Vega 80/20

Élő, növényi táplálékok, melyek hőkezeléstől mentesek.

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. márc. 21., vas. 1:47

Már régóta vegaként is éreztem hogy egyes kajákból többet ennék és hogy van ami nem is okés, észreveszem már azonnal nem is kell hogy annyira koncentráljak a testemre, emésztés stb, a lényeg az hogy minden ami valamiért nem jó azt elhagytam, arra törekedtem hogy amit eszek egy evéskor az a kevés adag kielégítsen mindentéren.."jól lakjam" de csak annyira hogy a gyomrom ne terheljem s a pocim lapos maradjon, azt akartam elérni hogy estére is lapos maradjon a pocim úgy mint amikor reggel felébredünk. Éreztem és tudtam hogy a gabonák közt mi a legjobb..
Azt mondják hogy a köles nem savaít, lehet, de engem nem ez foglalkoztatott, inkább az hogy nem fini, talán csak akkor ha jól megfőzöd
és ízesíted, nekem akkor sem ízlett és égett a gyomrom picit tőle, lehet ha egy két kanállal eszek belőle akkor nem, de annak meg mi értelme hisz
nem lakok jól annyitól, van aki nem főzi csak beáztatja, az úgy akkor is kemény marad és nem jó ízű. Gabona közűl csak biotönkölyt, bio jázmin és
basmati rizst eszek, és a műzliben zabkorpát ami jobb a zabpehelynél,
de az apróbb zabpehely is jöhet ha nincs más. Krumplit csak héjában sűlve eszem 2-őt, másképp nem, úgy természetes íze marad és több tápanyag is. Rizst is annyi vizzel párolom amennyitől puhára dagad,
teljesen zártan. Levest nem eszek soha, felhiggítja a gyomornedveket,
nemsokára éhesleszel, nem eszek: olajban sülteket, főtt tésztát, főzelék..

Az a fekete savanyú teljes kiörlésű kenyerek sem jók, de a barna rizs sem, sokáig főzik még is nehezen emésztődik, sorolhatnám még...
sok egészséges kaját reklámoznak...neked tudni kell hogy mi a legjobb és persze meddig akarsz elmenni, ill kérdés az is hogy akarod e, pld
Arctic eldöntötte hogy nem akarja a 811-et, de tudom jól hogy nem eszik
mindenféle szemét kajákat.
Nem vagyok ellensége a nyerskajálásnak, de nem is hiszek már benne...
igazi kiegyensúlyozottságot akkor éreztem benne ha erős hitem is ott volt. Algákat s egyebeket nem eszek, nem ízlik és nem félek az anyag
hiánytól sem, de attól sem ha valamiből többet kap a testem, ezért is jó
ha változatosan és inkább töbszőr keveset eszünk. Már nem érdekel hogy régen mi volt, mit evett az ember az állítólagos "Paradicsomban"
persze ha még ember kinézete volt és nem más:lol: Ha evett is akkor mindent megkostólt s eszegetett, nem hinném hogy csak egyféléből evett és degeszre ette magát, de ezen kár vitázni. Én így hogy tudom hogy mi a jó nekem, miből elégszem meg kevesebbel, no és persze fini is, mert az a legfontosabb, ott kezdődik minden...nem vagyok soha beteg, tiszta
szagtalan a testem, "saját illatom van" szép a bőröm tök sima, télen sem száraz (Iván nekem akkor sem) azért is jó legalább a 20% más kaja, én
legalább is ezt érzem sőt az is van :P Tartom a súlyomat véglegesen:
165 cm magas, 56 kg és talán 48 éves vagyok?:lol:

Mi van Janie arcával? hát ez érdekes :roll: tőle kéne megkérdezni....
-nem tisztulási problémát látok én, hiszen kb már 3 éve nyersevő...
akkor a leg tisztább és sima az arcbőr amikor mosod vizesen simítva sem érzel rajta semmi apró valamiket, amit egyébként nem is látni, nekem olyan. Kevés méz sem volt
jó, bio aranybarna nádcukortól semmi bajom, napi egy evőkanál vagy annyi sem, műzlibe rakom, vagy fini vaniliás mandula tejbe, vagy bio
gabona kávéba, mandula tejjesíti, hidegen olyan mintha karamellás tejet innék, ez nincs főzve...majd leírom miket használok és eszek.

Tonya Kay az ki? van róla videó? köszi :P
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00


HozzászólásSzerző: ChaserHUN » 2010. márc. 21., vas. 8:50

http://www.youtube.com/watch?v=9NZcD-gMgl4
Ő Tonya Kay, táncos amúgy, illetve most már szokott filmekben is szerepelni. Vannak képek is róla ha beírod google-be a nevét. Ő sem hiszem hogy nagy evő lenne.
Amúgy miért nem hiszel már a nyers ételekben? Mármint ha 80%-ban eszed őket akkor azért van valami oka hogy nyersen egyed őket, mondjuk gyümiket zöldségeket felesleges hőkezelni szerintem. Apukám szerint a gabona a kezdetektől fogva ott van a bibliába és fontos dolog, bár sokat enni belőle szerinte sem jó. Mert ugye azt mondja a biblia hogy "magot magzó füvet", szerinte ezt a gabonára érti, valaki ezalatt a bűzafűlevet érti, nem tudom, szeretek ilyenekről beszélgetni, meghallgatni mások gondolatait mit gondolnak róla. Igazából nem látom értelmét hogyha oda lettünk teremtve a paradicsomba akkor miért kellett volna kenyeret sütögetnünk, később már érthető lett volna, meg ugye később Krisztus testét is jelképezi. Igazából nekem a gabonáktól volt nehéz elszakadnom, pedig amikor kezdő vegan voltam sok szóját ettem, szerettem is, meg elég sok mindent megettem, de amikor álltam át a 811-re egyedül a gabonák elhagyása volt nehéz.

Amúgy nekem egyre jobban az az érzésem hogy Graham csak azért nyomatja a magas kalóriát, illetve hogy egyszerre egyet együnk mert az emberek maguk is szélsőségesek, értem ezt úgy hogy vannak akik nagyon keveset esznek, utána gyümölcsből még kevesebbet bírnak és utána már elfogynának annyira kevés kalóriát vinnének be, másfelől az emberek annyira büszkék arra hogy minél több mindent összebírnak kutyulni hogy kész káosz lesz a gyomrukban, ezért jobb ha egyfélét esznek, de a könyvben a recept részeknél sem egyféle van mindig, én sem mindig egyfélét eszem, attól függ, van amikor szeretek többet, van amikor jól esik csak egy valamiből, degeszre meg nem kell zabálnunk magunkat, szerintem átállás idején kell kicsit jobban nyomatni hogy hozzászokjon az ember.

Arc bőrrel kapcs, nem látom hogy pl Harley-nak, a maraton futó Mike-nak, vagy Tim-nek bármi baja lenne a bőrének

Azt írtad nem eszel tésztaféléket, mintha úgy emlékeznék bio tönköly kenyeret eszel, az is tésztaféle lényegében, bár lehet csak rosszul emlékszem. Répa féléket ilyesmiket eszel?
Avatar
ChaserHUN
Grafomán
 
Hsz: 1083
Csatlakozott: 2008. jún. 6., pén. 0:00

HozzászólásSzerző: Arctic » 2010. márc. 21., vas. 20:28

Én hétközben reggelire mindig gyümit eszem, ebédre ált. tönkölyből készült pogácsát sütök (ezzel keveset kell szarakodni), kis tejföllel "tunkolom" :lol: Vacsira meg zőccséget nyomok, télen inkább gumóst.
Hétvégenként eszünk néha 1x-1x pancsosabbakat, főleg, ha anyám rajtunk éli ki főzőszenvedélyét... no persze nem húst.
Most jön a tavasz/nyár, több lesz a gyümi, így most megint többet fogok ezekből enni, már várom a barackokat, dinnyéket...

Chaser,

"Igazából nem látom értelmét hogyha oda lettünk teremtve a paradicsomba akkor miért kellett volna kenyeret sütögetnünk"

Már a Biblia elején volt olyan parancs, hogy népesítsük be a Földet. Ezt az emberiség szépen meg is tette. Megnézném, hogy ha nem lenne kereskedelem (mint ahogy évszázadokon át nem is volt), hogyan enne banánt, meg egyáltalán gyümiket télen egy magyar ember pl., svédekről nem is beszélve. A dzsungelban fákon himbálózva aligha lenne több az ember egy majomnál (nem lenézés képp természetesen)...
Avatar
Arctic
Grafomán
 
Hsz: 733
Csatlakozott: 2009. márc. 30., hétf. 0:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. márc. 22., hétf. 2:02

Chaser az a tönkölypiritós teljesen más állagú mint egy főtt tészta,
kevesebb is elég, nem üli meg a gyomrot és több tápanyag is marad benne
mert nem főzték ki vízben, bár a tönköly tészta és a gagyi fehér lisztből készűlt tészta közt óriási a különbség. Tönköly tésztát is jobb kicsi vízben lassan főzni só nélkül, a végén lehet picit sózni bio tengeri só a legjobb,
hármonknak egy évre elég volt egy kg só, minimális sót ettem csak.
Sok magok sem jók, allergén és sok a zsír benne, hízlal is, akkor már jobb egy kis tönköly kenyér ami nem is nehéz, főleg ha piritósként eszed.
A szervezet egy idő után hozzászokik mindenhez, ami az elején húúú de jó hatással van azt már később nem érzed, hiába eszel belőle sokat inkább valami formában árthat, ez vonatkozik a gyógynövényekre is, idő után a soktól besokall a szervezet :lol:
Ittam anno búzafűlét, elején megzavart égett a pofim tőle, fel is dobott...
később már nem éreztem semmit, sőt nem is bírtam sem az ízét se mást, valamiért nem kedvelte a testem de a szellemem se, Tim se bírta,
a természetbe sem rágcsálnánk füvet mert nem ízlik s ami nem ízlik az a testnek sem lehet olyan jó, bár meglehet szokni bizonyos ízeket, de van amit pedig nem, turmixba lehet javítani elnyomni ízeket de az még sem az igazi, brokkoli a turmixban nagyon büdi volt, azt csak gőzben párólva eszek, karfiól nyersen fini ízű.

Nem hinném hogy régen az emberek elzabálták a majmocskák elől a banánt, na de látta valaki mi volt régen :roll:
Szerintem az ember azért ember és nem állat mert gondolkodó és kreatív
és......a táplálkozásában is másabb volt mint az állat..szerintem soha nem is volt az ember állat, bár mostanság elég sok van belőle....vagy azzá akar válni....vissza a múltba :lol: :lol: szerintem ezen kár is témázni, mi volt régen, a bibliában vannak némi igazságok, de van ott horrorisztikus dolgok is írva, elvettek, hozzá adtak, meg nem rakták bele pld-ul az esszénusok írásait, kitudja mi a teljes igazság mindenben, pedig igazság mindenben csak egykéne hogy legyen, de az igazság is már relatív....én hiszem ha látom, tapasztalok és érzek...
Chaser én csináltam olyan nap kenyeret vagy mi, a hippokratészesek csinálnak még olyat, húúú de rossz ízű volt, még a cicám se ette meg :?
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. márc. 22., hétf. 2:33

Arctic hogy jön ide a tejfel heee? ez itt vega vonal hééé, tunkoljá mással...
:lol: :lol: :lol: :lol: na jó pici megvan engedve, neked kell érezni mi a jó,
ha nincs gondod tőle akkor mehet, utána valami pici gyümit egyél ami lemossa a torkodat és a nyelőcsövedet, sőt még frissit is :P

Chaser répákat is eszem :wink: :lol: sárgarépát csak nyersen, mert a gyomorban (legalább is nekem) olyan gumis lesz a főtt puha répa, tudom
mert láttam, na nem néztem be oda 8O csak volt amikor jött a kisróka és..
még paszternákot eszem de csak párólva fini, olyan édeskés íze van,
nyersen nem olyan fini rágcsálni, nanti répa a legfinibb, zsenge zöldborsót is eszem párólva, de nyersen imádom a borsóhüvelyt. Babokat nem eszem,
lencsét sem, sok a héja és sok a puki is tőle, nem szoktam olyat csinálni,
de a 811-nél volt rá példa, még az elején amikor sok gyümit ettem, pld-ul cseresznye. Az kajázik jól aki nem böfög, nics puki, nem jár 8-12 pisilni,
széklete nem akkor van amikor felül berak valamit ill eszik és nemsokára
mennie kell wc-re, én evés után soha nem megyek wc-re, az ingernek...
nem akkor kell jönnie...
Na megyek aludni sok volt ma a munka a kertben és más...még jó hogy aludhatok addig amig akarok :lol:
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

HozzászólásSzerző: Arctic » 2010. márc. 22., hétf. 7:50

Hát néha eszem (kecske)sajtot is, egy 5-10 dekát. Volt egy népcsoport (Goms), akik elég sok sajtot ettek, és tök jó egészségben éltek.
Szerintem nem lehet így általánosítani, vannak, akik böfögnek egy jót, de az csak levegő. Inkább akkor van "gubanc", amikor érzi az ember, hogy valami folyton visszaböfög. Mint nekem tegnap a mák... meg néha a fokhagyma. Viszont más meg bírja ezeket, könnyebben megemészti.
A wc-vel ugyanígy, kinek mi a szokása :lol:
Avatar
Arctic
Grafomán
 
Hsz: 733
Csatlakozott: 2009. márc. 30., hétf. 0:00

HozzászólásSzerző: ChaserHUN » 2010. márc. 22., hétf. 8:38

Zsu te azt írtad vega, ez vonatkozhat ovo-lakto vegetáriánusokra is, mert a vegetáriánusokat is le vegázzák, azt kellett volna írnod hogy vegan :P
Nem hiszem hogy elettük volna a majmok elől a banánt, jut mindenkinek elég a természet van olyan gondoskodó, na meg nem csak banán van a világon :)
Kreativitást illetően....szerintem nem igaz, annyira túlzásba esett az ember kreativitása hogy szemét kaját "gyártunk" már és a fél társadalom haldoklik a szennytől, de persze nem hiszik el, mert ugye fini a mekis kaja, meg a jó pöri, meg a vérben sült hagyma....

Böfögni jóformán nem szoktam, csak ha nagyon megtömöm magam véletlen, de akkor is csak kajálás után közvetlen utána nem, puki van egy kicsi de sose büdös, ahogy a székletem sem, és nem fáj a hasam vagy ilyesmi, csak akkor volt rossz amikor rengeteg mákot ettem egyszerre, na az betett
Avatar
ChaserHUN
Grafomán
 
Hsz: 1083
Csatlakozott: 2008. jún. 6., pén. 0:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. márc. 22., hétf. 17:38

....meg néha a foghagyma vissza szól :lol: :lol: :lol: akkor ne egyed,
bár nem ezektől az apró jelenségektől leszünk betegek.
Vega vagy vegán tök mind egy, de a 80/20 -at sem kell pontosan betartani,
nyáron többszőr lesz hogy 811-zek, de lehet hogy lesznek napok télen amikor 60/40-ezek :lol: :lol: :lol: nem számolok témázok semmin....
eszem azt ami jól esik, sok nyers esik a legjobban, de utána jó valami mást is enni, s azután megint nyerset :wink: :P
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. ápr. 2., pén. 18:39

Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

HozzászólásSzerző: ribizli » 2010. ápr. 12., hétf. 18:23

hello na ide is írok,én is szeretem néha a meleg cuccokat,és a rizst,szerintem a 70nyers vagy 60 tök jó télen,és nekem is elég elvont a 811,meg én nemtudnék egész nap arról írni mit eszek nem ekörűl forog az áéletem:)de jó megint nektek írni.luca
Avatar
ribizli
Írogat
 
Hsz: 98
Csatlakozott: 2009. nov. 20., pén. 1:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. ápr. 13., kedd 0:12

Szia itt is Luca, sokat gondoltam rád..jókat írtál odaát...a benned lévő félelmek veszélyesek, de az állandó korlátoltság is, a hitem nekem is erős,
abban hiszek ami nekem a legjobb, jó úton járok...
Most fejeztem be délután óta 20 kis csokrot, a kicsi dekoráciokkal is ugyan annyi munka van "sz@rakodás" mint a nagyobbal, de mégis kevesebb a pénz érte, na jó én ezen nem témázok már, megcsináltam vidáman zene mellett, nem álltam mellette mereven, közben volt laza táncika:lol:
nem lettem fáradt még agyilag sem, pedig előtte egésznap volt elég dolgom,
lazán veszek már mindent és fáradhatatlan vagyok, ez a tudat nagyon fontos, nem minden lelkesíti az embert, de ha muszájból vannak dolgok akkor is pozitívan gondolkodva lazán kell venni még az akadájokat is.
Nem hagyom hogy valami stresszeljen, azt sem hagyom hogy valami "korság " vírus stb elkapjon.

A fejed ha fáj annak több oka is lehet.
A tiszta bio kaja és sok nyers... alapja a szellemi és testi egészségnek.
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

HozzászólásSzerző: demmo » 2010. ápr. 14., szer. 14:08

Kedves Zsu!

Szoktam enni valamilyen salátát esténként a következők mixeléséből:
paradicsom,paprika,uborka,salátalevelek(jég v fejes például) meg oliva plusz csemegekukorica(sajnos konzerv).A gondom az,hogy kellene valami jó,tejmentes,húsmentes öntet rá ami finommá teszi,mert így még nem elég finom,de a tejtartalmú önteteket nem szeretem.
Avatar
demmo
Írogat
 
Hsz: 184
Csatlakozott: 2010. feb. 6., szomb. 1:00
Tartózkodási hely: Veszprem

HozzászólásSzerző: ribizli » 2010. ápr. 14., szer. 15:30

szia zsu


én is gondoltam rád,eszek ám nyerset 80%ban és biót is ki tudja mi a baj talán a stressz,kissé meglepett a baba és örülünk nagyon cak sok minden borúlt így.szeretem a kreatív dekorációkat,neked mi a kedvenc virágod?nekem a szelőrózsa a gyöngyvirág,és a cseresznyefavirág,aztán persze minden más,külömben te szerintem egy orchidea -ra hasonlítasz.:)az igen szép érdekes sokszínű és joillatú,tiszta.Neizgulj nemhülyültem még meg csak mindenkit virágban azonosítok.puszi :D


az én saliszószom közűl az 1ik:fél avokádó kiskanál olivaolaj,5 mandula,5 bazsalikom levél,pici víz,és néha foghagyma de csak icuri,és nem mindíg,ez be a turmixba.isteni,és nyers.
Avatar
ribizli
Írogat
 
Hsz: 98
Csatlakozott: 2009. nov. 20., pén. 1:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. ápr. 14., szer. 16:47

Móni lehet kapni bio veganézet amit Te még ízesíthetsz, de Ribizli öntete is okés, Urbán Vali és Gitta is jókat csinál, olvass róluk a neten.
Én mostanában is sokszor csak fogom és eszem a dolgokat, bio tönkölypiritósra teszek pici olivát és rá zöldségeket salátát és hamm
ja és az a csípős retekcsíra ad még ízt is, petrezselyemzöld kapor is mehet salátába és kenyérre, ízlés szerint, rukkola eperrel fini,majd próbáljátok ki.
Nem eszem több mást mint ami jó nekem és kellemes a testemnek és lelkemnek, vásárláskor annyi "mást " veszek ami elég, ott dől el minden.
A sok nyers segít abban hogy "más" kaját nem kívánsz annyit, főleg ha jön a nagy meleg, az a kb 20% vagy kicsit több vagy éppen kevesebb az változatosság ízben állagban anyagban stb, megbontja a nyers hangulatot
és vidámabb leszel :lol: :lol:
Fontos hogy amit eszünk az fini legyen jól essen és nem megtömni a pocit,
olyan lesz az emésztés is, és tudd mi a legjobb neked :P
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

HozzászólásSzerző: AngelZsu » 2010. ápr. 14., szer. 17:02

:lol: :lol: hííí ribizli....olyan édes gyermeki teli szeretettel írod soraidat és
érződik a pici humor, amikor olvaslak lelket melegítő megható s ugyanakkor jókat nevetek is.... :P
Minden embert lehet valamihez hasonlítani, van akit a "büdös bogárhoz"
na de tényleg :o :lol: végülis nekem mind egy ki kicsoda, csak nagy szíve legyen :oops: :P

Elég összetett virágnak tűnök :lol: pedig nem vagyok több senkinél, de kevesebb sem!!!! ribizli édes volt az a virágos hasonlat, Téged egy olyan virághoz hasonlítanálak ami ehető is, olyan "zabálnivalóka" :P
Avatar
AngelZsu
Grafomán
 
Hsz: 743
Csatlakozott: 2009. aug. 4., kedd 0:00

ElőzőKövetkező

Vissza: Élő, nyers étel

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 28 vendég

cron