Fallahari blog

Fallahari blog- 11. nap

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 1:08

Hogy szaladnak a napok…

Az éjszakás műszakból reggel hazaértem, útjára indítottam a családot. Tudtam, hogy este nem leszek otthon, így bármennyire is fáradt voltam, főztem egy adag rizst a lányomnak, a feleségemnek és sütöttem szójaszeletet.

Megettem a tegnapi paradicsomleves maradékát, majd aludtam három órahosszat. Nappal azért nem lehet úgy pihenni, mint éjszaka…

Délben bekaptam pár szójaszeletet (sikerült túlsütnöm), majd indulás Kecskemétre. Ott vettem almát prashadnak, és egyet megettem…. Az ottani Jógaközpontunkba vártuk az Indiai nagykövetet.

A hely, ahol a Jógaközpont is működik, egy irodaház. E ház második emelete volt a helyszíne egy kiállításnak, melyet a Nagykövet Úr nyitott meg. Hummel Rozália indiai témákat feldolgozó festményeit lehetett megtekinteni…Közvetlen ember, civilben irodalmár, Néhány percre lejött a Jógaközpontba is. Rövid, de emlékezetes és áldott program volt.

A rendezvény végén ittam házi gyümölcslevet (remélem, cukor nélkül készült) diót ettem. Az állomáson szőlőt, majd hazaérve az éjszakás műszak előtt még beugrottam az AGNI-ba egy levesre. http://www.agnietterem.hu/

Persze mellényúltam, mert zöldséggulyást választottam, amelyben van krumpli, s azt nem lehet falahári alatt fogyasztani. Nos, bevallom, megettem a leveset, amely egyébként nagyszerű volt.

Jóga a mindennapi életben Kecskeméten: http://www.jogaszeged.hu/tanfolyamok.php#kecskemet

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Fallahari blog- 12. nap

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 1:08

Reggel hazamentem a munkából. Amíg készülődtünk az iskolába, megeszegettem az előző este sütött szójaszeleteket. Nem okozott örömet a családnak, mert otthagyták. Na ja, odaégettem az alját.

Miután a lányt útnak indítottam az iskolába, aludtam egyig. Éjszakás műszak után nem is csoda… Persze ez nem olyan pihentető alvás…

Délután egyedül voltam, ráértem főzni. Zöldbablevest főztem. Olyan jól sikerült, (kis tejföllel ettem), hogy két tányérral betöröltem. De azért a feleségemnek is maradt. A lányomra nem is számoltam, mivel kevés leves van, amit megeszik. Inkább csak a krémleveseket szereti….

Este mentem a lányomért néptáncra, vittem neki egy pizzaszeletet. Vacsorára ő készített nekem salátát… Meg is ettem a nagy részét, ő egy keveset a tegnapi rizs mellé.

Újra éjszakás műszakba mentem dolgozni.Megettem egy mazsolás mogyit.

Ja, délben, amikor ráálltam a mérlegre határozott 106 kg-ot mutatott. Tegnap több, mint 106-ot. Van remény..

12 nap és – 4 kg…

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Fallahari blog- 13. nap

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 1:09

Még mindig éjszakai műszak. Reggel hazamentem a munkából. A lányomat összekészítettem a suliba és elkísértem a Mars térre. Mihály ünnepük volt, kirándulni mentek valahova a város szélére. Éhes volt, kapott egy lángost.

Sajnos a Mars téri kedvenc lángossütőnk, ahol számunkra is ehető lángos készült, bezárt. Nagy átalakítások zajlottak a vásártéren. Új vásárcsarnok, standok épültek. De a lángossütő bódét is lebontották.
A buszmegállóban az újságos mellett állt egy kocsi. Nagy betűkkel kiírva: LÁNGOS…A szokásos kérdések után (van-e benne tojás, tojáspor, zsírban, vagy olajban sül) kértem a lánynak egy sajtos lángost. Meg kell mondjam, hatalmas darabot kapott. Eredetileg sajtos-tejfölöset kapott volna, de amíg a sorban álltunk, láttam, hogy a lángossütő hűtőjében frissfölök sorakoznak. A frissföl pedig zselatinnal készül…
Szeretem a lángost, de nem kívántam. 13. napja falahárizom… A tészta, így a lángos, nem fér bele. Pedig a „régi” lángossütőnél hetente egyszer-kétszer megfordultam. Sajtos, sajtos-tejfölös, ketchupos-sajtos jöhetett…
Miután felébredtem dél körül, ettem zöldséges pástétomot, stílszerűen, zöldségekkel és kis tejföllel. Kis csalás, mivel a pástétomban kukoricakeményítő is volt, a falaháriban pedig kerülni kell a kukoricát. Azt hiszem…
Délután a feleségemmel a Paprika Fesztiválon hallgattuk a Kurul dobosokat. Mindig fantasztikusak… Vettünk zsanna mannát. Az aszalt gyümölcs legális finomság…
Beültünk egy pizzériába, ahol nagyon finom gyömbéres zöldség levest adnak. Pirított mandulával..

Otthon ejtőztünk, majd eljöttem dolgozni. Éhes voltam, így vettem a boltban egy kis csomag sózott napraforgót, egy kaukázusi kefirt és egy csomag olívabogyót, meg egy100%-os meggy-almalevet…
Mikor leszek 105 kg-os? Ilyen zabaparty után?

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Fallahari blog- 14. nap

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 1:09

Október 2-a, az Erőszakmentesség Világnapja. Némi áthallással: a falahari erőszakmentes módszer arra, hogy rendbe tegyük a testünket.

Soha nem voltam híve az erőszakos, gyors sikert ígérő fogyókúráknak. Ha a testet szélsőséges körülmények közé hajszoljuk, megbosszulja magát. Amit leadunk rövid idő alatt, visszakúszik gyorsan… Ezt magam is megtapasztaltam az évek során, Pár fogyókúra és a 93 kg 110 kg lett…..

De a cél, amiért elkezdtem két héttel korábban a falahari programot, hogy amennyitől megszabadulok, az tartósan tűnjön el. A tapasztalatot az elmúlt másfél évtized alatt megszereztem: ami felrakódik, nagyon nehezen akar elmenni…

Persze az erőszakmentesség napja nem az én fogyókúrámhoz kötődik. Mahatma GhandiJi, a Nagy Lélek, Indiát szabadította fel a brit uralom alól az erőszakmentesség „módszerével”. Biztosan sokan láttuk a Ghandi c. filmet, olvashattuk önéletrajzi írását. India sokat köszönhet GhandiJinak.

Ahogy a világ is. Ghandi, bár hitével, vegetárius életmódjával Indiához kötődött, erőszakmentességének tanítását két helyről is merítette. Hatott rá az Úr Jézus hegyi beszéde és Tolsztoj tanítása.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete néhány esztendeje Ghandi születésnapját, október 2-át az Erőszakmentesség Világnapjává tette. Így világszerte programokat, rendezvényeket szerveznek ebből az alaklomból. Igen, Ghandi születésnapja, az Erőszakmentesség Világnapja sokat tehet azért, hogy világunk élhetőbb, békésebb legyen.
Jógaiskolánk, a Jóga a mindennapi életben rendszer, Mesterünk, Swami MaheshwaranandaJi javaslatára világszerte számos programot szervezett az erőszakmentesség napja alkalmából. Szegeden kitaláltuk, hogy szervezünk egy gyertyagyújtást.

A Dugonich-téren Paprika fesztivál zajlott, így azt nem találtuk alkalmasnak, de idén felújították a Reök-palota előtti helyet, a híres Lófarát. A „lófara” egy I. Világháborús emlékhely, szobor… Tulajdonképpen gyertyagyújtásunk helyszíne szimbolikus is lehet, hiszen a háború emlékműve mellett az erőszakmentességre emlékeztünk.

Csodás este volt. Három órahossza alatt több, mint száz ember jött el egy-egy mécsest gyújtani az erőszakmentesség jegyében.

Hogy mit ettem ezen a napon? Egy almára és egy mazsolás mogyira emlékszem. A gurutestvéreim közül néhányan megjegyezték, már ez a két hét falahári is látszik rajtam…

Működik…

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Fallahari blog- 15. nap

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 1:09

Amikor reggel álmosan ráálltam a mérlegre, kis jóindulattal 105 kg-ot mutatott a mérleg! 105! Hála Istennek… Azért időnként jeges rémület szorít, mi lesz, ha mégsem működik ez a fogyókúra dolog…

Mi lesz, ha egyszer csak, bármit is eszem, elkezd felfelé kúszni a mérleg mutatója?

Reggel hatra mentem dolgozni. Az elmúlt években gyakran előfordult, hogy munka előtt jött a pánik. Mit is fogok enni 8 órán keresztül. Talán a stressz egyfajta megnyilvánulása ez….S mi történik? Sokszor túlcsomagolom magam, kibiztosítom… Persze ha odacsomagolom, akkor általában meg is eszem. Az úszógumi meg növekszik….

Előfordult – be kell valljam – amikor ebéd után még ott volt a stressz, jaj, még éhes vagyok és milyen soká lesz vége a munkának. S ilyenkor uzsgyi a büfé, vettem két csokit.
Persze fallahárinál máshogy működik a dolog. Enni kell, még ha „csak” zöldséget és gyümölcsöt is. Ezen a reggelen elkerekeztem a Mars tér felé. Még álmos volt a piac is, a kofák éppen csak elkezdtek kipakolni. Vettem négy hatalmas almát. Voltak vagy negyven dekásak. Meg két fürt szőlőt. Bár kérdeztem, magyar-e, s a válasz igen volt, gyanítom, az Appenninnek lejtőin szedhették.

Igaz, az őszi időjárás mostoha volt a szőlőterméshez, de a politika sem kedvez a szőlőnek. Az Unió pénzt ad, hogy kivágjuk a szőlőinket, így hovatovább szőlőből is behozatalra szorulunk. Akkor már inkább az olasz szőlő, mint a chilei, vagy az indiai… Délelőtt a szőlőt eszegettem, de savanykás volt, csak látványra szép. Megfejeltem még egy kaukázusi kefirrel, mely ötletnek jó volt, de éppen csak megúsztam a hasmenést.

Délután családi bulira mentünk. Feleségem, lányom, sógorom október elején született. Anyósom kitett magáért, de fájó szívvel a rántott (tojás nélkül) karfiolból és burgonyából, valamint mákos tortából nem ehettem. Viszont ettem a nagyon finom zöldség levesből.

A „fájó szív” persze költői túlzás. Elég jól bírtam az önmegtartóztatást… Most még, a fallahari elején. Ismerőseim közül többen mesélték, ahogy elkezdték a fallaharit, mindig éhesek voltak. Engem nagyon motivált, hogy már leadtam 5 kilót…

Este otthon zöldséget és pástétomot eszegettem.

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Fallahari blog- 16. nap

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 7., hétf. 1:10

Amikor az ember fogyókúrázik, gyors sikert remél. Pár hét és pikk-pakk lemennek a kilók, s a lényeg, hogy eszük ágában sincs visszajönni… Rájöttem, hogy türelmetlen vagyok. Napközben, ha van lehetőségem, többször ráállok a mérlegre, mintha attól is fogynék, hogy nézem. 105…106 között ingadozom. S milyen nehezen akar továbbmozdulni…

Állítólag ezt úgy kell, hogy csak hetente, kéthetente állunk rá a mérlegre. Nálam ez így nem működik. Kell a folyamatos motiváció, még ha időnként rosszul is esik, amit látok…

Eredetileg kitűztem magam elé, hogy heti 2 kg. Ez meg is van. Szóval, ezen a héten (október) a 104-et kellene elérni… Egyelőre jó úton haladok.., hiszen a hét elején tartok. Október 4-e volt. Nem mellesleg az Állatok Világnapja.

Istennek hála, vegetárius vagyok 22 esztendeje. Sok-sok meg nem evett állat…

Először délben ettem egy almát. Majd két zöldséges pástétomot. Kis csalás, mert kukorica keményítő van benne. Márpedig a falahárinál nem lehet kukoricát sem enni. A „nem” persze relatív. Minden csak ajánlás…

Főztem sabjit, zöldségpörköltet. Sokféle zöldségből, de sikerült elsóznom. Általában sószegényen étkezünk, de néha megborul a kéz… A lányom kapott még tésztát, a feleségem hajdinát.

A szabjiból (annak ellenére, hogy sós volt, nekem ízlett) ettem is napközben, este vagy három tányérral…

Éjszakás voltam, vettem egy gyümölcslevet (körte-alma is van) datolyát, sós mogyorót. A datolyát elkezdtem csemegézni, amikor rájöttem, 30%-a cukor… Na tessék, ennyit az iráni aszalt datolyáról!

Megjegyzem, néha lehet a zöldségesnél „natúr datolyát” is kapni. Cukor nélkül…

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Fallahari blog

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 13., vas. 23:32

Fallahari blog- 17. nap


Október 5-e. A feleségem születésnapja…
Reggel hazaértem az éjszakai műszakból. Takarítottunk, majd egyig aludtam. Addig nem is ettem semmit. Még szerencse. Alvás közben? Vajon ha azt álmodom, hogy eszem, a tudatalatti úgy érzékeli, hogy valóban táplálékot veszek magamhoz? Rejtélyes világ az álom...

Délután lencselevest főztem. A falahárinál tulajdonképpen nem lehet hüvelyeseket enni, egyedül vöröslencsét (ha jól tudom) és mungóbabot, de ennyit csalok… A módszerem, hogy lassú tűzön főzöm, sokáig. Jelen esetben majd két órahosszat. Reggel persze beáztattam a kanadai (!) lencsét. Mivel a lencse Kanadából érkezett. Egy nagy pofon a fenntartható fejlődésnek. Egyáltalán megterem a lencse Magyarországon?

Mikor felraktam a levest, éreztem, hogy nagyon-nagyon éhes vagyok. Ilyenkor szokott előjönni, hogy rávetem magam a hűtőre és...zabálok. Némi önmérsékletről téve tanúságot, gyorsan összevágtam egy salátát, kígyóuborkából, paprikából, paradicsomból, mángoldból, fűszerekkel, olivaolajjal. Tökéletes megoldás volt... A mángoldot a szegedi biopoiacon vettük (ilyen is van), de a családban nem aratott osztatlan sikert. Mármint a mángold... A biopica jó, de drága... persze a minőséget meg kell fizetni..
A lencseleves, nos, az finom lett. Forrón ettem, szeltem bele erős paprikát... csípett ezerrel...
Jártam az AGNI-ban és vettem két szelet meggyes sütit. A töltelékéből én is ehettem, mivel nem cukorral édesítették.
Elmentem dolgozni. Még mindig éjszakás műszak. Ehetnékem volt, így a zöld teám mellé pár kanál szabolcsi lekvárt is ettem, melyet Budapestről kaptam. A szabolcsi asszonyok hatalmas üstökben (cukor nélkül!) három napig főzték. Addig, amíg meg nem állt benne a kanál.

Fáradt voltam és nyűgös. Nem jó éjszaka dolgozni...

Nawesh
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Fallahari blog

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. feb. 28., hétf. 13:10

Fallahari blog- 18. nap
Végtelennek éreztem az éjszakás műszakok sorát. Fáradt voltam nagyon. Miután hazaértem, a lányomat útnak indítottuk az iskolába.
Azután lefeküdtem aludni. Egykor keltem (nagyon álmos, fáradt voltam még mindig). Azt olvastam valahol, ha az ember fennmarad egy éjszaka (mindegy, hogy munka, vagy szórakozás), annyira felborul a bioritmus, hogy 8-10 nap kellene a rendbetételéhez. Nos, lassan nyolc éve dolgozom három műszakban, az én bioritmusom már meghalt…

Maradt még a tegnapi lencselevesből. Megmelegítettem, csak szórtam bele csiliport és némi tejföllel ízesítve ettem. Négy körül elmentem az iskolába. Öt kis cserfes csajszival jöttem haza. A lányomnak szülinapi bulit tartottunk. 9 éves...

Valahol olvastam, hogy a gyerekeknek kell húst adni, mert nem fejlődik úgy az agyuk, ahogy kellene. Nos, ránézek a lányomra és nem hiszek ebben... Egészséges, vidám, jókedvű. Nem fejlődik az agya! Ugyan már!!!

A mama készített palacsintatortát, amivel a bulizók között nagy sikert aratott. Nos, a palacsintatortából nem ettem. Megvallom, csábítás volt, hogy a lányom szülinapján, de kitartottam... Természetesen a palacsinta tojás nélkül készült…

Amikor a vendégek elmentek, viszont nagyon éhes lettem, így összedobtam egy salátát.

A falaháriban az is a jó, hogy este még legálisan ehetünk egy salátát.Még nagyon az elején vagyok a fallahárinak.

Nawesh
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Előző

Vissza: Diéta, fogyókúra, hízókúra

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég

cron