Arctic írta:"Te mit kezdesz majd az egész életedben elért eredményekkel?"
Eldobom
Minek ragaszkodni bármihez, amit az ember "elér"? Az úgyis a semmibe vész.
Én inkább azzal foglalkozom, amit nem kell elérni, mert már eleve van. Azt el sem veszíthetem.
"Te legalább ugyanolyan "erőszakosan" állítod, hogy nem számít a kaja, mint ahogy mi állítjuk, hogy igen."
Nem állítok ilyet. A kaja az anyagi szinten számít. De mivel a betegség/egészség nem anyagi természetű (a testben csak megmutatkozik, tükröződik), ezért aki ott próbál munkálkodni, sosem ér célba.
Másrészt amit a félelem motivál, az sosem egészséges. Félni a tünetektől és a haláltól, harcolni ellenük eleve beteg(es). Ebből sosem lesz egészség. És amíg ezt rendesen meg nem oldjuk, addig a halál könnyedén elragadja a megszerzett "egészségünket".
RAtti írta:Az elmúlt napok eseményeihez a következőt tudnám csak hozzátenni:
Olvashattunk itt véleményeket mindkét oldalról bőven, az enyhétől az egészen szélsőségesig.
Amíg olyanokkal találkozni, hogy valaki már 1-2 alma után sem tud lábra állni és ezért a gyümölcsöt hibáztatja, akkor erre mit lehet mondani? Ilyen esetekben még tanácsot is nehéz lenne adni, mert -tisztelet a kivételnek- általában csak félig fogadják meg. Sajnos nem lehet mindenki mellett ott állni, hogy ebből úgymond mennyit tartanak be.
A gyümölcsöket aránylag könnyű bevezetni, de pl. a jó kis zsírós állati kajákról már elég nehéz lemondani. -eztán persze jön a csodálkozás, hogy miért nem fér meg a kettő.
Szóval ha valaki ezektől, a mindkét oldalról elhangzó véleményektől szeretne "okosabb" lenni akkor nem lesz egyszerű dolga.
Attól, hogy valakinek valami nem vált be, még nem azt jelenti, hogy senkinél nem működik. -most mindegy, hogy főtt vagy 811.
A 811 (néhány Bicsérdista próbálkozástól eltekintve) valóban eléggé gyerekcipőben jár.
Ha valaki úgy érzi, hogy már rendelkezik elég ismerettel, gyakorlati tapasztalattal, és van kitartása, és elég mersze bevállalni a kockázatot akkor próbálja ki. -mert kétség kívül van benn rizikó, attól függően kinek, hogy sikerül megvalósítani.
Persze mindezt csak saját felelősségre, és nem másokra mutogatva, meg másokat okolva ha esetleg mégsem úgy sül el dolog ahogy szeretnénk!!! -asszem már mindannyian elég nagy gyerekek vagyunk.
Ha nem jön be, akkor mi van? -semmi, megy tovább az élet, ennyivel is többet tudunk. Az ember már csak ilyen kis kíváncsi.(persze azt azért ne várjuk meg, hogy nagyon lerottyanjunk a nagy kísérletezésben, mert onnan már nehéz lesz visszamászni)
Aki meg úgy gondolja, hogy inkább nem vállalja a kockázatot, az meg "álljon be a sorba", mondjuk egy jobb vega, vagy vegetáriánus étkezést választva és akkor kb. tudja, hogy mire számíthat ezen a téren. -amúgy, -félreértés ne essék!- ezzel sincs semmi baj, legalábbis szerintem.
Laci a fénysebbésség (relativitás elmélet) még nem dőlt meg.
Arctic sajna rád már nem maradt időm.
István írta:Ennek birtokában már a táplálkozás nem olyan hangsúlyos, de fontos.
smanag írta:Gratulalok Arctic. Megint siketesen figyelsz mikor kellbelepni es gyengiteni. ES elbizonytalanitani a bizonytalankodokat. Szamtalanszor leirtam . A taplalkozas 97 % ban meghatarozza az eletminoseget. A fizikai hatas ilyenmodon donto. Istvan olvasgasd vissza a forumot. A Lenyegi forumot olvasod.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 118 vendég