Indiánok üzenete!

A Civil Rádió vegetáriánus műsorának találkahelye.

Indiánok üzenete!

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2014. nov. 13., csüt. 9:47

(Avagy ki a civilizált és ki a barbár?)

Amikor először értek ide az európaiak, Kolumbusz révén, bármelyik folyóból ihattunk. Ha az európaiak úgy éltek volna, mint az indiánok, amikor eljöttek, még mindig ihatnánk vizeinkből. Mert a víz szent.
A levegő szent. DNS-ünk ugyanúgy épül fel, mint a fáé. A fa belélegzi, amit mi kilélegzünk. Amikor a fa kilélegez, szükségünk van arra, amit kilélegez. Tehát sorsunk közös a fáéval.
Mindannyian a Föld gyermekei vagyunk. Amikor pedig a Földet, a vizet és a levegőt tönkretesszük, ő válaszlépésre kényszerül.

A Földanya válaszol.
Mára a világ „piaccá” lett. Nekünk pedig ezzel a piaccal kell foglalkoznunk.
Az emberek azt hiszik, hogy az erőforrások határtalanok, végtelenek. Amikor erőforrásokat említetek, a rokonainkról beszéltek.
Családunkról beszéltek. A hal is a mi családunk, nem erőforrás, hanem család. Minden tiszteletet megkövetel. Maga a világ úgy épül fel, hogy a természeti törvényeken alapul. A természeti törvény pedig egy erőteljes újjászületési folyamat.
Az újjászületési folyamat nem szűnik meg, növekszik, és végtelen. Teljes mértékben végtelen, ha mindenki elfogadja és követi a törvényt. De ha szembeszálltok a törvénnyel, és azt gondoljátok, megváltoztathatjátok a törvényt, akkor kudarcra vagytok ítélve.

A kudarc pedig rengeteg fájdalommal jár, mert a természeti törvény nem kegyelmez. Az csak a törvény. A Föld tele van erővel. Nem az emberek számára jött létre, mi csak részei vagyunk.
De nekünk nem kell itt lennünk, mert a Föld saját folyamattal rendelkezik, és ha olyan pontig juttok el, ahol saját magatokat, emberi lényeket pusztítjátok el, és elpusztítjátok az életet, végül pedig elhagyjátok ezt a Földet, a Föld nem fog eltűnni.
Nem lesz vége a világnak. Ez egy nagyon érdekes elgondolás számunkra. A világnak nem lesz vége. De rajta az emberi életnek igen. Ez tehát nem a világ vége, amiről beszéltek, hanem nekünk lesz végünk.
A világ pedig, függetlenül attól, hogy mennyi sebet ejtettetek rajta, újraéled. Újrazöldül. Mindent újraépít, ami valaha itt volt. Kivéve az embereket, akik nem lesznek itt. Mert az idő neki dolgozik.
Miközben fogy az erőtök az utolsó szakaszon, vágtattok a cél felé, ott pedig egy kőfal van, de nem tartjátok vissza lovatokat.

Nem álltok le, sőt, még inkább rágyorsírtatok. Én így látom, így használjátok azt, amit erőforrásnak hívtok. Gyorsabban használjátok fel, mint ahogy újratermeli magát. Rohantok a katasztrófa felé, és egyikőtök sem fogja vissza a lovát.
És minden egyes nap, amikor nem teszitek azt, amit kell, újabb nap a lehetőség elveszítésében.
Mindennap elveszítitek a lehetőségeket. Egyetlen fa sem nő egyedül. A fa közösséget jelent. Bizonyos fák, bizonyos növények gyűlnek össze bizonyos fák körül. És bizonyos gyógyszerek gyűlnek össze a bizonyos növények körül.
Ha megölitek az összes fát, ha kivágjátok az összes fát, azzal egy közösséget öltök meg.
Nemcsak egy fát öltök meg, hanem egy teljes közösséget, ami körülötte nő és abból táplálkozik, és ami nagyon fontos gyógyszer lehet az emberek vagy állatok számára.
Tehát elveszítettetek egy közösséget. Ha pedig tarra vágtok egy erdőt, ami most történik Amerikában és
Kanadában borzalmas mértékben, úgy gondolom, hogy az egész világon, akkor nagyon romboló hatásotok van.

A fák újraültetése nem jelenti a közösség újbóli létrehozását. Sokat veszítettek a folyamat közben. Ha ezt nem értitek, majd meg fogjátok. A megértés pedig nagyon meg fog viselni benneteket.
Ma a világot uraló száz gazdasági egység, a száz legnagyobb gazdasági egység, és az "egység" szót használjátok erre, negyvenkilenc országot és ötvenegy társaságot jelent. Egy pillanatra gondoljátok ezt át.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ma a döntéshozatal mozgató erői a társaságok. A társaságokat pedig nem érdeklik az emberi jogok.
Nem érdekli őket az emberi élet. Még azzal sem törődnek, hogy a nekik dolgozó emberek megfelelő bért kapjanak.
Milyen döntéseket fog tehát hozni a javunkra ez a gazdasági erő, ezek a „cégállamok”, ahogyan én nevezem őket?

Aztán az lesz, hogy súlyosan megfizettek, ahogy mondani szokás, bizonyos dolgokért, amit most elkövettek.
Azt gondolom, hogy az embereknek rá kell jönniük, meg kell érteniük, hogy a lehetőség mindig az emberek kezében van, össze kell fogniuk, és meg kell kérdőjelezniük azokat az értékeket, amelyeket mostanában mértékegységekben adagolnak nekik, mert mára fogyasztói társadalomban élnek.
A gazdaság a mozgató erő, nem pedig a józan ész. Nem vall józan észre, ha követtek valakit csak azért, mert.. miért is? Mondjátok nekem, hogy miért követitek őt?
De mi van akkor, ha mondjuk, a kútba ugrik? Követnétek akkor is? Ti is azt csinálnátok? Használjátok az eszeteket, a józan eszeteket. Mindenkinek saját magát kell irányítania.
Ez azt jelenti, hogy saját eszeteket kell használnotok.
Miközben keresünk, szövetségeseket keresünk, barátokat keresünk, olyan embereket keresünk, akik megértik és elfogadják a béke célokat. És most a kezetekbe helyezünk minden életet. Ti vagytok felelősök, a ti kötelezettségetek, hogy minden életről gondoskodjatok.

Amikor pedig Ő ilyen dolgokról beszélt, nem a nagybátyjainkról, nagynénjeinkről és unokatestvéreinkről, apáinkról és anyáinkról beszélt, hanem minden életről beszélt. A fákról beszélt. A halakról beszélt. Állatokról, mindenről, ami fejlődik, mindenről, ami él. Mert ez egy család!
Mindannyian a Föld gyermekei vagyunk. Az emberek azt hiszik, hogy az erőforrások határtalanok, végtelenek. Amikor erőforrásokat említetek, a rokonainkról beszéltek. Családunkról beszéltek. A hal is a mi családunk, nem erőforrás, hanem család. Minden tiszteletet megkövetel. Miközben fogy az erőtök az utolsó szakaszon, vágtattok a cél felé, ott pedig egy kőfal van, de nem tartjátok vissza lovatokat. Nem álltok le, sőt, még inkább rágyorsítsatok. Én így látom, így használjátok azt, amit erőforrásnak hívtok. Gyorsabban használjátok fel, mint ahogy újratermeli magát. Rohantok a katasztrófa felé, és egyikőtök sem fogja vissza a lovát. Egyetlen fa sem nő egyedül. A fa közösséget jelent. Bizonyos fák, bizonyos növények gyűlnek össze bizonyos fák körül. És bizonyos gyógyszerek gyűlnek össze a bizonyos növények körül. Ha megölitek az összes fát, ha kivágjátok az összes fát, azzal egy közösséget öltök meg.

Amikor pedig Ő ilyen dolgokról beszélt, nem a nagybátyjainkról, nagynénjeinkről és unokatestvéreinkről, apáinkról és anyáinkról beszélt, hanem minden életről beszélt. A fákról beszélt. A halakról beszélt. Állatokról, mindenről, ami fejlődik, mindenről, ami él. Mert ez egy család!

Fordítás: Sevaster1
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00


Vissza: Kanál forradalma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 57 vendég

cron