Ratti. A fázósság el fog múlni, ugyanis fokozatosan alakulsz és mész előre a 811-en. Nálam is így volt az elején. Nem éreztem teljes kielégülést a táplálkozásban, fázós voltam, és bizonytalan. Egy dolgot azonban tudtam, hogy ez el fog múlni és éreztem is, hogy lassan, de folyamatosan megyek előre.
Azt kell megérteni, hogy minden egyes nyers evéssel ÉPÍTJÜK A VIBRANT TESTET. És minden egyes félrelépéssel kell újabb 1 hét tiszta nyers, hogy ugyanott legyünk, mint a vétkezés előtt.
Tehát fel a fejjel, mert jó úton vagy.
Megyek majd fügézni hozzád.
Kedves Asha!
Bieler nem volt nyers evő sem, mindenevő volt, abszolút vakvágány. Tüneti kezeléses orvos volt, szót sem érdemel nyers szinten élőnek, de persze a mindenevők szintjén forradalmi volt, de az nem a mi szintünk, felette vagyunk "4000 m"-el.
Székely vegetáriánus volt, szintén tévút, és messze nem elég, és nem jó út. A hőkezelt vegetáriánusság EGÉSZSÉGTELEN!
Székely könyvei egyébként jók és annak kellenek, aki elindul a mindenevéstől, de egy idő után túlhaladottak lesznek.
Magyarán kellenek a Bielerek és Székely-k is mert a maguk szintjén hozzátartoznak az utazás eredményességéhez, és ahhoz, hogy fogalmunk legyen mit mondanak az alacsonyabb szintek szakértői.
Azonban egy idő után már nem elegek, a magasabb szintekre vágyoknak már nem tudnak építőket mondani.
A nyers evés szintjén Herbert Shelton lehetne példakép, aki megalkotta a 3-as ételszabályt, és aki a 200 éve higénizmus egyik atyja, mert nélküle még mindig vakok lennénk, és nem lennének Ann Wigmorok, Terry Fly-ok és Grahamok, Boutenkók, és követőik.
Nem kell másképp étkezni télen sem. Azt kell enni nyersen ami, van gyümi itt nálunk, és beszerezhető. És a vedd azt, ami nálad megterem elv, meg egy faszság. És szintén hányok, a nyaljuk a magyar cuccot, vedd a hazait faszság. Miért kellene csak azt venni, ami itthon van, azt kell venni, ami a világban beszerezhető, és jó dolog. Minden nemzet szereti magát a központba tenni. De ami egy magyarnak szép és büszke tőle attól még nem jön lázba egy Mexikói, mert az az a saját dolgaira rezzen. Nem vagyunk Kaliforniában, és akkor mi van, semmi. De attól még a 811 szerint kell enni télen is és nyáron is.
Mindenkinek a NYERS a jó csak és egyedül. Az hogy ezt nem érzékeli az elején az egyén, mert elrontott test, az más kérdés.
Egyébként meg írhatsz bármit, mert engem legalábbis egy olyannal, ami a kisújamban van, privát vélemény szintjén megvan róla a határozott véleményem, nem tudsz befolyásolni.
Ha betegesnek tartod az írásomat, ne olvasd, nehogy beteg legyél tőle. Nagyon szép és érzelem dús írás, amit írtam, van stílusa, hatása, és a célját is eléri.
Egyébként meg nem kell mindenkinek a 811-et célozni, mindenki válassza a számára tetsző szinteket, nem kell mindenkinek tökéletesen táplálkozni, de az egészsége is csak aszerint épülhet meg akkor.
Attól a 811 még a csúcs, és az is marad.
BOLDOG VAGYOK ÉS BÜSZKE, ÉS HIHETETLEN SZERENCSÉS, EGYÚTTAL MESÉSEN GAZDAG.
Ugyanis olyan életútban van részem immár 5. éve, amiről sziklaszilárdan hiszem, hogy ennél nincs magasabb rendű életminőség, és egy mesésen szép, betegségmentes, energikus, pozitív élet vár hátralevő életemben. Köszönet Shelton úr, köszönet Graham úr, mégpedig nagyon, de nagyon, mert nélkületek nem ismerhettem volna meg ezt a csodát.
