A gondolkodó test táplálása

Vallás vegetáriánus szemszögből, filozófiai kérdések, híres bölcsességek

A gondolkodó test táplálása

HozzászólásSzerző: Parsifal » 2011. aug. 23., kedd 17:38

Dátum: 2005. augusztus 18. csütörtök, 01:05 Küldte: Parsifal

Edmond Székely Professzor munkásságának egyik remekbe szabott fejezetét olvashatjuk el, amely túl lép a az emberi táplálkozás közvetlen fizikai vonatkozásain, és a érzelmek, gondolatok helyes táplálását mutatja be.

Pszichoszomatikus étrend

Az emberi szervezet fenntartása nem csak az ebédlőasztalról elfogyasztott ételektől függ, hanem különböző más természeti erőktől is. Testünk dinamikus egységet képvisel ezen erők terében. Egészsége jobban függ ezektől, mint gyümölcsökre, zöldségekre és gabonafélékre alapozott tudományos étrendtől. Az ember teljes együttműködése az Univerzum összes erőivel jelenti egészségének, jóllétének és boldogságának végső kritériumát. A tudományos vegetarianizmus ezt is figyelembe veszi.

Tudatában van annak, hogy a nap, a levegő, a víz és a föld természeti erőinek közvetlen abszorbeálása az emberi szervezetbe ugyanolyan lényeges, mint azoknak a megfelelő táplálékon keresztül való bejuttatása. A tudományos vegetarianizmus figyelembe veszi, hogy ezen erők mindegyikét tudatosan kell hasznosítani.

A napozás valójában a nap sugarainak aktív hasznosítását jelenti. Amikor a napsugarak közvetlen kapcsolatba kerülnek a bőr olajos szubsztanciájával, akkor azok az ergoszterolból parányi részecskéket képeznek, amelyek a testben D-vitaminná alakulnak. Naponta fél-háromnegyed órás napozás a legjobb D vitamin-forrás, ami egyidejűleg új energiát juttat a vérbe is, és felerősíti az egész szervezetet. Minden vitális energia, ami planétánkon a létezéshez szükséges, a nap sugaraiból származik.

A nap energiájával áthatja a levegőt, ami a tüdőn és a bőrön keresztül jut be a szervezetbe. A mély és ritmikus légzés elősegíti ezt a folyamatot, és felgyorsít nagyon jelentős lebontási anyagcsere-folyamatokat, felerősítvén a szervezetben a salakanyagok eltávolítását. A légfűrdőzés nagyon fontos, miután a test egész felülete kapcsolatba kerülhet a friss levegővel.

A víz erőit fürdéssel és úszással hasznosíthatjuk, mert mindkettő stimulálja az anyagcserét, és lehetővé teszi a szervezetnek, hogy vitális mágneses erőket abszorbeáljon a vízből. A napi fürdés lényeges részét képezi a szóban forgó erőkkel való együttműködésnek.

A föld élő energiái erőteljes sugárzásokat bocsátanak ki, és ezeket a szabadban végzett tevékenységek révén hasznosíthatjuk. A kertészkedés és a talajjal végzett munka különösen előnyös módszer az ezen energia áramok hasznosítására. Ez az egyik oka, hogy a tudományos vegetarianizmus méltatja az egészségfarmot, ahol a család minden tagja részt vesz a ház körüli gyümölcs és zöldség termesztésében.
(Ajánlott elolvasni a témában a szerző Ökológiai egészségkert című könyvét is.)

Ezen négy természeti erő áramaival való kapcsolatba kerülés az optimális egészség egyik tényezője, ami a tudományos vegetarianizmus célja. Az egészség azonban számos belső értéket is képvisl a biológiaiak mellett.

Az emberi szervezet két részből áll. A vegetatív idegrendszer összhangban van a természet összes törvényével, mert az irányítja a test összes automatikus folyamatát tökéletes harmóniában a természet törvényével. A szív verése, a pulzus, az emésztőrendszer, mindig a természet törvényével összhangban működik.

Azonban az ember központi idegrendszere, amely minden tudatos és önkéntes tettét és gondolatát vezérli, nem funkcionál ugyanolyan összhangban a természet törvényeivel és erőivel. Az összes diszharmonikus tevékenység forrása a központi idegrendszer. Negatív gondolatok és érzések onnan, és csakis onnan erednek. Például amikor az ember eltér a megfelelő étrendtől, központi idegrendszere az, ami arra ösztökéli, hogy ezt tegye. Minden rossz késztetés a szervezetnek ebből a részéből származik.

A tudomány régóta megállapította, hogy a diszharmonikus gondolatok befolyásolják a mirigyek tevékenységét, és mérgek kiválasztására serkentik azokat, ami a szervezetnek nemcsak a vitalitását csökkenti, hanem a negatív következmények egész sorát eredményezi. Valójában csak egyetlen fajta egészség létezik, az a minden oldalú harmónia az emberi lényben.

A vegetatív idegrendszernek az a tulajdonsága, hogy minden lehetséges módon követi a természet törvényeit. De a központi idegrendszer majdnem mindig ezen törvények ellenére tesz. Ez egy nagy ellentmondás az emberi szervezetben, és ez az állandó konfliktus az oka a betegségnek, öregedésnek és minden más diszharmonikus körülménynek.

Ez azért van, mert az ember egy tudatos lény, szabad akarattal, hogy azt tegye, amihez kedve van. Így azonban hasonló a helyzet ahhoz a kocsihoz, amit két ló húz, úgy, hogy az egyik jobbra akar menni, a másik balra. Szervezetének egyik része engedelmeskedni kíván az összes törvénynek és természeti erőnek, másik része pedig állandóan meg akarja szegni azokat, és engedetlen. Következésképpen az ember energiájának nagy rész megbénul és elvész ebben a belső háborúban.

A vegetatív idegrendszer megtesz mindent, hogy korrigálja azokat a károkat, amit a központi idegrendszer okoz. Amikor természetellenes ételek kerülnek a szervezetbe a központi idegrendszer akaratával, akkor a vegetatív többletmunkára serkenti a szívet és a vért, valamint a tüdőt, hogy feloldják és elpusztítsák. A mirigyek rendszere a kémiai kiválasztással segít ebben. Ezek a folyamatok ismétlődnek heteken, hónapokon, sőt hosszú éveken keresztül, míg a szervezet ellenálló képessége végül összeroppan, és elkezdődik a betegség.

A központi idegrendszer nem csak a természetellenes fizikai életbe kényszeríti a szervezetet, hanem olyan lelki mérgeket is produkál, amelyek sokkal ártalmasabbak, mint a kémiai eredetűek. A vegetatív idegrendszer soha nem így működik. Csodálatos együttműködés van a testben, minden sejt és szerv között. A szív nem csak saját magáért dolgozik, hanem az egész szervezetért, és minden testrészbe egyformán juttatja a vért. A tüdő nem csak magának szívja fel az oxigént, hanem minden szerv érdekében; és az emésztőrendszer is tápanyagot juttat minden testrészbe. Az összes testi funkció együttműködik egy tökéletes kooperációban. A vegetatív idegrendszer emberbarát.

Azonban amikor az ember központi idegrendszerére kerül a sor, vagyis a tudatos gondolkodási folyamatokra, ott már hiányzik a kooperáció. Az emberi szervezet legfinomabb és legmagasabb rendű energiája a gondolat. Harmonikus gondolatok erősítik a vitalitást, és a mirigyek fiziológiai hatása egyre kiválóbb lesz, ami egy biológiai egyensúlyt eredményez.

Hanem amikor diszharmonikus gondolatáramok indulnak be a szervezetben, akkor a mirigyek mérgeket juttatnak a rendszerbe, az emberi szervezet nem lesz egyensúlyban, függetlenül attól, hogy hogy milyen egészséges fizikai életet él, és, hogy tudományosan mennyire helyesen táplálkozik. Ebből látható, hogy a harmonikus gondolatok fontosabbak az egészség szempontjából, mint a helyes étrend.

Azután egy elkerülhetetlen előfeltétele az egészségnek a vegetatív és a központi idegrendszer közötti belső konfliktus kiküszöbölése. Ez azonban egy minden oldalú diétán kersztül valósítható meg, nem csak egyedül a táplálékot, hanem a gondolatokat, a szavakat és tetteket illetően is.

Minden élet, minden növekedés egy vitális erőfeszítés, hogy leküzdjük a nehézségi erőt. A növény lentről fölfelé növekszik azon energiákat abszorbeálva, amik képessé teszik életerejét a gravitáció legyőzésére; növekedése az élet diadala a halál felett. Az emberi szervezet olyan vitalitással rendelkezik, ami sokkal fejlettebb, mint a növényeké. Ha a szervezet abszorbeálja a föld vitális energiáit, akkor ellen tud állni a nehézségi erők destruktív hatásainak. Ha elszigeteljük magunkat ezektől a környezetben működő vitális erőktől, akkor a gravitációs erő egyre inkább dominál, és különböző betegségek jelentkeznek. Ezért szükséges, hogy az ember kihasználja az összes energiaforrást és a harmónia minden forrását, hogy képes legyen megküzdeni a nehézségi erővel. Minden földi élet a nehézségi erő fölötti egyre teljesebb diadalra törekszik. Az azonban az emberen magán múlik, és csakis egyedül önmagán, hogy szervezetében és környezetében építő, vagy ellenséges erőket teremt. Tudatlanságban is maradhat az élet törvényei felől, de azokkal összhangban is élhet. Azt már bemutattuk, hogy az emberi test minden szerve, a többi szerv, és a test, mind a szervezet egésze javára működik; ezen keresztül érik el az egyensúlyt. Az ember is lehet jótevő, összhangba hozván gondolatait, szavait és tetteit a tökéletes egyensúly törvényeivel. Természetében és lényegében minden megadatott neki, ami a tökéletes harmóniához szükséges, a korlátlan egészségben eltöltött élethez, örömhöz és elégedettséghez, hogy a jó magvetője, és a boldogság gazdag betakarításának aratója legyen.

Ura lehet magának, ha azt akarja, hogy hasznosabban szolgálhasson másokat, valamint saját magát. Kifejezheti a harmónia, a vonzódás, a hűség, a szeretet, a figyelmesség és a nemesség érzéseit mások felé. Minél erőteljesebben jelentkeznek ezek a pozitív érzések, annál ösztönösebben szívja magába a kozmosz vitális sugárzásait, és a tökéletes egészség minden lényeges elemét, ami el fogja árasztani egész lényét, győzelmet hozván a gravitáció fölött, és győzelmet a diszharmónia fölött.

Ilyen módon aztán az egész Föld javára fog élni, míg jelenleg csak rombol. Az élet jótevőjévé válik, embertársainak, a növényeknek, az erdőknek védelmezőjévé, azért, hogy az ember békében, harmóniában, rendben, teljességben, és bőségben lakhasson a Földön. Összekapcsolja magát a természet és a kozmosz törvényeivel, és szívvel-lélekkel követi azokat.

A biokémia tudománya megmutatta, hogy az ember elláthatja vegetatív idegrendszerét helyes táplálékkal. A központi idegrendszer szintúgy táplálékot követel, és állandóan meg is kapja azt. Ez a táplálék a gondolat. Amikor megkapja, továbbítja a gondolat effektusait az egész szervezetbe.
Ennek következtében a helyes étrenddel párhuzamosan az embernek tökéletes diétára van szüksége a gondolatok terén is. Amint csak jó ételeket kell válasszon fizikai étrendjéhez, ugyanúgy jó gondolatokra van szüksége központi idegrendszeri diétájához. Ezt az igazságot nyolcezer évvel ezelőtt nyilatkoztatta ki az emberiség egyik legnagyobb bölcse Zarathusztra, amikor megalkotta az emberiség első erkölcsi kódexét: jó gondolatok, jó szavak, jó tettek.

Éppen úgy, ahogy az ember megtanulhatja, hogyan kerülje el azon ételeket, amelyek mérgezik fizikai testét, ugyanúgy megtanulhatja az alantas és mérgező gondolatok elkerülését is. A negatív gondolatok ugyanolyan fertőzőek, mint a káros baktériumok, és a központi idegrendszer olyan betegségeit okozhatják, amelyek súlyosabbak, mint a biológiai rendellenességek, és nem csak az illető számára, hanem mindazoknak is, akik körülötte vannak.

(Parsifal: Példának nézzük Hitlert, akiről itt-ott megjelenik, hogy szigorúan diétázott, és talán húst sem evett. Ez egészséges lehetne a testnek, de negatív, pusztító gondolatainak hatása borzalmas végkifejletet eredményezett mind saját, mind környezete testi és lelki egészségében.
Ezzel szemben nézzük Leonardo Da Vinci-t, aki gyermekkorától szíve nemességéből kifolyólag visszautasította az ölést. Ilyen nemes érzések mellett kreatív, szép gondolatok jelenhettek csak meg, amelyeket lemérhetünk a "reneszánsz óriás" páratlan munkásságán is, amit a világnak adott. Ki volt akkor az egészségesebb? Aki teszemazt egészségesen táplálkozott, de rossz gondolatai voltak, vagy aki nemes, jó érzésekkel és gondolatokkal bírt, és ebből kifolyólag helyesen is táplálkozott? ...Egyértelmű a válasz.)

Az affinitás törvényének megfelelően a jó gondolatok további harmonikus gondolatokat vonzanak. Minél harmonikusabb a gondolat, annál erősebb és annál nagyobb vonzerőt gyakorol a hasonló gondolatok irányában. Az ember magas szintű, harmonikus ideákat teremthet magának, hogy megvédje magát a negatív gondolatoktól; és ezt mindennapi gyakorlattá teheti. A fejében forgatott eszmék révén az ember kifejlesztheti gondolattestét. Gondolatteste mágneses térré válik, ami ugyanolyan gondolatokat vonz magához, amilyenekkel ő rendelkezik.

A teremtésben minden a gondolat terméke. Mielőtt valami formát öntött, vagy erőre kapott, először gondolatban létezett. Az embernek rendelkezésére áll a gondolatnak ez a végtelen hatalma. Úgy használhatja, ahogyan akarja. Megengedheti magának a mentális restséget, és elméjének ürességét pusztán azzal, hogy nem gondolkodik; vagy magas rendű harmonikus gondolatokkal is kitöltheti az űrt.
Ilyenkor nincs hely arra, hogy akár egyetlen alsórendű gondolat is belépjen gondolkodó testébe. Sokkal fontosabb az, hogy az ember helyesen gondolkodjék, minthogy helyesen táplálkozzék. Mert ha gondolatai helyesek, akkor önkéntelenül is a jó életmódot, és a helyes étrendet fogja követni. De a megfelelő táplálkozás nem szükségszerűen idézi elő benne a helyes gondolatokat. Ezt ismerték fel és tanították az emberiség legnagyobb mesterei; Jézus Hegyi Beszéde az ilyen tanítás legcsodálatosabb példája. Az Upanisadokban, a Védákban, Buddha, Konfuciusz, Szokratész, Epikurosz, és sok más nagy gondolkodó mondásaiban bámulatos útmutatást kapunk a helyes gondolkodási étrend tekintetében is.

Jó gondolatokból jó szavak származnak. Annak a gondolatnak, ami nem nyer kifejezést, kevés ereje van, de amikor szavakba öntik erőteljessé válik, azzal az érzéssel és érzelemmel összhangban, amely azokat sugallta. A szavak az Univerzum kreatív erői, amelyek következtében az érzések manifesztálódnak. Fejlődésének jelenlegi stádiumában az ember gondolatainál sokkal erősebbek érzelmei és érzései, s ezek egy erőteret képeznek körülötte, amit érzelmi testnek hívnak. Éppen úgy, ahogy a gondolkodó test vonzza a benne kialakuló hasonló gondolatokat, ugyanúgy az érzelmi test is olyan gondolatokat vonz, amelyek hasonlóak az ott lévőkhöz.
Ezért a negatív és diszharmonikus szavak csak negatív és diszharmonikus állapotot idéznek elő mások érzelmi testében. Az érzelmek és érzések hatása az emberi szervezetre, amit a pszichoanalízis megállapított, azt bizonyította, hogy habár ezen érzelmek legnagyobb része a tudatalattiban lesz eltemetve, ezeknek mégis óriási hatalma van az ember jólétére. Ez az, amiért az ókor nagymesterei nem csak a táplálkozásban és gondolkozásban tanúsított helyes étrendet hangsúlyozták, hanem szigorúan figyelmeztettek a kimondott szavak hatásaira. Az egészség törvényei azt követelik, hogy engedelmeskedjünk a harmonikus szavak szabályának.

A harmadik tantétel a jó tettekre vonatkozik. Az Univerzumban minden kézzel fogható dolog valamilyen tetten keresztül jött létre. Bárhol van élet a Földön, ott mindig nyomonkövethető a tettek és akciók egy láncolata, az ok-okozat törvényének megfelelően. Az emberi szervezet maga is a múltbeli tettek összességének kreációja. Minden fejlődés sorozatos tettek eredménye; először a gondolat, aztán az érzelem és érzés, és végül az ezek eredményeként születő tett. Az ember tettei olyanok, mint a fa gyümölcsei, egy hosszú folyamat végső produktumai. De a fa gyümölcsei összhangban vannak a Törvénnyel, mert a fának nincs saját akarata, hogy megszegje azt; az ő akarata az univerzum akarata, maga a Törvény. Az embernek központi idegrendszerén keresztül egyéni akarata van; ennek következtében kedve szerint eltérhet a Törvénytől, vagy sem. Az ember jelenlegi léte, egyéni fejlődési foka múltbeli tettei összességének eredménye, és jövőjét jelen tettei fogják meghatározni. Tetteinek választéka így legnagyobb jelentőségű életében. Boldogsága és jólléte cselekedeteitől, kis és nagy tetteitől, érzéseinek és gondolkodásának eredményeitől függ.

Ha az ember tettei összhangban vannak a Törvénnyel, azzal előre viszi egyéni fejlődését, és bolygónk fejlődését is. Az emberiség nagy tanításai szerint, a tett mielőtt megtörténik, az ember szolgája, de miután megtörtént, már az ő gazdája.
A tudományos vegetariánizmus így az ember minden oldalú harmóniáját tanítja az Univerzum teljességével. Az egészség az ember kötelességévé válik az emberi társadalommal, és fejlődéssel szemben; nemcsak egyéni problémát jelent, hanem az egész emberiség problémáját is.

***************************************************************
Ez az írás Edmond Székely Tudományos vegetariánizmus című munkájának hatodik fejezeteként láttott napvilágot.
Avatar
Parsifal
Grafomán
 
Hsz: 946
Csatlakozott: 2004. okt. 7., csüt. 0:00
Tartózkodási hely: Körösök vidéke


Vissza: Vallás, spiritualitás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron