milyen jövő vár ránk?

Hulladékprobléma, környezetvédelmi akciók, környezetszennyezés

HozzászólásSzerző: litta » 2008. feb. 27., szer. 11:41

Köszi ezzel megnyugtattatok. Elkerülhetem az atombunkerépítést(háború esetére), a gázálarcvásárlást... :) és a hajóépítést ( ha annyira megemelkedne a tengerszint).
Tünde
litta
Írogat
 
Hsz: 141
Csatlakozott: 2004. okt. 31., vas. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


HozzászólásSzerző: dakota » 2008. márc. 14., pén. 23:54

Caduto, Michael J. - Bruchac, Joseph: Keepers of the Earth
Native American Stories and Environmental Activities for Children
(Golden, CO, Fulcrum, Inc., 1989)




Akik gondját viselik a Földnek.
Az amerikai őslakosság történetei és környezetvédelmi gyakorlatok gyerekeknek


[b]A Föld a Teknős hátán nyugszik[/b](Keepers of the Earth 25-26.)


Amikor még nem létezett a Föld, víz volt mindenhol, ameddig csak a szem ellátott. A vízben madarak éltek és egyéb állatok úszkáltak. Magasan, a felhők fölött volt az ég. Az égben egy gyönyörű hatalmas fa állt. A fa fehér gyökerei a négy szent égtáj felé nyúltak, és az ágain gyümölcsök és virágok nőttek.
Az égben az Ősi Főnök élt. Fiatal felesége éppen gyermeket várt, és az egyik éjjel álmában azt látta, hogy a Nagy Fa gyökereivel felfelé fordult. Reggel az álmot elmesélte a férjének.
A férfi csóválta a fejét, amikor meghallotta a felesége álmát. “Feleségem,” - mondta - “gondot okoz nekem az álmod. Az álomból hatalmas erő sugárzik. Ha valaki ilyen álmot lát, annak az a dolga, hogy mindent megtegyen azért, hogy az álom valóra váljon. A Nagy Fát meg kell fordítani.”
A főnök összehívta a fiatal férfiakat és azt mondta nekik, hogy meg kell fordítaniuk a fát. Azonban a fa gyökerei olyan mélyre nyúltak és olyan erősen kapaszkodtak, hogy a férfiak nem tudták megfordítani. Végül a Főnök ment oda a fához. Karjait a törzse köré fonta, térdeit behajlította, majd kiegyenesedett. Végül nekirugaszkodott, kifordította a fát, majd lefektette. Azon a helyen, ahol eddig a fa gyökerei mélyen az égbe kapaszkodtak, hatalmas lyuk tátongott. A főnök felesége odament a lyukhoz, föléhajolt és belenézett. A Nagy Fa egyik ágába kapaszkodott. Úgy tűnt neki, hogy messze lent lát valamit, ami úgy csillog, mint a víz. Még mélyebbre hajolt, hogy jobban lásson. Ekkor azonban elvesztette az egyensúlyát és beleesett a lyukba. Kicsúszott a kezéből a fa ága, amelybe eddig kapaszkodott. Csak egy marék mag maradt a kezében, és zuhant lefelé, lefelé, lefelé.
Mélyen lent a vízben néhány madár és egyéb állat észrevette, hogy mi történt.
“Valaki leesik hozzánk az égből.” - mondta az egyik madár.
“Valahogy segítenünk kell neki.” - szólt egy másik. Akkor felszállt két hattyú és a széles szárnyukkal elkapták az égből zuhanó asszonyt. Azután óvatosan a vízre tették, miközben a többi madár és állat figyelte őt.
“Ő nem olyan, mint mi,” - mondta az egyik állat. “Nézzétek, nincsenek úszóhártyák az ujjai között. Nem hiszem, hogy tudna a vízben élni.”
“Mit tegyünk akkor?” - kérdezte egy másik vízben élő állat.
“Én tudom.” - mondta az egyik vízimadár. “Azt hallottam, hogy mélyen a víz alatt van egy Föld. Ha lemerülnénk és felhoznánk a Földet, az meg tudná tartani az asszonyt.”
Tehát a madarak és a többi állat elhatározta, hogy valakinek fel kell hoznia a Földet. Egymás után mindegyik próbálkozott.
Valaki azt mondta, hogy először a Kacsa próbálja meg. A Kacsa mélyebbre és mélyebbre úszott. Azonban hiába merült mélyen a felszín alá, nem tudta elérni a víz fenekét, ezért visszajött. Ezután a Hód próbálkozott, ő még mélyebbre úszott, olyan mélyre, hogy ott már teljesen sötét volt, de ő sem tudta elérni a víz fenekét. Azután a Búvármadár próbálta meg. Nagyon sokáig úszott erős szárnyaival evezve, de neki sem sikerült felhoznia a Földet. Ekkor megszólalt egy vékony hang.
“Én felhozom a Földet, ha addig élek is.”
Az állatok körülnéztek, hogy megtudják, ki szólt. Az apró Pézsmapatkány volt az. Lemerült, és úszott és úszott. Nem volt olyan erős és gyors, mint a többiek, de nagyon elszánt. Olyan mélyre úszott, ahol már teljesen sötét volt, de még egyre tovább merült. Már olyan mélyen járt, hogy úgy érezte, hogy a tüdeje mindjárt szétrobban, de még mindig tovább süllyedt. Végül, amikor már eszméletlen volt, kinyújtotta az egyik mancsát, megérintette a földet, mielőtt elindult a felszín felé, csaknem halottan.
Amikor felbukkant a felszínre, a többi állat először azt hitte, hogy neki sem sikrerült. Azután észrevették, hogy a jobb mancsát szorosan összecsukja.
“Felhozta a Földet,” mondták a többiek. “De most hova tegyük?”
“Tegyétek az én hátamra,” mondta egy mély hang. Ez az Óriás Teknős volt, aki éppen akkor merült föl a mélyből.
Az állatok odavitték a Pézsmapatkányt az Óriás Teknőshöz és rátették a mancsát a teknős hátára. Azóta van mintázat a Teknős hátán a Pézsmapatkány körmeinek nyomától. Egy kevés föld ráhullott a Teknős hátára. A Föld szinte azonnal elkezdett nőni és nőni, egészen addig, amíg az egész világgá nem dagadt.
Ekkor a két hattyú lehozta az Égi Asszonyt. Ő rálépett az új Földre, szétnyitotta a kezét és hagyta, hogy a kezéből a magok a csupasz talajra hulljanak. A magokból fák és fű nőtt ki. A Földön elkezdődött az élet.

A történet áldozatok sorát mutatja be, amelyek a földi élet keletkezéséhez vezettek. A főnök feleségének álmával kezdődik a történet, ezt a Nagy Fa kifordítása követi, amelynek magjai a földi élet forrását adják. A Pézsmapatkány olyan keményen próbálja elérni a víz fenekét, hogy ebbe majdnem belehal. Az elszántsága sikerre viszi a próbálkozását, míg a nála erősebbek és gyorsabbak nem járnak sikerrel. Az Óriás Teknős felajánlja a páncélját arra a célra, hogy megtartsa a Földet, és végül az élet, amelynek magvait a Nagy Főnök felesége hozta az új Földre, kivirágzik.

A fordító megjegyzése:
Érdemes párhuzamot vonni a teremtés-mítoszban leírtak és a tudományos modellek között. A Világmindenség keletkezésének ma leginkább elfogadott modellje a Big Bang (Nagy Bumm) elmélet. Eszerint a Világmindenség az Ősrobbanás során a másodperc töredéke alatt jött létre a rendkívül kis térfogatban összezsúfolódott és ezért rendkívül sűrű anyagból. A tágulás, tehát a térfogatnövekedés folyamata azóta is tart. A mítoszban is rövid idő alatt és kis térfogatú, különleges (az égből származó) anyagból keletkezett a Világ, majd tovább növekedett. A földi élet keletkezését többféle modell segítségével magyarázzák. Van olyan elmélet, amely szerint a földi élet a Földön jött létre. Mások azonban úgy gondolják, hogy mivel a Föld keletkezése után nagyon hamar megjelent a bolygónkon az élet, a Föld és az élet keletkezése között eltelt rövid idő nem lehetett elegendő az élet kialakulásához. Ebből kiindulva ők azt vallják, hogy a földi élet valószinűleg nem a Földön keletkezett, hanem valamely más égitesten és egy (vagy több) meteorit közvetítésével került a Földre. Az elmélethez az adja az alapot, hogy több olyan meteoritot is találtak a Földön, amelynek belsejében élő anyagot mutattak ki. A mítoszban is az égből került az élet csírája a Földre.
Hogyan lopta el a Napot Pók Nagyanyó
(Keepers of the Earth 49-50.)

A Földön először nem volt fény. Nagyon nehéz volt a sötétben az állatok és az emberek élete. Végül az állatok elhatározták, hogy tesznek valamit.
“Hallottam arról, hogy létezik valami olyan, amit Napnak neveznek,” mondta a Medve. “A világ másik végén van, de az ott élő emberek nem akarják azt másokkal megosztani. Talán ellophatnánk egy darabját.”
Minden állat egyetértett abban, hogy ez jó ötlet. De ki lesz az, aki ellopja a Napot?
Először a Róka próbálta meg. Odasompolygott, ahol a Napot tartották. Addig várt, amíg senki sem nézett oda. Azután a szájába kapta egy darabját és elszaladt vele. De a Nap nagyon forró volt és megégette a száját, ezért elejtette. Ettől a napttól fogva minden róka szája fekete, mert az első róka szája megégett, amikor a Napot vitte.
Az Oposszum volt a következő. Akkor az Oposszumnak nagyon bozontos farka volt. Az Oposszum odakúszott, ahol a Napot tartották, letört belőle egy darabot, és elrejtette a farkába. Azután elkezdett szaladni, vitte a Napot a többi állathoz és az emberekhez. A Nap azonban forró volt és leperzselte a bundát a farkáról, ezért elejtette az Oposszum a Napot. Azóta minden oposszum farka csupasz, mert az első oposszum farkáról a Nap leperzselte a szőrt.
Azután a Pók Nagyanyó következett. Ő nem fogta meg a Napot, hanem pókhálóból zsákot készített, abba tett bele egy darabot a Napból, és úgy vitte magával. Mostmár csak az volt a kérdés, hogy hova tegyék a Napot.
Pók Nagyanyó azt mondta: “Tegyük fel a Napot magasan az égre. Akkor mindenki láthatja és élvezheti a fényét.”
Minden állat egyetértett a javaslattal, de senki sem ért fel elég magasan az égbe. Még akkor sem látta mindenki a Nap fényét, ha a legmagasabb fa tetejére rakták. Akkor elhatározták, hogy az egyik madárnak kell felvinni a Napot az ég tetejére. Mindenki tudta, hogy a Héja tud a legmagasabbra szállni, ezért őt választották.
A Héja feltette a Napot a feje tetejére, ahol a legsűrűbb volt a tollazata, ugyanis a Nap még Pók Nagyanyó zsákjában is nagyon forró volt. Elkezdett a Héja fölfelé repülni az égbe, magasabbra és magasabbra szállt. A Nap azonban mindjobban melegítette a fejét. Egyre feljebb és feljebb szállt, és a Nap egyre jobban perzselte őt. A Nap már keresztülégette Pók Nagyanyó zsákját, de a Héja még mindig szállt az ég teteje felé. Még följebb ment és a Nap még forróbbá vált. A Nap már a tollat is leperzselte a feje tetejéről, mégis tovább repült. Már a csupasz fejbőrét is pirosra égette, mégis tovább szállt. Addig repült, amíg el nem érte az ég tetejét, és olyan magasra helyezte a Napot, hogy a fénye mindenkihez eljutott.
Mivel a Héja fel tudta tenni a Napot az ég tetejére, ezért minden állat és a többi madár is tisztelte őt. Bár kopasz és rút a feje, mert a Nap megégette, amikor az ég tetejére vitte, azonban továbbra is ő tud a legmagasabbra szállni. Most is láthatod őt, amint a Nap körül kering. Mivel a Napot Pók Nagyanyó a hálóból készített zsákjában hozta el, ezért ha a Nap keresztülsüt az égen, a napsugarak olyanok, mint a pókháló szálai. Ez arra is emlékeztet minket, hogy mindannyian, állatok és emberek, össze vagyunk kötve, mint a pókháló szálai.

A róka és az Oposszum ugyan megpróbálta odavinni a Napot a Föld sötét oldalához, de nem sikerült nekik. Azután Pók Nagyanyó hálót szőtt és abban vitte a Napot. A Héja nagy áldozatot vállalt, amikor felvitte a Napot az ég legmagasabb pontjára, hogy a Földön mindenki láthassa a fényét. A Nap leégette a tollazatot a fejéről és még a bőrét is pirosra perzselte. A héja elnyerte a többi állat megbecsülését azzal, hogy vállalta az áldozatot azért, hogy a többiek hozzájussanak a napfény ajándékához.
Avatar
dakota
 
Hsz: 3
Csatlakozott: 2008. márc. 9., vas. 1:00

Előző

Vissza: Környezetvédelem

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron