Adventista hagyomány: A hús mint táplálék

Vallás vegetáriánus szemszögből, filozófiai kérdések, híres bölcsességek

Adventista hagyomány: A hús mint táplálék

HozzászólásSzerző: tami » 2011. nov. 10., csüt. 10:14

Dátum: 2007. március 02. péntek, 13:00 Küldte: tami



Az az étrend, amelyet Isten kezdetben az embernek előírt, nem tartalmazott állati eredetű táplálékot. Az özönvízig, amikor a föld egész növényzete elpusztult, Isten nem is engedte meg az embernek a hús fogyasztását.


Az ember édeni táplálékának megválasztásával az Úr egyszersmind a legjobb étrendet mutatta meg; Izraelt étrendjének megválasztásával Isten ugyanerre a leckére tanította. Kihozta őket Egyiptomból, és vállalta nevelésüket, hogy olyan nép legyen, amelyet sajátjának nevezhet. Általuk akarta megáldani és tanítani a világot. Olyan táplálékkal látta el őket, amely ezt a célt a legjobban szolgálta. Nem hússal, hanem mannával; "mennyei kenyérrel". Adott ugyan nekik húst egy rövid ideig, de csakis azért, mert elégedetlenkedtek, és Egyiptom húsosfazekai után zúgolódva kívánkoztak. A húsevés következtében a nép ezrei megbetegedtek és meghaltak. Mégsem fogadták soha szívesen a hús nélküli étrend korlátozásait. Az továbbra is nyílt vagy titkos elégedetlenség és zúgolódás forrása volt. Nem is állandósították.


Kánaánba való belépésekor Izrael engedélyt kapott a hús fogyasztására, de óvatos korlátozásokkal, amelyeknek csökkenteniük kellett a húsevés káros következményeit. Tiltva volt a disznóhús és egyéb tisztátalannak minősített állatok - emlősök, madarak és halak - fogyasztása. A megengedett húsok zsíros részének és vérének fogyasztása is szigorúan tilos volt.


Csak jó állapotban levő állatok húsát fogyaszthatták. Széttépett, elhullott állatot nem ehettek, sem olyant, amelynek vérét nem folyatták ki gondosan.
Izrael sokat vesztett azzal, hogy eltért az Isten által megszabott étrendtől. Húsos étrendet kívántak, és viselték ennek következményeit. Jellemükben nem valósították meg a mennyei eszményképet, és nem
váltották valóra Isten szándékát. Az Úr "megadá nékik, amit kívántak; de ösztövérséget bocsáta lelkükbe" (Zsolt 106:15). Többre értékelték a földieket a lelkieknél, és nem jutottak el az Isten által szándékolt szent felsőbbrendűségre.


A húsételek elhagyásának okai


A húsevők a magvakat és a zöldségféléket "másodkézből" kapják; mert az állatok e növényekből merítik a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat. A magvakban és zöldségfélékben levő élet beszívódik fogyasztójuk szervezetébe. Mi pedig az állat húsának elfogyasztása által jutunk hozzájuk. Mennyivel jobb közvetlenül megkapni a tápértéket az Isten által táplálékként rendelt ételek fogyasztása útján!


A hús soha nem volt a legjobb táplálék, de fogyasztása most - az állatbetegségek rohamos szaporodása miatt - kétszeresen kifogásolható. A húsevők aligha tudják, mit esznek. Ha alkalmuk lenne látni az élő vágóállatot, és tudnák, milyen minőségű húst esznek, sokszor undorral fordulnának el tőle. Vannak, akik rendszeresen tuberkulózissal és rákkal fertőzött húst fogyasztanak. A tuberkulózis, a rák és más halálos betegségek így továbbítódnak.
A disznó szövetei hemzsegnek a parazitáktól. A disznóról Isten ezt mondta: "Tisztátalan legyen ez néktek. Ezeknek húsából ne egyetek, holttestüket se illessétek" (5Móz 14:8). Ez a parancs azért hangzott el, mert a disznóhús nem alkalmas táplálkozásra. A disznó szennyevő állat, és csak ez a rendeltetése. Soha, semmilyen körülmények között nem volt húsa alkalmas emberi táplálkozásra. Egy olyan élőlény húsa sem lehet egészséges, amelynek szenny az életeleme, és amely mindenféle undorító dologgal táplálkozik.


Sokszor visznek piacra állatokat, és eladják táplálékként, amikor olyan betegek, hogy gazdájuk már nem meri tartani őket. Egyes olyan eljárások, amelyekkel eladásra felhizlalják őket, betegséget okoznak. A fénytől és a tiszta levegőtől elzárt mocskos istállók levegőjét belélegző, esetleg bomló táplálékon hizlalt állatok egész teste csakhamar fertőzött lesz a szennytől.


Sok állatot visznek - szenvedések özönének kitéve - távoli piacokra. Elviszik őket a zöld legelőkről; tikkasztó, poros utakon, vagy piszkos
kocsikba bezsúfolva fárasztó kilométereken át utaztatják őket. Sokszor órákon át éheztetve és szomjaztatva hajtják szegény lázas és kimerült jószágokat a vágóhídra, hogy az emberek lakmározhassanak hullájukból.


Sok helyen a halak megfertőződnek a megevett piszoktól, és megbetegednek. Ez különösen akkor következik be, ha érintkezésbe kerülnek nagyvárosok csatornavizével. A szennycsatornából táplálkozó halak elkerülnek távoli, tiszta, friss vizekre, és ott fogják ki őket, ahol a víz tiszta és friss, és esznek belőlük olyanok, akik nem is sejtik a veszélyt, és belehalnak e halak okozta betegségbe.


A húsos étrend következményei nem azonnal vehetők észre, ám ez korántsem bizonyítja azt, hogy az ártalmatlan. Kevesen hiszik el, hogy a húsétel mérgezte meg vérüket, és okozta szenvedésüket. Sokan halnak meg kizárólag a húsevésnek tulajdonítható betegségben, de a valóságos okot nem is sejtik sem ők, sem mások.


A húsos étrend erkölcsi rombolása nem érzékelhető kevésbé, mint a fizikai betegségeké. A húsétel károsítja az egészséget, és ami hat a testre, ugyanúgy hat az értelemre és a lélekre is. Gondolj csak arra a kegyetlenségre, ami az állatokkal szemben a húsevéssel jár, és hogy ez miként hat az okozójára és a szemlélőjére. Mennyire aláássa azt a gyengédséget és emberi érzést, amellyel Istennek ezeket a teremtményeit tekintenünk kellene!


Titok az, hogy sok oktalan állat értelmessége mennyire megközelíti az emberét! Az állatok látnak, hallanak, szeretnek, félnek és szenvednek. Sokkal becsületesebben használják szerveiket, mint sok ember. Együttérzést és gyengédséget tanúsítanak szenvedő társaik iránt. Sok állat sokkal jobban ragaszkodik gondviselőjéhez, mint ahogy az egyes emberek esetében tapasztalható. Szoros szálak fűzik az emberhez, és nagyon szenved, ha ezek a szálak elszakadnak.


Melyik érző szívű ember - aki gondozott már háziállatokat - tud annak az állatnak bizalmat és szeretetet sugárzó szemébe nézni, és tudja szántszándékkal a hentes kése alá helyezni?



Hogyan tud húsából jóízűen lakmározni?


Tévedés azt hinni, hogy az izomerő a húsételek fogyasztásának függvénye. Hús nélkül a szervezet szükségletei jobban kielégíthetőek, és jobb egészség élvezhető. A gabona magvak gyümölccsel és főzelékfélékkel együtt a jó vér termeléséhez szükséges minden tápértéket tartalmaznak.
Ezeket az alkotóelemeket a húsos étrend nem tudja olyan jól és olyan teljesen nyújtani. Ha az ember egészsége és energiája megkívánná a húsfogyasztást, akkor Isten kezdetben húst is választott volna az ember táplálékául.


Sok esetben a húsevés abbahagyását bizonyos gyengeségérzet, bágyadtság kíséri. Sokan ezt hozzák fel érvként a hús nélkülözhetetlenségének bizonyítására. Pedig csak azért van hiányérzetük, mert a húsételek izgató hatásúak, hevítik a vért és felkorbácsolják az idegeket. Egyeseknek éppoly nehéz lemondani a húsról, mint az iszákosnak az italról. De a változtatás jót fog tenni nekik.
A húst - elhagyása esetén - pótolni kell gabona magvakkal, zöldséggel és gyümölccsel, amelyek egyrészt táplálóak, másrészt étvágygerjesztőek. Erre különösen a gyenge fizikumúaknak van szükségük, valamint az állandóan kimerítő munkát végzőknek. Egyes országokban, ahol nagy a szegénység, a hús a legolcsóbb étel. Ilyen körülmények között nehezebb változtatni, de azért nem lehetetlen. Tekintetbe kell venni azonban az emberek helyzetét és egy életen át megrögződött szokások hatalmát is. Még a helyes eszméket sem szabad helytelenül kezelni. Senkit sem szabad hirtelen változtatásra biztatni. A húst tápláló és olcsó ételekkel kell pótolni. Ebben a dologban nagyon sok múlik a szakácson. Gondossággal és ügyességgel olyan tápláló és étvágygerjesztő ételeket lehet készíteni, amelyek nagymértékben pótolják a húst.
Minden esetben hassatok az emberek lelkiismeretére, nyerjétek meg az akaratot, kínáljatok ízletes, tápláló ételeket, és akkor szívesen változtatnak, sőt nemsokára nem is fogják a húst kívánni.


Nincs-e már itt az ideje annak, hogy mindenki igyekezzék lemondani a húsról? Miként táplálkozhatnak még mindig hússal és egyéb testet-lelket károsító ételekkel azok, akik a mennyei angyalok társaságára méltó tisztaságra és szentségre törekszenek? Miként olthatják ki Isten teremtményeinek életét, hogy húsukból élvezettel lakmározzanak? Inkább térjenek vissza a kezdetben kapott tápláló és ízletes ételekhez! Gyakoroljanak irgalmasságot az Isten által teremtett és az ő uralmuk alá helyezett oktalan állatok iránt, és erre tanítsák gyermekeiket is!

szerző: Ellen G. White
adventista.hu
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Re: Adventista hagyomány: Étrend és egészség

HozzászólásSzerző: tami » 2011. nov. 14., hétf. 9:46

Adventista hagyomány: Étrend és egészség
Dátum: 2007. március 08. csütörtök, 08:00 Küldte: tami

Gabonából, gyümölcsből és zöldségféléből áll az az étrend, amelyet a Teremtő számunkra választott. Ezek az ételek a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb módon elkészítve a legegészségesebbek és legtáplálóbbak; olyan erőt és szívósságot és szellemi frissességet biztosítanak, ami a bonyolultabb táplálékokból nem meríthető.


A táplálék kiválasztása

Olyan ételeket kell választani, amelyek leginkább szolgáltatják a test felépítéséhez szükséges alkotóelemeket. Az étvágy nem megbízható tanácsadó a táplálék megválasztásában. Helytelen étkezési szokások következtében az ízlés elromlik. Sokszor olyan táplálékot igényel, amely rongálja és gyengíti az egészséget, ahelyett hogy erősítené. A társadalmi szokások sem biztonságos útmutatók. A betegség és a szenvedés, amely mindenütt megtalálható, jórészt a táplálkozással kapcsolatos népszerű tévedéseknek tulajdonítható.
Ahhoz, hogy megtudjuk, melyek a legmegfelelőbb tápanyagok, meg kell vizsgálnunk, hogy Isten eredetileg milyen étrendet tervezett az ember számára. Isten, aki az embert teremtette, és tudja, mire van szüksége, megszabta Ádám táplálékát. Így szólt: "Ímé néktek adok minden maghozó füvet... minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül" (1Móz 1:29). Az Édenből kirekesztett embernek, akinek a bűn miatt megátkozott földet művelve kellett kenyerét megkeresnie, Isten megengedte, hogy egye "a mezőnek füvét" is (1Móz 3:18).
Gabonából, gyümölcsből és zöldségféléből áll az az étrend, amelyet a Teremtő számunkra választott. Ezek az ételek a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb módon elkészítve a legegészségesebbek és legtáplálóbbak; olyan erőt és szívósságot és szellemi frissességet biztosítanak, ami a bonyolultabb táplálékokból nem meríthető.
De nem minden - önmagában egészséges - étel felel meg minden körülmények között egyformán szükségleteinknek. Táplálékunkat gondosan kell megválasztanunk. Az étrendet az időszakhoz, az adott éghajlathoz és foglalkozásunkhoz kell szabnunk. Egyes ételek, amelyek az egyik időszakban és az egyik éghajlaton alkalmasak fogyasztásra, nem megfelelőek egy másikon. Éppígy a különböző foglalkozású emberek számára más és más ételek felelnek meg. A nehéz testi munkát végzők számára egészséges ételek sokszor alkalmatlanok ülő foglalkozás vagy nagyfokú szellemi igénybevétel esetén. Isten az egészséges ételek széles skáláját kínálja nekünk, és mindenki kiválaszthatja belőle azokat a dolgokat, amelyek a tapasztalat és a józan megítélés alapján szükségleteit a legjobban kielégítik.
A természet bőven ontja a gyümölcsöt, a gabonát, és a szállítási lehetőségek javulása folytán évről évre többen juthatnak hozzá a különböző országok termékeihez. Ezért sok, néhány évvel ezelőtt még drága luxuscikknek minősített élelmiszer ma már mindenki számára elérhető mindennapi fogyasztásra. Ez különösen áll a szárított és konzervált gyümölcsökre.
A diófélék és a belőlük készült ételek nagyrészt a húsételek helyébe lépnek. Gabonából, gyümölcsből és egyes gumós növényekből diófélével keverve egészséges és tápláló ételek készíthetők. Arra azonban vigyázni kell, hogy dióféléből ne tegyünk túl sokat a keverékbe. Akiknek a dióból készült ételek ártanak, megoldódik ez a problémájuk, ha betartják a fenti szabályt. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nem minden dióféle egyformán egészséges. A mandula jobb, mint a földi mogyoró, de kis mennyiségben, gabonafélével együtt fogyasztva az utóbbi is tápláló és emészthető.
A megfelelően elkészített olajbogyó pótolja a vajat és a húsételeket, akárcsak a dió. Az olívaolaj sokkal jobb, mint az állati zsiradék. Az előbbi serkenti a bélműködést. Tüdővészes betegekre is kedvező hatással van, és gyógyítja a gyulladt, ideges gyomrot.
Természetellenes az ízlésük azoknak, akik hozzászoktak a zsíros és igen izgató ételekhez. Nem mindjárt kívánják az egyszerű, könnyű ételeket. Idő kell ahhoz, hogy az ízlés természetessé váljék, és a gyomor kiheverje az ártalmakat. De aki rendületlenül kitart az egészséges ételek mellett, az egy idő után jóízűnek találja őket. Ízletes és pompás zamatjukat megkedveli, és fogyasztásukban nagyobb élvezetet talál, mint az egészségtelen nyalánkságokban. A gyomor, ha egészséges állapotban van, ha nem gyulladt és nincs túlterhelve, könnyen ellátja feladatát.
Az egészség megőrzése érdekében elégséges, jó minőségű, tápláló ételre van szükség.
Bölcs tervezéssel csaknem minden országban beszerezhető az a táplálék, amely a legjobban elősegíti az egészséget. A különböző rizs-, búza-, kukorica- és zabkészítményeket mindenhova exportálják, úgyszintén a babot, borsót és lencsét. Ezek a növények hazai vagy importált gyümölcsökkel és mindenütt megtermő különféle zöldségfélékkel lehetőséget nyújtanak hús nélkül is teljes értékű étrend összeállítására.
Ahol sok gyümölcs terem, ott tárolni kell bőségesen belőle télire befőtt vagy szárított gyümölcs formájában. Apró gyümölcsök - mint amilyen a ribizke, egres, földieper, málna, földiszeder - előnyösen termeszthetők sok olyan helyen, ahol nem nagyon fogyasztják, és termesztését elhanyagolják.
A házi tartósításhoz - amikor csak lehetséges - inkább üveg-, mint bádogedényeket kell használni. Különösen fontos, hogy a befőzni való gyümölcs jó minőségű legyen. Kevés cukrot használjunk, és csak addig főzzük a gyümölcsöt, amíg tartósítása megkívánja. Így elkészítve kiválóan pótolja a friss gyümölcsöt.
Meggyőződhetünk arról, hogy ahol szárított gyümölcs - mint pl. alma, körte, őszibarack, sárgabarack, aszalt szilva, mazsola - mérsékelt áron beszerezhető, a dolgozók minden osztálya a szokásosnál inkább fogyaszthatja főtáplálékként, és azt fogja tapasztalni, hogy egészségét és frissességét a legkedvezőbben befolyásolja.
Egy étkezésnél se legyen nagy választék, mert ez falánkságra ingerel, és emésztési zavarokat okoz.
Nem helyes egy és ugyanazon étkezéskor gyümölcsöt és zöldségfélét is enni. Rossz emésztés esetén a kétféle táplálék sok esetben lehangoltságot
és szellemi ernyedtséget okoz. Helyesebb az egyik étkezéskor gyümölcsöt, a másiknál pedig zöldséget fogyasztani.
Étrendünk legyen változatos! Ne tálaljuk fel nap-nap után, étkezésről étkezésre ugyanazt az ételt ugyanúgy elkészítve! Jobb étvággyal eszünk, és szervezetünk is jobban épül, ha étrendünk változatos.
Az ételek elkészítése
Helytelen, ha csupán azért eszünk, hogy étvágyunkat kielégítsük; ne legyen közömbös ételünk minősége, sem elkészítési módja! Ha nem eszünk jóízűen, szervezetünk nem tudja a tápanyagokat jól hasznosítani. Válasszuk meg gondosan táplálékunkat, és készítsük el okosan, hozzáértéssel!
A kenyérsütéshez nem a finom fehér liszt a legjobb. Nem egészséges, és nem is gazdaságos. A finomlisztből készült kenyérből hiányoznak a teljes búzakenyér tápanyagai. A fehér kenyér sokszor okoz székrekedést és egyéb zavarokat.
Káros és szükségtelen a kenyérsütéshez szódát vagy sütőport használni. A szóda izgatja a gyomrot, és sokszor az egész szervezetet mérgezi. Sok háziasszony azt gondolja, hogy nem tud jó kenyeret sütni szóda nélkül, de ez tévedés. Ha vennék a fáradságot jobb módszerek megtanulásához, kenyerük egészségesebb, ízletesebb és természetes ízű lenne.
Kelt és élesztős kenyér készítésénél nem szabad víz helyett tejet használni. A tej többletköltséget jelent, és a kenyeret sokkal kevésbé teszi egészségessé. A tejes kenyér nem marad olyan friss a sütés után, mint a vízzel készített, és könnyebben okoz erjedést a gyomorban.
A kenyérnek könnyűnek és ízletesnek kell lennie. Az erjedtség legkisebb jelét sem szabad eltűrni. A cipók legyenek kicsik és olyan alaposan átsültek, hogy - amennyire csak lehet - az élesztőcsírák elpusztuljanak. Mindenféle kelt kenyeret, amikor meleg vagy frissen sült, nehéz megemészteni. Azt soha nem szabad az asztalra tenni. Ez a szabály azonban nem vonatkozik a kovásztalan kenyérre. A búzalisztből, élesztő vagy kovász nélkül készült és jól felmelegített kemencében sütött friss zsemlék egészségesek és ízletesek.
Zabkásának vagy "pépnek" használt magvakat több órán keresztül kell főzni. De a puha vagy híg ételek kevésbé egészségesek, mint a
szárazak, amelyek alapos rágást igényelnek. A kétszersült az egyik legkönnyebben emészthető és legízletesebb táplálék. A szokásos módon elkészített kenyeret szeleteljük fel, és meleg sütőben addig szárítsuk, amíg az utolsó csepp nedvesség is elpárolog belőle. Azután pirítsuk egyenletesen világos barnára. Száraz helyen ez a kenyér sokkal hosszabb ideig eláll, mint a szokványos kenyér, és fogyasztás előtt megmelegítve visszanyeri eredeti frissességét.
Általában túlságosan sok cukrot teszünk az ételbe. A torták, pudingok, cukrászsütemények, gyümölcszselék, dzsemek emésztési zavarokat okoznak. Különösen ártalmasak a sodók és a pudingok, amelyeknek fő alkotórészei a tej, a tojás és a cukor. Ne használjunk sok tejet és cukrot együtt!
Amennyiben használunk tejet, azt alaposan pasztörizálni kell; ezzel az óvintézkedéssel csökkentjük a fogyasztása miatt megkapható betegség veszélyét. A vaj hideg kenyéren kevésbé ártalmas, mint főzéshez használva, de jobb, ha azt teljesen mellőzzük. A sajt még inkább kifogásolható; egyáltalán nem alkalmas táplálkozásra.
Tartalmatlan, rosszul főzött ételek rontják a vért, mert károsítják a vérképző szerveket. Zavart okoznak a szervezetben, és betegséghez vezetnek, ami viszont ingerlékenységgel és rossz hangulattal jár. A rosszul elkészített ételek áldozatainak száma ezrekre és tízezrekre tehető. Sok fejfára fel lehetne írni: "Megölték a rossz ételek"; "Meghalt, mert merényletet követtek el a gyomra ellen".
Szent kötelességük azoknak, akik főznek, hogy megtanulják, hogyan készítsenek egészséges ételeket. Sokan pusztulnak el rossz szakácskodás következményeként. A jó kenyér készítése figyelmet és gondosságot igényel. Több vallás van egy jó cipóban, mint sokan gondolnák. Kevés igazán jó szakács van. A fiatal nők a főzést és az egyéb házimunkát alantas dolognak tartják. Ezért sok, férjhez menendő leánynak, akin a családról való gondoskodás terhe nyugszik majd, nem sok fogalma van a feleség és anya feladatairól.
A főzés nem lebecsülendő tudomány. Ez a gyakorlati élet egyik legfontosabb tudománya, amit minden nőnek meg kellene tanulnia; és tanítani kellene azt úgy, hogy a szegények is kamatoztathassák. Étvágygerjesztő, mégis egyszerű és tápláló ételeket készíteni ügyességet igényel, de nem lehetetlen. A szakácsoknak ismerniük kell az egészséges ételek
egyszerű elkészítési módját. Ízletes és egészséges voltukat egyszerűségük csak fokozza.
Minden asszony, aki családja élén áll, de nem művésze az egészséges főzésnek, határozza el, hogy megtanulja azt, ami családja jólétének elengedhetetlen feltétele! Sok helyen egészségügyi főzőtanfolyamok kínálnak erre lehetőséget. Aki nem számíthat ilyen segítségre, kérjen útbaigazítást valamilyen jó szakácstól, és kitartóan igyekezzék fejlődni, amíg a konyhaművészet mestere nem lesz.
A rendszeres táplálkozás létfontosságú dolog. Minden étkezésnek legyen meghatározott ideje! Ekkor mindenki azt egye, amit szervezete igényel, de azután a következő étkezésig ne egyék semmit. Sokan akkor is esznek - szabálytalan időközben és étkezések között -, amikor szervezetük nem igényli; kellő akaraterő híján nem tudnak kívánságuknak ellenállni. Egyesek utazás közben állandóan majszolnak, ha van valami ehető a kezük ügyében. Ez nagyon káros. Ha az utazók rendszeresen egyszerű és tápláló ételeket ennének, nem volnának olyan kimerültek és olyan sokszor betegek.
Egy másik ártalmas szokás: közvetlen lefekvés előtt enni. Lehet, hogy valaki már elfogyasztotta rendszeres napi adagját, de mivel gyengének érzi magát, eszik még valamit. E helytelen gyakorlat idővel szokássá válik; mégpedig sokszor olyan erős szokássá, hogy áldozata azt hiszi, nem is tud aludni, ha lefekvés előtt nem eszik. A későn vacsorázó ember emésztése alvás közben is tart; és gyomra bár folyton dolgozik, munkáját mégsem végzi el kellőképpen. Alvását sokszor kellemetlen álmok zavarják, reggel fáradtan ébred, és nem nagyon kíván reggelizni. A gyomornak lefekvés előtt be kell fejeznie munkáját, hogy a test egyéb szerveihez hasonlóan szintén pihenhessen. Különösen ülő foglalkozásúaknak ártalmas későn vacsorázni. Náluk az így keletkezett zavar gyakran halálos kimenetelű betegséghez vezet.
Sok esetben az éhségérzethez vezető gyengeség éppen azért jelentkezik, mert a nap folyamán az emésztőszervek túl sok munkát kaptak. Minden étkezés után pihenésre van szükségük. Két étkezés között legalább 5-6 órának kell eltelnie; és a legtöbben, akik a napi kétszeri étkezést kipróbálták, ezt a módszert előnyösebbnek tartják, mint a háromszorit.
Rossz étkezési szokások
Nem szabad az ételt sem túl forrón, sem túl hidegen fogyasztani. Ha az étel hideg, az emésztés nem indulhat meg addig, amíg az étel fel nem melegszik; amihez viszont a gyomor energiáját veszi igénybe. Ugyanezért károsak a hideg italok is. A sok forró ital pedig legyengít. Tény az, hogy minél több folyadékot fogyasztunk étkezés közben, annál nehezebben emésztődik meg az étel, mert a folyadéknak az emésztés megkezdése előtt fel kell szívódnia. Ne fogyassz sok sót, kerüld az ecetes savanyúságot és a fűszeres ételeket; inkább egyél sok gyümölcsöt, és akkor az étkezés közben sok italt igénylő izgalmi állapot jórészt megszűnik!
Lassan kell enni, és az ételt alaposan meg kell rágni, hogy a nyál jól összevegyüljön vele, és az emésztőnedvek működésbe lépjenek.
Egy másik súlyos hiba az alkalmatlan időben való evés; pl. megerőltető munka után, kimerülten, felhevülten. Közvetlenül étkezés után az idegerő nagyon igénybe van véve, és ha az agy vagy a test közvetlenül étkezés előtt vagy után nagyon elfárad, az emésztés lelassul. Ha valaki izgatott, nyugtalan vagy siet, jobban teszi, ha nem eszik addig, amíg ki nem piheni magát, illetve meg nem nyugszik.
A gyomor szoros kapcsolatban áll az aggyal; és ha a gyomor beteg, a legyengült emésztőszervek az agyidegek segítségét igénylik. Ha ez az igény túl sűrűn jelentkezik, az agyban vérbőség lép fel. Az az ember, aki mindig csak terheli agyát, és közben alig mozog, még a legegyszerűbb ételeket is csak szűkösen fogyaszthatja. Étkezéskor tegyél félre minden gondot és nyugtalanító gondolatot; ne habzsolj, hanem egyél lassan, derűs hangulatban, Isten áldásai iránti hálatelt szívvel!
Sokan, akik nem esznek húst, sem egyéb nehéz ételeket, azt gondolják, hogy mivel ételük egyszerű és egészséges, nem kell határt szabni az étvágyuknak; mértéktelenül esznek, olykor valósággal falnak. Ez helytelen. Az emésztőszerveket nem szabad annyi és olyan étellel megterhelni, ami túlságosan igénybe veszi a szervezetet.
A szokás azt diktálja, hogy egyik fogás a másik után kerüljön az asztalra. Előfordul, hogy valaki nem tudja, mi a következő fogás, és jóllakik azzal az étellel, ami talán nem igazán tesz jót neki. Amikor az utolsó fogást behozzák, gyakran átlépi a határt, és vesz a kísértő desszertből,
ami pedig minden, csak nem jó a számára. Ha az étkezésre szánt ételek már az elején az asztalra kerülnek, akkor van lehetőség a legmegfelelőbb ételek kiválasztására.
A túl sok evés következménye néha azonnal érezhető. Máskor nincs fájdalomérzet; de az emésztőszervek életereje csökken, és az ember fizikai ereje alapjaiban rendül meg.
A felesleges táplálék terheli a szervezetet, és kóros, vérbő állapotot idéz elő. Aránytalanul sok vér áramlik a gyomorba, és ez a végtagok gyors lehűlését okozza. Amikor az így súlyosan megterhelt emésztőszervek elvégzik feladatukat, az ember gyengének vagy bágyadtnak érzi magát. Egyesek, akik folytonosan agyoneszik magukat, ezt a gyengeségérzetet éhségnek nevezik; holott ezt csak az emésztőszervek túldolgoztatása okozza. Olykor az agy eltompul, és idegenkedik bármiféle szellemi vagy fizikai erőfeszítéstől.
Ezek a kellemetlen tünetek azért lépnek fel, mert a szervezet - életerejének pocsékolásával látva el feladatát - teljesen kimerült. A gyomor ezt mondja: "Hadd pihenjek!" Sokan azonban e gyengeségből arra következtetnek, hogy még több táplálékra van szükségük; így ahelyett, hogy gyomrukat pihentetnék, még jobban megterhelik. Ez nem egyszer az emésztőszervek elhasználódásával jár; pedig szükség volna arra, hogy jó munkát végezzenek.
Ne készítsünk szombatra dúsabb és változatosabb táplálékot, mint egyéb napokra! Együnk szombaton kevesebbet és egyszerűbb ételeket, hogy tiszta és friss aggyal jobban megértsük a lelki dolgokat! Megterhelt gyomor megterhelt agyat jelent. Hallhatjuk a legértékesebb tanításokat, de nem fogjuk fel őket, mert gondolkodásunkat összezavarja a helytelen étrend. Sokan nem gondolják, hogy a szombati lakmározással milyen alkalmatlanná teszik magukat e nap szent alkalmainak kihasználására.
A szombati főzést mellőzni kell, de azért nem szükséges hideg ételt enni. Hideg idő esetén az előző napon készített ételt kell megmelegíteni. Legyenek az ételek, ha egyszerűek is, ízletesek és étvágygerjesztőek! Különösen a gyermekes családokban kell szombatra valami olyanról gondoskodni, amit a család nem mindennap kap meg.
Ahol rossz étkezési szokásokat alakítottak ki, ott nem szabad a reformot halogatni. Amikor a helytelen táplálkozás emésztési zavarokat
okoz, akkor igyekezni kell a még megmaradt életerőt minden fölösleges teher eltávolításával megőrizni. Lehet, hogy hosszan tartó helytelen táplálkozás után a gyomor sohasem nyeri vissza teljes egészségét, de a helyes étrend megelőzi a további gyengülést, és sokan többé-kevésbé meg is gyógyulnak. Nem könnyű minden helyzetre érvényes szabályokat előírni; de a helyes elvekre figyelve sokat javíthatunk étkezési szokásainkon, és a szakácsnak nem kell mindig ínycsiklandozó ételek készítésén fáradoznia.
A mértékletes táplálkozás jutalma: szellemi frissesség és erkölcsi erő; a szenvedélyeket is segít megfékezni. Különösen a lomha embereknek árt a falánkság; nekik szűkösen kellene táplálkozniuk és sokat mozogniuk. Sok kiváló képességű férfi és nő felét sem valósítja meg annak, amire képes lenne, ha önuralmat gyakorolva uralkodnék az étvágyán.
Sok író és szónok hibázik e dologban. Teleeszik magukat, és azután ülő foglalatosságot keresnek; olvasnak, tanulnak vagy írnak, és nem fordítanak időt a mozgásra. Ezért gondolkodásuk és beszédük lelassul. Írásukba és beszédükbe nem tudnak szíveket megérintő erőt vinni. Munkájuk erőtlen, terméketlen.
A súlyos felelősségek hordozóinak, mindenekelőtt a lelki természetű dolgok őreinek, mély érzésű, gyors felfogású embereknek kell lenniük. Mértékletességet kell gyakorolniuk az evésben, jobban, mint másnak. Nehéz ételeknek és ínyencségeknek nincs helyük asztalukon.
Felelős állású embereknek nap-nap után súlyos következményekkel járó döntéseket kell hozniuk. Sokszor gyorsan kell valamit átgondolniuk, és erre csak az igazán mértékletes emberek képesek. Szellemi képességeink fokozódnak, ha helyesen bánunk testi és szellemi erőnkkel. Ha a megterhelés nem túl feszített, új erő fakad minden igénybevétel nyomán. Sokszor azonban azokat, akiknek fontos terveket kell mérlegelniük, és fontos döntéseket kell hozniuk, a helytelen étrend rossz irányba befolyásolja. Az elrontott gyomor zavaros, bizonytalan lelkiállapotot idéz elő; sokszor ingerlékennyé, kíméletlenné vagy igazságtalanná tesz. Helytelen étkezési szokásokból eredő kóros állapotok hatására sok olyan tervet elvetettek, amelyek áldásul szolgáltak volna a világnak, és sok olyan intézkedést foganatosítottak, amelyek igazságtalanok, zsarnokiak, sőt kegyetlenek voltak.
Íme egy tanács ülő foglalkozásúak számára; vagy akiknek a munkájuk főként az agyat veszi igénybe. Próbálják ki azok, akiknek elég erkölcsi bátorságuk és önuralmuk van: minden étkezésnél csak két-háromféle egyszerű ételt egyenek, és csak annyit, amennyire éhségük csillapítására szükség van; mindennap aktívan mozogjanak! Figyeljék meg, hogy nem szolgál-e ez javunkra!
Erős fizikumú, kétkezi munkát végző embereknek nem kell annyira figyelniük táplálékuk mennyiségére és minőségére, mint az ülő foglalkozásúaknak, de az evésben és ivásban való önuralom őket is egészségesebbé tenné.
Egyesek szeretnének pontos étrendi szabályokat kapni. Teleeszik magukat, azután megbánják, és egyre csak az evésen és iváson jár az eszük. Nem erre van szükség. Az egyik ember nem fektethet le pontos szabályt a másik számára: használja mindenki a józan eszét, gyakoroljon önuralmat és cselekedjék elvből!
Testünk Krisztus tulajdona. Megvásárolta. Nincs jogunk úgy bánni vele, ahogy nekünk tetszik. Mindazoknak, akik értik az egészség törvényeit, azt is tudniuk kell, hogy engedelmességgel tartoznak azoknak a törvényeknek, amelyeket Isten lényükbe plántált. Az egészség törvényeinek való engedelmesség személy szerinti kötelességünk. A törvény áthágásának következményeit is nekünk kell szenvednünk. Egyénileg kell Isten előtt szokásainkért és életmódunkért felelnünk. Ne ezt kérdezzük hát: "Mit csinál a világ?", hanem: "Hogyan bánjak személy szerint én a testemmel, amit Istentől kaptam?!"

szerző: Ellen G. White

forrás: adventista.hu





------------------------------------------------------------------

Re: Adventista hagyomány: Étrend és egészség
Küldte: sinofgod Dátum: 2007. március 13. kedd, 18:38

Tetszik az írás, jó iyleneket olvasni! :)
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Adventista hagyomány: A hús mint táplálék

HozzászólásSzerző: tami » 2011. nov. 15., kedd 14:04

Adventista hagyomány: Szélsőségek a táplálkozásban
Dátum: 2007. március 15. csütörtök, 08:00 Küldte: tami



Nem mindenki, aki elvben elfogadja a táplálkozási reformot, igazi reformátor. Sok embernél a reform csupán bizonyos egészségtelen ételektől való tartózkodásból áll. Ezek az emberek nem értik egészen az egészségügyi alapelveket, és asztaluk, amely még mindig ártalmas csemegéktől roskadozik.

Egy másik réteg, amely szeretne jó példával elől járni, az ellenkező végletbe esik. Egyesek képtelenek a legmegfelelőbb táplálékhoz hozzájutni, és ahelyett, hogy a hiányt leginkább pótló ételeket fogyasztanák, szegényesen táplálkoznak. Étrendjük nem tartalmazza az egészséges vér termeléséhez szükséges tápanyagokat. Egészségük károsodik, munkabírásuk csökken, és példájuk inkább a táplálkozási reform ellen szól, mint mellette.
Mások azt gondolják, hogy - mivel az egészség egyszerű étrendet igényel - nem kell az ételek megválasztására és elkészítésére nagy gondot fordítani. Egyesek nagyon szűkös étrendre szorítják rá magukat. Étrendjük egyhangúsága miatt szervezetük nem kapja meg a szükséges tápanyagokat, és ezért kárt szenved.
Sokszor azok a legmerevebbek, akik csak részben értik a reform alapelveit, és nemcsak saját magukkal szemben érvényesítik nézeteiket, hanem családjukra és szomszédaikra is rá akarják kényszeríteni őket. Téves reformjuk hatása, amit saját betegeskedésük példáz, és próbálkozásuk, hogy nézeteiket ráerőltessék másokra, sok hamis elképzelést ébreszt az étrendi reformról, és az egész reform elutasítására ad okot.
Mindazok, akik értik az egészség törvényeit, és követik elveit, őrizkednek a végletektől mind az élvezetekben, mind a korlátozásokban. Étrendjük megválasztásánál nem étvágyuk puszta kielégítését, hanem testük felépítését tartják szem előtt. Igyekeznek minden képességüket a
legjobb állapotban tartani, hogy a lehető legjobb szolgálatot tehessék Isten és az emberiség ügyének. Étvágyuk a józan ész és a lelkiismeret ellenőrzése alatt áll. Jutalmuk: egészséges test és értelem. Miközben tartózkodnak attól, hogy nézeteiket bántóan másokra kényszerítsék, a helyes elvekről példájukkal tesznek bizonyságot, és befolyásuknak sok jó gyümölcse van.
A táplálkozási reformot a józan ész is diktálja. Ezt a témát behatóan kell tanulmányozni. Senki se bíráljon másokat, ha nem mindent csinálnak úgy, amint ő! Lehetetlen mindenkinek a szokásaira egyforma rendszabályt felállítani. Senki se gondolja, hogy mindenki számára ő a norma! Nem mindenki tudja enni ugyanazokat az ételeket. Lehet, hogy az, ami az egyik embernek ízlik és egészséges, a másiknak nem ízlik, sőt egyenesen árt. Egyesek nem bírják a tejet, mások pedig megerősödnek tőle. Egyesek nem tudják megemészteni a borsót és a babot, mások pedig egészségesnek találják. Egyesek szeretik a durvább gabonakészítményeket, mások számára pedig azok ehetetlenek.
Akik olyan új vidéken vagy nyomor sújtotta területen élnek, ahol kevés gyümölcs terem, azokat nem szabad a tej és a tojás elhagyására buzdítani. Az igaz, hogy a testes embereknek és azoknak, akikben erősek az állatias szenvedélyek, kerülniük kell az izgató ételek fogyasztását. Különösen az érzéki szokásokra hajlamos gyermekek családjában ne fogyasszanak tojást. De olyan személyek esetében, akiknek gyengék a vérképző szerveik - főleg, ha a szükséges elemeket pótló táplálékok nem szerezhetők be - nem szabad a tejet és a tojást teljesen elhagyni. Nagy gondot kell azonban fordítani olyan tehenektől származó tej, illetve olyan szárnyasoktól származó tojás beszerzésére, amelyek egészségesek, megfelelően gondozottak és tápláltak; a tojást pedig úgy kell megfőzni, ahogy az a legkönnyebben emészthető.
A táplálkozási reformot lépésről lépésre kell megvalósítani. Az állatbetegségek terjedésével a tej- és tojásfogyasztás egyre nagyobb veszélyt rejt magában. Igyekezni kell egészséges és olcsó ételekkel pótolni őket. Tanítsuk mindenfelé, miként kell - amennyire csak lehet - tej és tojás nélkül tápláló és ízletes ételeket készíteni!
Napi kétszeri étkezés általában jó hatással van az egészségre; de egyes emberek bizonyos körülmények között nem nélkülözhetik a harmadik étkezést. Ez azonban, ha egyáltalán sor kerül rá, álljon nagyon
könnyen emészthető ételből! Sós keksz vagy kétszersültféle és gyümölcs vagy árpakávé a legjobb ételek vacsorára.
Némelyek állandóan attól félnek, hogy még egyszerű és egészséges táplálékuk is megárt nekik. Hadd mondjam ezeknek az embereknek: ne gondoljátok, hogy ételetek rosszat tesz nektek! Egyáltalán ne foglalkozzatok ezzel! Étkezzetek legjobb belátásotok szerint; és ha kéritek az Urat, hogy áldja meg az ételt és erősítse általa testeteket, higgyétek, hogy meghallgatta imátokat, és ne nyugtalankodjatok!
Elveinknek engedelmeskedve le kell mondanunk a gyomrot izgató és egészségre káros ételekről. De azt se felejtsük el, hogy a hiányos táplálkozás rontja a vért, és olyan betegséget okoz, amit nagyon nehéz gyógyítani! Emésztési zavarokkal és általános gyengeséggel jár az, ha a szervezet nem kap kielégítő táplálékot. Az ilyen táplálkozásnak nem mindig szegénység az oka. Lehet tudatlanság és hanyagság is vagy valamilyen téves reformeszme.
Istent nem dicsőíti meg az az ember, aki teste elhanyagolása vagy rongálása miatt alkalmatlan arra, hogy neki szolgáljon. A test gondozása ízletes és tápláló ételekről való gondoskodással a családfő egyik legfontosabb kötelessége. Sokkal jobb kevesebbet költeni ruhára és bútorra, mint szűkre szabni a táplálékot.
Egyes családfők *****arkodnak a család táplálékával, hogy költséges ételekkel kínálhassák meg vendégeiket. Ez nem bölcs dolog. Egyszerűbben kell vendégeskedni. Elsősorban a család szükségleteire kell odafigyelni.
Oktalan takarékosság és mesterkélt szokások sokszor gátjai a vendégszeretetnek, amely pedig szükséges lenne és áldást jelentene. Gondoskodjunk mindig annyi élelemről, hogy ha váratlan vendég érkeznék, őt is szívesen fogadhassuk, anélkül hogy a háziasszonyt többletmunkával terhelnénk meg.
Tanulja meg mindenki, mit egyék és ételét hogyan készítse el! A férfiaknak, csakúgy mint a nőknek, tudniuk kell az ételek egyszerű, egészséges elkészítési módját. Foglalkozásuk sokszor olyan helyekre szólítja őket, ahol nem tudnak egészséges táplálékhoz jutni. Ha jártasak a szakácskodásban, ilyenkor jól tudják azt kamatoztatni.
Fontold meg jól étrendedet! Tanulmányozd az ok és okozat összefüggését! Gyakorolj önuralmat! Szabályozza a józan ész étvágyadat! Soha ne terheld túl a gyomrodat, de ne is foszd meg az egészséged által megkívánt, tápláló, ízletes ételektől!
Egyes önjelölt reformátorok korlátolt eszméi sokat ártanak az egészség ügyének. Ne felejtsék el az egészségügy szakértői azt, hogy jórészt az ő asztalukra helyezett ételekből ítélik meg az emberek a táplálkozási reformot; és a reform rossz hírét keltő eljárások helyett saját példájukkal kell a reform elveit elfogulatlan embereknek ajánlani. Sokan minden reformmozgalmat elleneznek, bármennyire ésszerű is az, ha korlátot emel az étvágynak. Ezek az emberek a józan ész vagy az egészség törvényei helyett az étvágyukra hallgatnak. Szerintük mindazok, akik a szokások kitaposott útjáról letérve reformot javasolnak, szélsőségeseknek számítanak, bármilyen következetesen cselekedjenek is. Azért, hogy ezeknek a személyeknek ne legyen okuk a bírálatra, az egészségügy szakértői ne azt próbálják keresni, hogy miben különbözhetnek másoktól, hanem közelítsenek ezekhez az emberekhez annyira, amennyire az elvek feláldozása nélkül lehet.
Amennyiben az egészségügyi reformot javaslók szélsőséges nézeteket vallanak, nem csoda, ha sokan, akik ezekben a személyekben az egészség elveinek képviselőit látják, teljes egészében elvetik a reformot. Ezek a szélsőségek sokszor rövid idő alatt több kárt okoznak, mint amennyit egy élethosszig tartó következetességgel helyre lehetne hozni.
Az egészségügyi reform széles és messze ható elveken nyugszik, és azt nem szabad korlátolt nézetekkel és gyakorlatokkal elsekélyesíteni. De senki se hagyja, hogy ellenkezés vagy gúnyolódás, vagy mások tetszésének, illetve befolyásának keresése eltérítse a helyes elvektől, vagy rávegye arra, hogy könnyedén vegye azokat. Akiket elvek vezérelnek, azok szilárdan és határozottan álljanak ki amellett, ami jó; mégis minden kapcsolatukban nagylelkű, krisztusi szellemet és igazi önuralmat tanúsítsanak!

forrás: adventista.hu



------------------------------------------------------------

Re: Adventista hagyomány: Szélsőségek a táplálkozásban
Küldte: giyandeva Dátum: 2007. március 15. csütörtök, 08:36


"Akik olyan új vidéken vagy nyomor sújtotta területen élnek, ahol kevés gyümölcs terem, azokat nem szabad a tej és a tojás elhagyására buzdítani."

"De olyan személyek esetében, akiknek gyengék a vérképző szerveik - főleg, ha a szükséges elemeket pótló táplálékok nem szerezhetők be - nem szabad a tejet és a tojást teljesen elhagyni."

Bocs. Ez elég tudománytalan. Tekintve a gyümölcs összehasonlítva a tejjel és tojással elég különböző tápanyagtartamát tekinthetően. Másrészt bármelyik piacon látható hogy 1 liter tej áráért, nyugodtan vehetünk akár 1 kg gyümölcsöt is. Nem primőrt ugyan, de hazait. Főleg vidéken, kis településeken. A tojás ára is az egekbe szökik, egy rántotta áráért kb 4-5 tojás. Nyugodtan telentömhetjük magunk gyümivel is.



Ami a vérképző szervek gyengeségét illeti - nem hiszem hogy az állati eredetű, manapság egyre silányabb, fogja az egészség útjára téríteni. A "helyetesítést" illetően meg nem kell igazán nagy dolgokra gondolni: változatos gabonák, idény zöldség és gyümölcsök, hüvelyesek, csonthéjasok pl. diófélék, hüvelyesek, magvak, szezám, napraforgó stb... és máris leraktuk étkezésünk alapjait. Nem kell semmi tehát a bioboltok drága polcairól lekapni a jó egészséghez. A vegán táplálkozás a legolcsóbb, tapasztalatból mondhatom.

Kiegészítésként javasolhatom esetleg az inaktív sörélesztő port(mnt komplex B vitamin forrást), ez kevesebb mint 300 ft. ba kerül és kitart egy-két hónapig.

Aki nagyon lerobbant annak tudom javasolni a virágport v. pollent. 0,5 kg kb. 1000 Ft ba kerül viszont nagyon jó roboráló szer. Komplex vitamin, ásványianyag tartama nagyon jótékony, eszenciális fehérjékben gazdag. Szerintem ez sem még az elérhetetlen kategória...

Más "helyetesítő" ételt nem használok.
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vissza: Vallás, spiritualitás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 19 vendég

cron