Nyers ételek

Élő, növényi táplálékok, melyek hőkezeléstől mentesek.

Nyers ételek

HozzászólásSzerző: tami » 2011. okt. 13., csüt. 8:38

Dátum: 2006. július 19. szerda, 17:09 Küldte: tami

Nyers élelmiszer alatt elsősorban növényi eredetű, zöldségből, gyümölcsből, magvakból, és néhány állati eredetű nyersanyagból, főzés vagy egyéb hőkezelési eljárás nélkül készült ételeket értjük. A nyers ételek kritériuma még, hogy frissek legyenek a lehető legrövidebb idő, teljen el a növények leszedése és a fogyasztása: között, hiszen a hőkezelésen túl még számos eljárás, és maga a tárolás is jelentősen csökkentheti a tápanyag tartalmat.

Megszokott, hagyományosan elkészített, főtt étel elfogyasztása után fél-egy órával a vérben lévő fehérvértestek száma mintegy megháromszorozódik, ez a szervezet a felvett táplálékkal szembeni védekező reakciója (emésztési leukocitózis).
A szervezet a felvett táplálékot ugyanis idegennek érzi, és működésbe hozza védekező reakcióját, amit kb. másfél-két óráig fent is tart. Ennek következtében áll elő a mindannyiunk számára jól ismert fáradtság érzés, amely a hagyományos ételek elfogyasztása, az étkezés élvezete után jelentkezik.
A nyers élelmianyagokban azonban olyan, hőre igen érzékeny enzimek és aromaanyagok találhatók, amelyek már a szájban és a garatban felszívódnak, így igen gyorsan fejtik ki hatásukat, melyek következtében nem indul be a szervezet imént vázolt védekező reakciója. A nyers ételek ez irányú jótékony hatása akkor is fennáll, ha nyers étel után hagyományos főtt ételt fogyasztunk.
Lényeg, hogy minden étkezést nyers étel elfogyasztásával kezdjünk.

A nyers ételek fogyasztásához tudnunk kell, hogy a nyers élelmianyagoknak igen aktív emésztési folyamatra van szükségük, fontos, hogy mire a szervezet nyugalmi állapotba kerül, ne maradjon a gyomorban emésztetlen nyers élelmiszer, mivel ekkor az emésztésünk sem aktív, így az emésztetlen anyagok erjedésnek indulnak, alkohol és savak képződnek, ennek következménye a felfúvódás, telítettség érzés, fáradtság.

www.biochef.hu
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vissza: Élő, nyers étel

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég

cron