csupa H-val



Helgám!

Hazám határait hátrahagyva, három hétig Hegel, Heyne honában,Hannoverben, Hamburgban helyettesítettem hivatalos honoráriumért Hans Herbertet.
Hetedikén hétfőn hárman Hédivel Hugóval, (Holland házaspár) Hágából,Helsinkibe hajóztunk.
Hédi horgolt hímzett.Hugó heverészett, hálóhelyére húzódott, hogy Horatiusnak hódoljon.
Hajósaink hevenyészett hálóval horoggal hitvány heringet halásztak.
Hajónkat hamarosan hömpölygő hullámok háborították, halászcsónakként himbálták, hányták Herkulesünket.
Helsinki hídjai, hétemeletes házai, hatalmas hengerműve, hőerőművei hatásosak.
Harisnyagyárai, húsüzemei hetedhét határban híresek.
Huszonharmadikán hangversenyen Händel, Haydn, Hubai hegedűversenyét hallgattuk.
Hébe-hóba hülyéskedtünk, hotelünk halljában huncutkodtunk, hatásos históriákkal hárijánoskodtunk.
Havazik Helsinkiben. Hó hull háztetőkre, hídakra, halpiacokra.
Hódprémet, hócipőt, halinacsizmát hordanak.
Hómunkásaik helytállását három havilap hírdeti.
Hannoiból háborús híreket hoznak, heves harcokról, holnapi
hidrogénbombákról.
Harctereken háborútól, himlőtől, hastifusztól, hepatitisztől hullanak hajszolt halandók.
Hőmérőnk higanyszála hajnalban húszig húzodik.
Háromnegyed hétkor hosszan hangzik Helsinki harangszava.
Hiva, huomenta! (jó reggelt) Hallani helyenként.
Hotelünk hangulatos, hanem hálószobáink huzatosak hidegek.
Helységeiben hintaszékek, heverők háziszőttesekkel.
Heveny hörgő huruthoz hamar hozzájutottam,hevertem huzamosan.
Hotelbéli hálótársaink hűvösek, hozzánk.Hugó hajnali háromkor horkol helytelenkedik, hangulatuk haragosra hanyatlik.
Hideg hétköznapokon ha hétkor holdfénynél hólabdázunk, hokizunk, helsinkiek helyeslő huj huj haját hallgatjuk.
Hétvégi hóbortunk hógolyózás.
Hokizás helyett hol huszonegyezéssel, hol hubertusz hörpintgetésével hevülünk, hűségünket holtig halasszuk.
Hédi Helsinki hölgyekkel hímző hobbijának hódol.
Holnapra helikopterrel Hamenlinába hívnak Hejkéék.
Harmincezres helység, hazai hatvanunkhoz hasonlít.
Hadtörténész haveromnál, Hejkééknél hálok.
Hiába hagytalak Helgám Hegyeshalomnál, harmatarcod, hattyúnyakad, hollóhajad, hazaszólít Hejkéék honából. Hazahív Hungária!
Hosszú hontalanságomból, húsvétra hazaérkezem hozzátok Hevesbe.
Hermelinbunda hízelegne hiúságodnak ha hozzáférhető?
Hajnalkának helyes hósapkát, Hubának hullámvasútat helyeztem hátizsákomba, Hugónak homokozójátékot, horgászfelszerelést hozok.
Hármótok hijján honvágyam hétről-hétre hatalmasodik.
Hiszem, hogy húsvétkor hiánytalanul helyreáll harmónikus házasságunk,Hevesben, házunkban húsvétolhatunk.
Helsinkiben halak havának huszonhetedikén
Hű Henriked

Na ezt próbálják meg utánozni más nyelven!...
István
Néha írogat
 
Hsz: 42
Csatlakozott: 2011. feb. 16., szer. 22:19

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: asha » 2012. feb. 12., vas. 12:44

Még egy kérdés: ti hogy turmixoltok víz nélkül? Nekem nem megy. Igaz, csak hagyományos, 500 W-os turmixgépem van, de ha zöldet és narancsot keverek pl, akkor is kell víz hozzá.
asha
Néha írogat
 
Hsz: 40
Csatlakozott: 2012. feb. 12., vas. 12:26

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. feb. 12., vas. 13:23

Kedves Asha!
Én spec desztillált vízzel készítem, de nagyon faxnisan (ahogy apám szokta volt mondani), mert előbb a spenótot Greenstarral kipréselem, de már ehhez teszek desztvizet, kb 4-6 decit (magam készítem), azután ezt töltöm át az Omniblendbe. Ehhez teszek valamennyi banánt. Régebben almát és banánt. Nyáron, ha van elég paradicsom és jó érett paprika, imádom a paradicsom+paprika turmixot, amihez viszont nem teszek semmit, mivel a paradicsom elég nedvességet tartalmaz. Azonban az Omniblend a legmegfizethetőbb profi turmix, ezért nem tudom, hogy a gyengébbekkel mi a helyzet. valószínű, hogy azokhoz méginkább kell víz. Azért használok desztillált vizet, mert az nem befolyásolja az alap ízeit, és viszont könnyíti a feszívódást. Ha lehet, ezt is mellőzöm. Pl préseltem már mandarint, mikor szerencsém volt egy ládához ingyen hozzájutni, amit éppen ki akartak dobni. Volt benne elég használható, és akkor jól bepiáltunk mandarinjuice-ból. Nem minden nap van ilyen szerencsénk. De ezt nem turmixoltam, hanem csak préseltem. Az igaz, hogy egy ilyen akcióhoz drága gépek kellenek, de elég tartósak és egyszer kell őket megvenni. már, ha van egyáltalán kezdőtőkénk...
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: asha » 2012. feb. 12., vas. 13:37

Köszönöm a választ. Majd nyáron talán én is tudok venni komolyabb turmixgépet, tervezem. És a gyógyteákról mi a véleményed? Szabad innunk?
asha
Néha írogat
 
Hsz: 40
Csatlakozott: 2012. feb. 12., vas. 12:26

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. feb. 12., vas. 13:39

Kedves István!
Igazán üdítő volt olvasni a szójáték-elbeszélést. Gyerekkoromban Gatzler (az "a" umlauttal írandó) József: Sicc c. könyvét. Ott is volt hasonló betű-szó-játék. Azt hiszem e-vel. De meg lehet próbálni bármilyen betűvel. Azt hiányolom a mai kutúr(álatlanság)ában, hogy ilyen szórakozva tanító kis családi estek nincsenek, mint annak idején..., mikor még a TV nem butított., Aztán voltak a Siccben pl "kecskerímek". Erre emlékszem is: "Olyanok a kecskerímek, mint mikor a kecske rí:mek."
Látja, nem dől össze a világ, ha kicsit hosszabb egy írás. Egyébként, ha valaki, én igazán lelkes csodálója vagyok gyünyörű nyelvünknek. Próbálok minél érthetőbben, gazdagabban fogalmazni. Bár volna olyan emberi érdeklődés, amely ezt igazán szívesen fogadná!

Még egy dolog, ami eszembe jutott:
Az angol és magyar nyelv, legalább is az irodalmi nyelvek között nagyságrendbeli különbség van a magyar javára. Nem tudom pontosan, de valami olyan, hogy az angol pl. 4-5 ezer, a magyar 10-20, vagy még több ezer különböző szót használ. Emiatt a magyar a legárnyaltabb, legszínesebb nyelv. Ezért elég rossz olvasni, mikor valaki a legegyszerűbb szavakkal ír, gyakran ismételve ugyanazokat. Mivel a gondolkodásunk eleve színekkel, képekkel operál, ezeket nem lehet mindig ugyanazzal a szóval leírni.

De ezt majd valaki kimásolja pontosabban a netről. Lényeg a magyar hatalmas szótömege, amiből válogathatunk. Ajánlom még Dolák Saly Róbert könyvét, (Madáretető)amit most olvasok, ha a szavak és az abszurd nyelvi humor valakinek tetszik. Nekem mindig szenvedélyem volt ilyeneket olvasni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Stoner 2012. feb. 12., vas. 13:55-kor.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: Stoner » 2012. feb. 12., vas. 13:46

Szia Asha!
Megtisztelő, hogy ezügyben hozzám (is) fordulsz. Én már szakítottam minden hőkezelt infromációt (hamis, széttöredezett indofrmációt) tartalmazó bármilyen étellel-itallal. De a "szabad" szó nekem nem mond semmit. Mindenki maga dönti el, meddig mehet el. Egy bíró van: a természet és az a titokzatos és máig megfejthetetlen alapkövetelményrendszer, ami az emberre vonatkozik. Ebben az üzleti világ dezinfromáló tevékenysége miatt teljes a káosz. ezért nekünk, Neked, kell felfedezőutat tennünk/tenned saját testünk és a természet közötti ideális kapcsolat megismerése érdekében.
Stoner
Grafomán
 
Hsz: 1218
Csatlakozott: 2005. jan. 7., pén. 1:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: István » 2012. feb. 12., vas. 13:49

Szia Iván!
Én arra próbáltam árnyalva felhívni a figyelmet, hogy az ételek megemésztéséről beszéljünk.
” Attól kezdve, hogy a táplálékot látjuk, elkezdjük fogyasztani, mi történik a szájban /gyümivel, salátával, olajos magokkal, csírákkal, stb/,milyen enzimek vesznek részt,mi történik a gyomorban, /enzimek savak, stb/, mikor kerül a patkóbélbe, Mikor és mire nyit a hasnyál és epe közös szakasza, milyen hormonok, enzimek termelődnek a vékonybélben, májban, mi szabályozza a mennyiséget, stb, stb, stb. Részletesen, lépésről lépésre, nem félrevezetően,nem misztifikálva.”
A rábeszélő, bebeszélő, tukmáló módszer ma már nem eredményes. Az embereket olyan sokszor rábeszélték már különböző dolgokra, illetve becsapták őket, hogy már semmit nem hisznek el. Ezért fontos az emésztés valós feltárása/ de nem úgy, hogy valahol hallottam valamit, vagy beszéltem azzal, akinek mondták/ hanem kellően körbejárva, a tudományt is használva, részletesen feltárni a lényeget. Ma már az embereket felnőttnek kell tekinteni, a valós információ birtokában, a saját akaratuknál fogva, el tudják majd dönteni, hogy mit válasszanak. Nem lehet senkire rákényszeríteni semmit. Így majd tudnak kérdezni, amire az értelmes válasz, nem az lesz, hogy csak /bla..bla../ Az ember eredetére tekintettel, teremtés, evolúció, fejlett civilizáció betelepítés, stb, nincs biztos válasz. Ettől kezdve az ősfejlődés, őstáplálkozás nem modellezhető, és nem jelenthet hivatkozási alapot.
Nem lehet fordítva kezdeni, hogy elfogadok egy ideológiát, az őstáplálkozást, és azt ráhúzom az emberre. Legelőször meg kell nézni az emésztő szerveket, minek mi a feladata, hogy működik kiválóan, hogy tudja az ételt legmagasabb szinten asszimilálni, és utána lehet az étkezést kialakítani, finomítani. Hidd el, ha értelmes, alátámasztott, hiteles, tudományos, meggyőző, kommunikáció folyik ezen az oldalon, olyanok is meg fognak jelenni, a mai eredményeket is képviselve, akik eddig ezt nem tartották fontosnak.
Nekem ez a véleményem és várom a válaszokat.
István
Néha írogat
 
Hsz: 42
Csatlakozott: 2011. feb. 16., szer. 22:19

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: asha » 2012. feb. 12., vas. 13:52

Köszönöm, Stoner. Így teszek.
asha
Néha írogat
 
Hsz: 40
Csatlakozott: 2012. feb. 12., vas. 12:26

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: borcsok1 » 2012. feb. 12., vas. 18:09

István írta:Szia Iván!
Én arra próbáltam árnyalva felhívni a figyelmet, hogy az ételek megemésztéséről beszéljünk.
” Attól kezdve, hogy a táplálékot látjuk, elkezdjük fogyasztani, mi történik a szájban /gyümivel, salátával, olajos magokkal, csírákkal, stb/,milyen enzimek vesznek részt,mi történik a gyomorban, /enzimek savak, stb/, mikor kerül a patkóbélbe, Mikor és mire nyit a hasnyál és epe közös szakasza, milyen hormonok, enzimek termelődnek a vékonybélben, májban, mi szabályozza a mennyiséget, stb, stb, stb. Részletesen, lépésről lépésre, nem félrevezetően,nem misztifikálva.”
A rábeszélő, bebeszélő, tukmáló módszer ma már nem eredményes. Az embereket olyan sokszor rábeszélték már különböző dolgokra, illetve becsapták őket, hogy már semmit nem hisznek el. Ezért fontos az emésztés valós feltárása/ de nem úgy, hogy valahol hallottam valamit, vagy beszéltem azzal, akinek mondták/ hanem kellően körbejárva, a tudományt is használva, részletesen feltárni a lényeget. Ma már az embereket felnőttnek kell tekinteni, a valós információ birtokában, a saját akaratuknál fogva, el tudják majd dönteni, hogy mit válasszanak. Nem lehet senkire rákényszeríteni semmit. Így majd tudnak kérdezni, amire az értelmes válasz, nem az lesz, hogy csak /bla..bla../ Az ember eredetére tekintettel, teremtés, evolúció, fejlett civilizáció betelepítés, stb, nincs biztos válasz. Ettől kezdve az ősfejlődés, őstáplálkozás nem modellezhető, és nem jelenthet hivatkozási alapot.
Nem lehet fordítva kezdeni, hogy elfogadok egy ideológiát, az őstáplálkozást, és azt ráhúzom az emberre. Legelőször meg kell nézni az emésztő szerveket, minek mi a feladata, hogy működik kiválóan, hogy tudja az ételt legmagasabb szinten asszimilálni, és utána lehet az étkezést kialakítani, finomítani. Hidd el, ha értelmes, alátámasztott, hiteles, tudományos, meggyőző, kommunikáció folyik ezen az oldalon, olyanok is meg fognak jelenni, a mai eredményeket is képviselve, akik eddig ezt nem tartották fontosnak.
Nekem ez a véleményem és várom a válaszokat.


Anno és még most is néha nyomatok spray vitamint( főleg a gyerekeknek) tiszta kóser cucc 2 percen belül a vérbe kimutatható 95%-ban felszívódik stb,itt pl van olyan hogy a zsíroldékony vitaminokat micellizáció keretében belül vizoldékonnyá teszi a cég,így azok is hasznosulnak,nem kell a zsírnak előtte feltörni megtisztitani a terepet.Tudom ez szentségtörés itt,de ugye a fejlődés különböző szakszában ez egy nagy lépés volt,hogy nem a sok szar kapszulákat,porokat,ettem,még a Lenkei-féle vitaminokat sem szedtem anno csak kis ideig mert annyi hordozó anyagot kellett szerencsétlen szervezetnek megemészteni hogy beszarás,vödörnyi ( állati zselatin) cuccossal kezdett el babrálni a szervezet ami enegrgiát vont el máshonann stb stb. Hogy ez miért kerül be ide,csak azért mert azt tudni kell hogy ott lent háború zajlik a sok anyag mind hasznosulni,felszívódni akar,nagyon kemény csatatér,na Én ezt átugrottam beküldtem az anyagot a hajszálerekbe a száj nyálkahártyáján,nem kellett figyelni mit mikor hogyan egyek,egyre figyeltem kajálás után azonnal nem fújtam be magam:)
Avatar
borcsok1
Grafomán
 
Hsz: 617
Csatlakozott: 2010. okt. 18., hétf. 0:00

Re: 80/10/10

HozzászólásSzerző: luxb » 2012. feb. 12., vas. 18:32

István írta:Szia Iván!
Én arra próbáltam árnyalva felhívni a figyelmet, hogy az ételek megemésztéséről beszéljünk.
” Attól kezdve, hogy a táplálékot látjuk, elkezdjük fogyasztani, mi történik a szájban /gyümivel, salátával, olajos magokkal, csírákkal, stb/,milyen enzimek vesznek részt,mi történik a gyomorban, /enzimek savak, stb/, mikor kerül a patkóbélbe, Mikor és mire nyit a hasnyál és epe közös szakasza, milyen hormonok, enzimek termelődnek a vékonybélben, májban, mi szabályozza a mennyiséget, stb, stb, stb. Részletesen, lépésről lépésre, nem félrevezetően,nem misztifikálva.”
A rábeszélő, bebeszélő, tukmáló módszer ma már nem eredményes. Az embereket olyan sokszor rábeszélték már különböző dolgokra, illetve becsapták őket, hogy már semmit nem hisznek el. Ezért fontos az emésztés valós feltárása/ de nem úgy, hogy valahol hallottam valamit, vagy beszéltem azzal, akinek mondták/ hanem kellően körbejárva, a tudományt is használva, részletesen feltárni a lényeget. Ma már az embereket felnőttnek kell tekinteni, a valós információ birtokában, a saját akaratuknál fogva, el tudják majd dönteni, hogy mit válasszanak. Nem lehet senkire rákényszeríteni semmit. Így majd tudnak kérdezni, amire az értelmes válasz, nem az lesz, hogy csak /bla..bla../ Az ember eredetére tekintettel, teremtés, evolúció, fejlett civilizáció betelepítés, stb, nincs biztos válasz. Ettől kezdve az ősfejlődés, őstáplálkozás nem modellezhető, és nem jelenthet hivatkozási alapot.
Nem lehet fordítva kezdeni, hogy elfogadok egy ideológiát, az őstáplálkozást, és azt ráhúzom az emberre. Legelőször meg kell nézni az emésztő szerveket, minek mi a feladata, hogy működik kiválóan, hogy tudja az ételt legmagasabb szinten asszimilálni, és utána lehet az étkezést kialakítani, finomítani. Hidd el, ha értelmes, alátámasztott, hiteles, tudományos, meggyőző, kommunikáció folyik ezen az oldalon, olyanok is meg fognak jelenni, a mai eredményeket is képviselve, akik eddig ezt nem tartották fontosnak.
Nekem ez a véleményem és várom a válaszokat.


Szia István!
Messzemenően egyetértek veled.Valóban sokkal meggyőzőbb lenne ez a létforma ha az emésztés szempontjából világítanánk meg a 811 előnyeit.Én pl. és szerintem az oldalt megnézők 90%a nem ismeri részletesen az emésztés folyamatát.Ha megismernénk,talán magunktól rögtön látnánk a 811 ben a logikát.Hisz ha ez az egyetlen helyes út,akkor erre bizonyosan rá lehet majd jönni az emésztési folyamat részletes ismeretéből. :)
luxb
Írogat
 
Hsz: 156
Csatlakozott: 2011. szept. 20., kedd 10:46

ElőzőKövetkező

Vissza: 80/10/10

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 67 vendég