Enni vagy nem enni? -Józan érvek a vegetárizmus mellett.

Tanácsok és segítség azoknak, akik mégy csak ismerkednek a vegetárius élettel

Enni vagy nem enni? -Józan érvek a vegetárizmus mellett.

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2012. márc. 19., hétf. 10:44

Dátum: 2009. június 29. hétfo, 10:46 Küldte: boldogsag

Józan érvek a vegetárizmus mellett.

Magyarországon is mind többen hagynak fel a húsevéssel. Az indok legtöbbször a vegetárius táplálkozásnak az egészségre gyakorolt igen kedvező hatása, de - többnyire nehezen megfogalmazhatóan - más meggondolások is meghúzódnak e döntés mögött. Bármennyien legyünk is vegetáriusok, tudnunk kell, olyan társadalmi közegben élünk, ahol az emberek többsége húst eszik, s számukra a vegetárizmus kérdése irritáló, hiszen szülőktől örökölt, helyesnek vélt szokás ellen irányul. Szükséges ezért elmondanunk azokat a jelentős érveket is, amelyekkel elfogadható módon, s nem csupán érzelmi alapon szólunk arról, miért előnyösebb vegetáriusnak lenni.

Nem mindenki számára feltétlenül meggyőzőek a vegetárizmus etikai érvei, hiszen - ne felejtsük el - olyan világban élünk, ahol a materialista, anyag-központú nevelés még a jóérzésű emberek erkölcsi ítéletét is elbizonytalanította. A vegetárius életmódnak azonban csupán egyik, bár alapvetően fontos, ám nem túl látványos hatása az ember erkölcsi megújhodása. A húsevés szokásának a testi-lelki egészségre, a környezetre, a világ gazdasági helyzetére, s így az emberiség jövőjére gyakorolt hatása azonban annál jobban érzékelhető és mérhető, a tények megismerése pedig a józan felfogású, jóakaratú embert meggondolásra és cselekvésre készteti.


A Föld nem tud több húsevőt eltartani

Vagy két évtizede a Római Klub tudósainak jelentése figyelmeztette a világot először arra, hogy a Föld a népszaporulat jelenlegi üteme mellett az ezredfordulót követően már képtelen lesz elegendő élelemmel ellátni az emberiséget. Ma a Föld lakosságának 14%-a éhezik, több mint 80 Magyarországnyi ember. Tudományos elemzések ugyanakkor kimutatták, hogy Földünk akár 25 milliárd embert is eltarthat, ha felhagyunk a húsevéssel, máskülönben egyre fokozódó éhínséggel és az azzal járó társadalmi robbanással kell számolnunk1.

Az ok az, hogy a hús rendkívül gyenge hatásfokkal előállítható élelem. Egy kg hús megtermeléséhez átlagosan tíz kg, az ember számára is értékes, takarmányként adott növényi táplálékra van szükség. Ezért a haszonállatok szó szerint eleszik az ember elől a táplálékot. A számok magukért beszélnek:
Csupán az, ha az USA lakosai 10%-kal csökkentenék húsfogyasztásukat, 100 millió ember számára elegendő teljesértékű növényi táplálékot szabadítana fel.
A világ kukoricatermésének 90%-át, zabtermésének 95%-át haszonállatokkal etetik fel. Szakértői vélemények szerint így az ember számára értékes fehérjemennyiség 90%-a vész el.
Egy levágott szarvasmarhából 200 kg hús értékesíthető, amely 1.500 étkezéshez elegendő, míg az állat hízlalása során felhasznált gabona mennyiségéből egy ember 18.000 alkalommal lakhatna jól.
Csupán a világ vágómarha állománya annyi növényt fogyaszt évente, mint amennyi 8,7 milliárd ember (a mai népesség majd kétszeresének) egyévi táplálását tenné lehetővé.

Bányay Géza
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00


Re: Enni vagy nem enni? II-rész

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2012. márc. 23., pén. 10:35

Dátum: 2009. július 02. csütörtök, 07:00 Küldte: boldogsag

Józan érvek a vegetárizmus mellett.

A hústermelés a környezet pusztulását okozza

A Föld jelentős környezeti problémái (a globális felmelegedés, a termőtalaj eróziója, az esőerdők pusztulása és a fajok kihalása) mérsékelhetők vagy teljesen kiküszöbölhetők a húsfogyasztás elhagyásával2. A környezetpusztulás fő oka a hústermelés érdekében erőltetett intenzív gazdálkodás.

Az élő erdő, különösen az őserdő nélkülözhetetlen bolygónk klímájának fenntartásához - a dzsungelek a Föld tüdeje. A világ erdeinek nagy részét legelőnek vagy takarmánytermesztés céljából kiirtották, és ma is nagy ütemben irtják. A kivágott fák nem termelnek több oxigént, s a gazdag erdei televény a fák védelme nélkül nem tud ellenállni az eróziónak. Az erdőirtás így válik a globális felmelegedés és az elsivatagodás egyik fő okává. Néhány tény és adat:
Csupán az Egyesült Államokban több mint 100 millió hektárnyi erdőséget számoltak fel takarmánytermesztés számára, hogy így biztosítsák a hústermelés alapfeltételét.
Egyetlen kg "esőerdő"-marhahús megtermelése érdekében 50 négyzetméternyi trópusi erdő esik áldozatul.
Az USA 1,7 milliárd tonna, a szovjet utódállamok 2,5 milliárd tonna éltető humuszt veszítenek el minden évben. A trópusi és egyenlítői övezetben a felgyorsult erózió tíz év alatt véglegesen kimeríti a talajt, s az ezredfordulóra a világ termőföldjeinek 35%-a válik végleg sivataggá.
Az erdőirtással növény- és állatfajok tömege - évente több mint ezer különféle faj - pusztul ki, s ez a biológiai egyensúly megbomlásához vezet, ami kiszámíthatatlan következményekkel jár (pl. emberre is veszélyes kártevők, vírushordozók elszaporodása természetes ellenségeik megszűnése miatt).

Bányay Géza
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00

Re: Enni vagy nem enni? III-rész

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2012. márc. 25., vas. 20:49

Dátum: 2009. július 05. vasárnap, 07:00 Küldte: boldogsag

Józan érvek a vegetárizmus mellett.

A húsfogyasztás betegségek forrása

Az évtizedekre visszamenő kutatások mára a hagyományos orvosokat is teljesen meggyőzték arról, hogy a húsfogyasztás számos súlyos betegség kialakulásában játszik szerepet (daganatos és izületi betegségek, allergiák stb.). Bár nem vegetárius orvosoktól nem várható, hogy eltiltsák az embereket a húsevéstől, mégis annak mérséklésére szólítanak fel3. A jól feldolgozott kutatási eredmények miatt az egészségügyi érvek szólnak legerősebben a húsevés szokása ellen4. Néhány példa:
Azok a nők, akik minden nap húst esznek, négyszer gyakrabban kapnak mellrákot, mint akik kevesebb mint egy alkalommal fogyasztanak húst egy héten.
Háromszor annyi olyan asszony hal meg méhrákban, aki hetente legalább háromszor eszik tojást, mint olyan, aki legfeljebb egyszer teszi meg ezt egy héten.

A húsevők túlzott mértékű koleszterint fogyasztanak, s ez veszélyesen fogékonnyá teszi őket a szívinfarktusra.

Bányay Géza
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00


Vissza: Kezdő vegi

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron