Szerző: baraka » 2007. nov. 16., pén. 10:26
Mi a szépség? Örök és megválaszolhatatlan kérdés... Számos filozófus próbálta már megadni rá a választ... Kevés sikerrel. Mert a szépség nagyon szubjektív kategória, mindannyiunknál mást jelent. De talán ha mélyére ásunk mibenlétének, valamennyire mégiscsak megfogalmazható. Számomra elsősorban természetességet és az életöröm látható megnyilvánulását jelenti. Tehát ez egy belső tartalom, így voltaképpen mindegy, milyen formán át mutatja meg magát. Ezért lehetséges az, hogy a szépséget bármiben megláthatjuk. Legyen az kő, növény, felhő, állat vagy ember. Vagy akár alkotott tárgy: festmény, szobor, virágkompozíció, ruha, étel, váza, cserépedény... bármi. A szépség tehát köthető még egy feltételhez: befogadót is kíván. Hiszen egyszerre van jelen a néző, és a nézett. Legtöbbször a szépséget azért nem látjuk meg, mert a befogadó nincs jelen. Vagyis: mi. Ezért vagyunk önnön szépségünkre is sokszor vakok. A szépség tehát elsősorban nem másnak való tetszeni akarásból fakad, mert az már mű. A szépség sokkal inkább: állapot. Az életöröm egy nagyon magas foka, ami kisugárzik.
Van még egy fontos hozzávaló: ki kell zárnunk a szocializációnkból fakadó ítélkezésünket. Fel kell vállalnunk a saját „ízlésünket”, el kell fogadnunk, hogy nem biztos hogy az a szép számunkra, ami másnak is tetszik.
Saját testünkhöz és szépségünkhöz is ugyanígy érdemes viszonyulnunk. Ha megnézzük a múltból ránk maradt alkotásokat, azt látjuk, hogy a női szépségideál is sokszor változott. Biztosan mindannyian emlékszünk az iskolából az őskori agyagszobrocskára. (Millendorfi Vénusz) Hatalmas mellekkel, hassal, fenékkel, vaskos combokkal ábrázolta Vénuszt, az örök nőt. Aztán karcsúbb lett, aztán csak pocakos, aztán megint nagyon telt, vagy épp „csak” hájacskás... Tehát a forma valójában lényegtelen. Ha utazhatnánk korlátlanul ezen a gyönyörű Földön, olyan helyekre is eljuthatnánk, olyan kultúrákban is megismerhetnénk a szép nőről alkotott fogalmakat, amik merőben eltérnek a sajátunktól. Sok „primitív” népnél még ma is a telt, gömbölyű nőiesség a szép, a kívánatos. Számukra a kisportolt, fiús forma „egészségtelen”. Tehát a szépség valóban nem a formához köthető.
Le kéne szoknunk tehát végre arról, hogy a médiában, a divatlapokban, vagy a filmeken látott nőket akarjuk utánozni. Az utánzás csak maszk lehet, kétségbeesett küzdelem. De a harc nem női sajátosság. A nő ha harcol, akkor férfiassá válik, legyen bár küzdelme tárgya a saját szépsége...
Egy nő akkor szép, ha önmaga, ha elfogadja és megéli önnön lényét. Akkor ellenálhatatlanná, varázslatossá válik. Olyan bűbájt áraszt maga körül, ami nem maradhat hatástalan.
Nekünk nőknek születetten, ösztönösen érzékünk van a szépre. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian tudjuk, mi előnyös számunkra, és mi nem. Ha érdemes valamit figyelembe venni a saját szépségünk kapcsán, akkor talán ez az egyetlen dolog az. Erősítsük azt, ami kiemeli a varázsunkat, és gyengítsük az esetleges hiányosságainkat. Nagy varázslók vagyunk... tudjuk ezt jól. És ez nem feltétlenül csak a kozmetikumokon, az edzőtermeken, a hajfestékeken, és a tűsarkú cipőn múlik...
Természetesség, és öröm. Ez a fontos. Ha örömmel elfogadjuk magunkat, ha gyönyörködni is képesek vagyunk saját magunk csodájában, ez hatásosabb minden kozmetikumnál. Varázslat. Bűbáj, részegítő illatot árasztó parfüm...