Vissza a természetbe, hogy meghalljuk segélykérő kiáltást

általános, más témához nem köthető témák

Vissza a természetbe, hogy meghalljuk segélykérő kiáltást

HozzászólásSzerző: ata » 2011. dec. 5., hétf. 12:05

Dátum: 2007. július 15. vasárnap, 09:00 Küldte: ata

15 éve sátoroztam utóljára. Rég éreztem ennyire közel magma az “otthonomhoz”, földanyánkhoz, aki éltet minket.

Egy órás munkával sikerült felállítani a sátrat, felfújni, és beletuszkolni a matracokat, hállózsákokat. A gyerekek serényen segédkeztek. Mindhárom család sátra-, a szúnyoghállóval, és tetővel védett “ebédlő” is állott már, benne a 6 felnőtt, és 5 gyerkőcöt is kényelmesen “kiszolgáló” padokkal, és asztallal.

Zöld lombkoronák magasodtak fölénk, jó 30 méteres magasak. A fű dús, zöld, egészséges. Minden napszakban más-más énekes madár szólt. Nemmesze egy lomha folyó kanyargott, várva, hogy a mólóról rátegyük a csónakokat, és elringasson. Tiszta vizén át látszottak a vízbe dőlt, öreg, fatörzsek, a hirtelen mélyülő meder. Zizipókok futottak versenyt a víz színén. Szivárványszárnyú szitakötő élvezte a napsütést, és elhitette velünk, hogy számára nincs gravitáció.

Sok sátor volt felverve, de senki nem zavarta a többieket. Első nap (legnagyobb megdöbbenésemre) az emberek próbálkoztak az autóból zenét hallgatni, aztán feladták, és befogadták az erdő csendjét.

A gyerekek hamar mentek aludni, és jóízűet aludtak éjszaka. A fiunk aki 2-3x felriad otthon, 10 órákat aludt . S mikor felébredtek, örvendve egymásnak, halkan játékba kezdtek, hogy másokat ne zavarjanak. Felolvastak, meséltek egymásnak, majd famászás következett. A három nap alatt egyetlen egyszer sem hangzott el, hogy valaki TV-t, rádiót, neadjisten számítógépet szeretne unaloműzőnek.

A közeli Huron tó homokos partján sorra épültek a várak, árkok, csatornák, a gyermekek órákon át pepecseltek a részletekkel. Az erős szél nem kedvezett a fürdőzésnek, a gyerekek mégsem bánták.

Próbáltunk a lehető legkevésbé civilizáltan vakációzni. Azt hiszem, sikerült. Kora reggel tüzet raktunk a teának, kávénak, majd megfőtt a reggeli tojás is. Magunk hasogattuk a fát, kisfejszével. Öröm volt látni, amikor a tűz nyelve körbenyaldosta, majd beleharapott, és már nem eresztette a vékony gyújtóst. A fa megadta magát sorsának, kieresztette magából a csapdában tartott napfényt, és meleget.

A 11 emberből csak én vagyok vegetáriánus, így azt amit ők ettek, ráhagyom a képzeletetekre. Én nagyon finom, megfűszerezett, alufóliába tekert , párolt cukkini, lila tök, krumpli, paradicsom vegyes zöldségtálat ettem. Degeszre tömve magam.
Mikor az esti tábortűz leégett, és a parázs izzó fényénél beszélgettünk, a legnagyobb meglepetésemre mindenkinek ízlett a sült krumpli, fejedelmi vacsoraként eszegettük.

Megcsömörlve a nehéz húsoktól, sokan rágcsáltak velem magokat, a házi sütésű magos teljes kiőrlésű kenyér is jó pontot kapott. A vegyessaláta, friss gyümölcsök is kelendőek lettek.

Szerencsére még nem kellett visszamenni a városba. 300km-rel távolabb, ezer kisebb-nagyobb tó, hegyek, fenyvesek között megbújva várt ránk lányom táborozó helye, ahol egy hetet töltött a 2., 3. generációs Magyar bevándorló gyerkőcök társaságában. Ének, tánc, túrázás.

Ahogy közeledtünk a majd 6 millió embert számláló Torontó + vonzáskörzetéhez, már éjszaka volt. A 6-8 sávosra duzzadó autópályákon vörös vérfolyamként áramlott előttem a forgalom, hogy elnyelje a metropolisz, melynek életet ad, melyet működtet.

Milyen vakok is vagyunk, és mennyire azok akarunk maradni.
- Letagadjuk, hogy amit látunk, az hat ránk. (közben milliókat költenek reklámokra, bizonyítva az ellenkezőjét)
- Letagadjuk, hogy hanta ránk, amit hallunk. Soha annyi hallókészüléket használó embert nem láttam, mint New Yorkban, ahol a Centrál Park közepén majd szétdurrant a fejem az állandó zajtól.
- Letagadjuk, hogy hat ránk amit belélegzünk, pedig már teljesen természetesnek veszi az orvos, ha egy gyermeket asztmával visznek hozzá. Állítólag már hozzátartozik a modern élethez.
- Letagadjuk, a hatását annak, amit eszünk. Pedig azzá leszünk.

Az a néhány nap sátorozás többet ért, mint egy hét fejtágítás. 3 napba telt, mire visszatoxikálódtam a városhoz. Miért csodálkozunk mindazon a szennyen, sötétségen, ami körbevesz minket, amikor a kényelmünkért cserébe önmagunkat mérgezzük minden téren.

Ciki már földet túrni, egyre cikibb kétkezi munkát végezni, nincs értéke a jó mesterembernek, mert senki nem mester akar már többé lenni, csak sok-sok diplomával rendelkezni, irodában ülni, billentyűt pötyögni, nagy lét szakítani, és a legújabb kor templomait látogatni (bevásárló központ), és a legújabb istenhez imádkozni.(pénz)

Pedig amikor már elég bambák leszünk, és valaki lekapcsolja a villanyt, beledöglünk. Éhenhalunk, mint a sirályok, akik miután több évtized után bezárták a nagy halfeldolgozó üzemet, és hozzászoktak a haltetemekben dúskáló vízhez, nem tudtak vadászni. És ott múltak ki az ÉLŐ halaktól hemzsegő tenger partján.

U.I.: Azóta ahová csak tudok, és lehet, biciklivel megyünk. Volt hogy egy hétig kerülni tudtuk a gépkocsi használatát, pedig ez itt nagy szó. Virágágyásaink mellett zölddel a paradicsom, piroslik a szamóca., néhány fűszernövény. Ne felejtsék el a gyerekek a Forrást.
Avatar
ata
Írogat
 
Hsz: 170
Csatlakozott: 2006. feb. 8., szer. 1:00
Tartózkodási hely: Toronto, Kanada


Vissza: Csevegés

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

cron