január

Hírek, érdekességek a vegetárius hírességek életéről az ókortól napjainkig

Vegetárius évfordulók – január 29.

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 0:00

1866-ban ezen a napon született a Nobel-díjas francia író, Romain Rolland.

Értelmiségi családban született, Burgundiában. 11 évesen kezdett írni. Párizsba költöztek, itt kezdett el tanítani. A XX. század eleje hozta meg számára az igazi irodalmi elismertséget.

Pacifistaként ellenezte az I. Világháborút. Már akkor is, amikor Európa szerte tüntetések zajlottak, a háború…mellett. 1915-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, melyhez kapott pénzt a Vöröskeresztnek adományozta. A szintén vegetárius Stefan Zweig Rollandot a világ lelkiismeretének nevezte.

Levelezett Gorkijjal és többször járt a Szovjetunióban. Helyeselte a forradalmat, de az erőszakot elvetett. Nyugaton sokan támogatták a kommunizmust, nem tudva, hogy sok millió áldozattal járt a „nagy kísérlet”…

Megélte a fasizmus hatalomra jutását, majd bukását is. Több regényciklust is írt, igazi humanist a volt. Találkozott mahatma Ghandival, könyvet is írt róla.

1928-ban a magyar Edmond Bordeaux Székely-jel megalapította a Nemzetközi Biogenikus Társaságot. Székelyt az Esszénus Béke Evangélium kapcsán ismerte meg. Ez az apokrif evangélium egy vegetárius Jézus tanítását ismerteti meg velünk.
A társaság célja volt, hogy „mobilizálja az Élet összes erőit, a halál erőivel szemben.”

Fiatalon, 22 esztendősen lett vegetárius Tolsztoj műveinek hatására. Ghandi mellett írt a vegetárius Wágner és Tolsztoj életéről is. 1931-ben találkozott Londonban Mahatma Ghandival. Érdekelte Swami Vivekananda és Ramakrishna tanítása, 1926-ban jógát kezdett el gyakorolni.

”A függetlenül gondolkodó ember számára van valami az állatok szenvedésében, ami még az emberi szenvedésnél is tűrhetetlenebb. Mert az utóbbi esetben legalább elismerjük, hogy a szenvedés rossz, és az elkövetője bűnöző. De naponta állatok ezreit mészárolják le hiábavalóan, a bűntudat legkisebb jele nélkül. Ha bárki erre célozna, nevetségesnek tartanák. És ez a megbocsáthatatlan bűn.”
Romain Rolland
Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vegetárius évfordulók – január 30.

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 0:00

A mai napon két vegetárius hírességről is megemlékezhetünk. Január 30-án született Phil Collins és Christian Bale is.

1951-ben ezen a napon látta meg a napvilágot Phil Collins a Genesis legendás dobosa, szólóénekes.

A hatvanas évek nemzedéke, ahol a fiúk mindenképpen zenélni szerettek volna. A nagy példakép a Beatles volt. Mr. Collins is feltünt a Beatles Egy nehéz nap éjszakája c. filmben, 13 esztendősen, mint statiszta, rajongó. Majd színházi szerepek jöttek és két együttes. 1967-ben egy újsághírdetés kapcsán jelentkezett dobosnak a Genesis-be.

Az együttesből 1975-ben kilépett a szintén vegetárius Peter Gabriel, így Phil Collins a dobolás mellett énekelt is az együttesben. A nyolcvanas évektől kezdődött szólókarrierje, de a Genesis-szel is együtt dolgozott.
Filmzenéket is írt, az 1999-es Tarzan betétdalért Oscar-díjat kapott. Magyarországon egyszer, 2005-benlépett fel. Háromszor házasodott, súlyos gerincproblémái vannak és jelenleg Svájcában él. Néhány filmben is játszott.

1974-ben született Cgristian Bale, Angliában. Fiatalon költözött Amerikába. Anyja és nővérei cirkuszban dolgoznak, apja környezetvédő aktivista.

1987-ben Steven Speilberg kiválasztja a Nap birodalma c filmjének főszerepére. A kilencvenes években már folyamatosan filmezett. Láthattuk őt a Corelli kapitány mandolinjában, majd két Batman film főszerepét is ő kapta. De ő volt a jövőben John Connor a negyedik Terminátor moziban.

Vegetárius életmódját környezetvédő, Greenpeace-aktivista apjától „örökölte”.

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Vegetárius évfordulók – január 31.

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 0:01

1981. január 31-én született Justin Timberlake a Tennessee állambeli Memphisben.

Tíz éves múlott, amikor az amerikai (egyik) „megasztárban” a Sztár Kerestetik (Stra Search) c. műsorban feltűnt. ’93-ban csatlakozotta Mickey Mouse Klubhoz, ahol találkozott Britnes Spears-szel és Christina Aguilerával. Korunk pop ikonjai ekkoriban kezdték el bontogatni a szárnyukat…

1995-ben megalakult az ’N Sync. Ez volt a fiúcsapatok kora. (Nálunk a Manhattanért, V.I.P.-ért meg ki emlékszik már milyen együttesekért rajongtak a fiatalok.)
Justin 2002-ben kezdte szólókarrierjét.
1999-ben lett vegetárius. Persze ez nem gátolta meg abban, hogy megírja a McDonalds számára az I1m Lovin’ It c. számot. Végül is 8 millió dollárt keresett vele.
2004-ben lépett fel Janet Jacksonnal a Super Bowl előtt, ahol véletlenül, vagy előre megkomponáltan, de letépte az énekesnő melléről a ruhát. A botrány egyben hírnév is. Sztárjaink tudják ezt.

Ezt követően kezdett el filmezni.

Botrányosan szakított Britney Spears-szel, pedig eleinte ők voltak a hollywoodi álompár. Később járt a szintén vegetárius Alyssa Milanoval, Cameron Diazzal. Jelenleg a vegetárius Jessica Biel-lel él együtt.

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: január

HozzászólásSzerző: nawesh » 2012. jan. 7., szomb. 0:02

Vegetárius évfordulók – január 6.

1966-ban ezen a napon született Allah Rakha Rahman indiai zeneszerző. Aki mostanában a SuperHeavy nevű formációban tűnik fel Mick Jagger, vagy a szintén vegetárius Joss Stone oldalán.

Dél-India egyik nagyvárosában, Chennaiban (korábbi Madras) született egy tamil zenész családban. Édesapja számos indiai film zeneszerzője. Tudta, kedves olvasó, hogy Bollywwod (az indiai filmipar fellegvára) sokkal több filmet készít évente, mint Hollywwod?

Fiatalon kezdett zenét tanulni. Amellett, hogy több billentyűs hangszeren is tanult, alapítója lett egy chennai rockbandának a nemesis Avenue-nak. Édesapja halála után a család a nyolcvanas évek végén lett mohamedán, egy szufi irányzat követője, mely az édesanyja családjának vallása volt. Ekkoriban kezdődött filmzeneszerzői karrierje is.

Bollywood, a Mumbai melletti álomgyár ontja a filmeket, mely az európai nézőnek sokszor szirupos történeteknek tűnik, rengeteg betétdallal, fülbemászó dallamokkal. 2003 végére már több. mint 150 millió lemeze kelt el, melyeken javarészt filmzenéi hallhatóak. Igazi indiai sztár ő.

Dolgozott együtt Michael Jacksonnal (szintén vegetárius), Webberrel, vagy a finn vaartina együtessel (mely egyik tagja is vegetárius). 2011-ben részt vett a SuperHeavy produkciójában.

Itt most nem a rádiókban oly sokszor játszott Miracle Worker c. számukra hívjuk fel a figyelmet, hanem a Satyameva Jayate c. dalra. http://www.youtube.com/watch?v=Lh-cSS7O7lg

Házas, három gyermeke van. A WHO józolgálati nagykövete, sokat jótékonykodik, elsősorban zenei ösztöndíjakat alapított tehetséges gyermekek számára. A. R. Rahman vegetárius.

Vegetárius évfordulók – január 6.
http://joga.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=101950

Vegetárius évfordulók – január 4.
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=111323



Nawesh


Eredetileg: www.joga.virtus.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: január

HozzászólásSzerző: nawesh » 2012. jan. 15., vas. 21:56

Vegetárius évfordulók – január 15.

Egyesek szerint 15-én született, de nem januárban, hanem júniusban és nem 1940-ben, hanem 1937-ben. India jelenkori Mahatma Ghandijaként is emlegetik a vegetárius Anna Hazare-t.

Kisan Hazare néven született. Az „anna” idősebb testvért jelent. Egy kis faluban született. Ekkoriban még a britek uralták Indiát. Később az akkoriban Bombaynak nevezett Mumbaiba került iskolába. Hogy kiegészítse szerény jövedelmét, a vasútállomáson virágot árult.

15 esztendeig katonáskodott. Sok időt töltött az indiai-pakisztáni határon, mely terület sokkal inkább hasonlított ekkoriban egy puskaporos hordóra. Részt vett az 1965-ös indiai-pakisztáni háborúban. Egy alkalommal megtámadták a teherautójukat és rajta kívül minden bajtársa meghalt. Úgy érezte, valami dolga lehet az életben. Katonaévei alatt kezdte el tanulmányozni Swami Vivekananda és Mahatma Ghandi tanításait. Majd hazatért a családjához, ahol újra szembesült a falusi indiaiak reménytelen életével.

Fiatalokból egy csoportot szervezett, akik megpróbáltak segíteni a falusiaknak. Ekkoriban az óriási probléma a faluban (sok-sok indiai faluban az alkoholizmus volt.) Hazare a csoportjával elérte, hogy a faluban bezárják az alkoholárusító helyeket.

Később, 1980-ban „gabona bankot” szervezett, mely segítségével sikerült elérni, hogy senki se éhezzen a falujában, de megszervezte az oktatást és a szántóföldek öntözését is.

Nagy ötlet volt részéről a kollektív esküvők elterjesztése. Indiában ma is megadják a módját az esküvőnek, mely főleg a menyasszony családjának okoz nagy kiadást. A szegényebb családok sokszor évekre eladósodnak az esküvők miatt. Hazare megszervezte a falujában, hogy időről időre több párt adjanak össze egy időben, így a költségek több család között oszlottak meg.

Tevékenysége, híre hamar túlnőtte faluja határait. India nagy rákfenéje a korrupció. Ez ellen is felvette a harcot. Maharastra államban (ahol Hazare is élt), óriási problémát okozott az alkoholfogyasztás. Miközben az állam gabonából behozatalra szorult, (112 millió ember él itt nagy-magyarországnyi területen), rengeteg gabonát használtak el alkohol készítésre. Hosszú évek küzdelmével Anna Hazare elérte, hogy törvényekkel szabályozzák, mennyi alkohol állítható elő.

Gyakran ő is a nagy előd, Mahatma Ghand módszeréhez nyúlt és böjtöléssel kényszerítette ki a változást. nem olyan „ál-böjtölésre” gondolunk, mint az elmúlt heteken a magyar tévészékház előtt láthattunk, hanem elkötelezett, már-már spirituális böjtre.

India „egyszemélyes hadseregének” is nevezik, mert akaraterejével, szuggesztív személyiségével és kitartásával sok mindent el tud érni. Kitartásában hasonlít a mai nap két vegetárius szülöttére, Remete Szent Pálra és Martin Luther Kingre. http://joga.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=102383

Küzdelmét a társadalom minden szintjén jelen levő korrupció ellen India második szabadságharcának nevezi. Hogy miért van ereje az önkéntes éhezésnek? Mahatma Ghandi ezzel a „módszerrel” felszabadította Indiát a brit uralom alól. India akkori kormányzója, Lord Wavel ezt írta a naplójába: "Ha meghalt volna a börtönben, ugyanazzal a megítéléssel vonultam volna be a történelembe, mint Poncius Pilátus"

Anna Hazare sokszor hivatkozik a nagy elődre, de Ghandival ellentétben időnként nem riad vissza az erőszaktól. Sokszor emlegetik régi tettét, amikor a falujában betiltva az alkoholfogyasztást (később a kábeltévét is betiltotta), három részeg férfival találkozva a templom oszlopához kötözte őket és megkorbácsolta. Ugyanígy a faluba csak vegetárius ételeket lehet termelni és behozni, mert – mondja - a húsfogyasztás növeli az alkohol iránti vágyat, ami- jegyezzük meg, a jin-jang elv alapján igaz is. A faluban baltát sem lehet tartani, mert az csak arra csábítaná az embereket, hogy kivágják a verejtékes munkával telepített erdőket.

Soha nem házasodott meg, hogy életét az emberiség szolgálatára tudja tenni, ne kelljen a családját ellátnia. 15 év katonai szolgálat után jogosult az állami nyugdíjra (ezek szerint ott nem vezetik vissza a munka világába a korengedményes nyugdíjasokat). Falujában, Ralegan Siddhiben a Sant Yadavbaba templomban van egy ki szobája. 2011. áprilisában bevallása szerint 67183 rupia bankbetétje volt és 1500 rúpia kézpénze. Ez a két összeg kb. 350 ezer Ft. Faluja (alig több, mint kétezer ember él itt) modellül szolgált sok más fenntartható közösség számára.

Talán a sok korrupt politikus között Magyarországon is szükség lenn egy Anna Hazare-ra….

Ui: nem hallottam még Anna Hazare-ról, amikor megírtam Prem Puri történetét, mely akár a harcias aktivista élettörténete is lehetne faluja felvirágoztatásáról. http://joga.virtus.hu/index.php?id=list&where=23

először megjelent: www.joga.virtus.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Előző

Vissza: Vegetáriánus évfordulók

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 9 vendég

cron