Az állattartás legalább 51%-ban felelős a klímaváltozásért!

felhívások, önkéntesség, tüntetések

Az állattartás legalább 51%-ban felelős a klímaváltozásért!

HozzászólásSzerző: clehel » 2012. ápr. 3., kedd 12:11

Dátum: 2009. november 09. hétfo, 00:05 Küldte: clehel

A Világbank kutatóinak 2009. októberben megjelent, "Állattartás és klímaváltozás " című tanulmánya szerint a FAO 2006-os, 18%-os adatával szemben az állattartás legalább 51%-ban oka a klímaváltozásnak.


Figyelembe vettek több olyan tényezőt, amit a FAO jelentés nem vett figyelembe, vagy alulbecsült, vagy más ágazatnál vett figyelembe. Ezzel végre, több év után pontos adattal is rendelkezünk annak a széles körben elterjedt - többek között Dr. Rajendra Pachauri, az ENSZ IPCC elnöke által is hangoztatott - nézetnek az alátámasztására, amely szerint az állattartás hozzájárulása 18%-nál lényegesen több. Ez azt jelenti, hogy az állattartás erőteljes visszaszorítása nélkül a klímaváltozás megállítása egyszerűen lehetetlen!


A tanulmány másik nagy pozitívuma, hogy nem áll meg az első pillanatra talán megdöbbentő tény bemutatásánál, hanem megoldási módokat is keres… és talál! Felsorolja a növényi alternatívák elterjesztésének számos előnyös aspektusát, sőt: számos érvet sorol fel, hogy a jelenleg állati alapanyagból dolgozó húsiparnak miért áll érdekében a váltás növényi alapú alternatívákra. Ehhez még befektetési forrásokat is ajánl.


További kellemes napot!

Csaba
Avatar
clehel
Újonc
 
Hsz: 5
Csatlakozott: 2008. jún. 25., szer. 0:00


Vissza: Akciók

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron