smanag írta:Laci, tudom, hogy nem vagy tiszta 811-es. Ki az ebbe az országba rajtam, meg még 2-3 emberen kívül? Senki.
De csak azért , mert új dolog ez még.
Én vagyok a kísérleti patkány, s ezt büszkén vállalom, mert meg vagyok győződve az igazamról, és abban is biztos vagyok, hogy az idő, majd minket, 811-eseket fog igazolni.
A dolog azonban nem egyszerű és nem átfedés mentes.
Azért írom le ugyanazt 1000-szer, majd újra még ezerszer mindig másként, hogy sok szemszögből nézve megértsük azt, amit vagy nem értünk, vagy ha értjük is, nem érezzük még fontosságát annak, hogy komolyan vegyük is. Mert ha komolyan vennénk a hagyományos lét ártalmait, akkor nem mernénk úgy táplálkozni, vagy legalább is harcolnánk ellene, hogy megszabaduljunk annak károkozásaitól testünkre nézve. Persze a dolog nem fehér-fekete, ezzel tisztában kell lenni, mert attól, hogy valaki drogozik, vagy cigizik, vagy alkoholizál, vagy éppen táplálékdrogozást választja, mérgezve ezekkel a testét, még nem hal meg ezektől azonnal, sőt önpusztító emberként élvezettel tekint a fenti cselekedetekre, és egészségtudatos gondolkodásnak a csírája sem látszik az ilyen embereknél. De aki egészségtudatosan él és hiszi azt , hogy jól cselekszik a hagyományos létben, az meg tudatlan, önhibáján kívül, és lehet, hogy szüksége van arra, hogy valaki felnyissa a szemét. Én nem hiszem, és nincs is úgy, hogy egyedül vagyunk a világban, és mások nem jöttek rá az igazunkra, hisz erre számos példa van a világban, mely növekszik rohamosan, emberek ezrei választják a 811-et életmódjukul.
Mindemellett a bármilyen drogos és testi mérget használó emberek nem mondhatóak egészség tudatosnak, éls nem is ők lesznak azok, akiket érdekel majd a 811, mert az ilyen emberek nem szeretik valósan magukat, mert ha szeretnék magukat, akkor nem okoznának kárt a testükben.
Szóval, írásaimmal mindig csak a figyelmet irányítom rá arra, hogy a hőkezelt és testidegen ételek fogyasztása ártalmas, és azt állítom, hogy ezek a legnagyobb ellenségeink az életben. Persze azért nehéz ezt elfogadtatni, mert egyrészt új dolog, másrészt a hagyományos létnek megvan a maga „élvezete”, és amíg az ember még nem beteg nincs is különösebb látható jele annak, hogy a test napi szinten degenerálódik általa. És sorolhatnám tovább, de nem teszem, mert tényleg úgy van, ahogy írod, csak ugyanazt írnám le megint ezerszer.
