David Grumett: Vegetarianizmus a kereszténységben. I-rész

[Boldogsag]

A mai keresztény vegetáriánusok az étrendi korlátozások régi hagyományát folytatják, a források a szentírások, a szerzetesség, a legfontosabb teológusok és lelki vezetők tanúsága. Ez a hagyomány mégsem felel meg a vegetarianizmus modern felfogásának, amint azt a lakomázás, halevés és állatáldozat fennmaradása mutatja. Továbbá, a testről és lélekről alkotott felfogás, az újabb spirituális és liturgiai megújulások, az eretnekség miatti aggodalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy a legtöbb keresztény ne vegye komolyan a vegetarianizmust, a történelem folyamán és ma egyaránt. A jelenlegi környezeti válság és sok felekezetben az eucharistia folytatódó központisága alapot szolgáltat a megújulás kísérletéhez.

Még júniusban, Romániában voltam, Konstanza régi városában, a Fekete tenger partján. Egy napon a bolgár határ felé utaztunk, hogy felkeressünk néhány új és felújított kolostort – ezek jellemzik az ortodox egyház térnyerését, a kommunizmus bukása óta. Ősi keresztény talajon jártunk, itt hirdette az igét Szent András, aki, amint az ortodoxok szeretik emlékeztetni a nyugatiakat, az első volt az apostolok között, aki elismerte Jézust, és ő volt az, aki Jézushoz vezette Pétert. Az útról lefordulva, hosszú, kátyús szakaszon haladtunk egy elhagyatott tó felé, majd megálltunk egy nagy, új háznál, amely vagy tíz nővér otthona volt, egyikük a sofőrünk anyja. Ami az ételt illeti, eddig jó dolgom volt. Eljött a Pünkösd utáni böjt, és sem vörös húst, sem baromfit nem ettek—ennek így is kellett maradnia az egész hónapban, Szent Péter és Pál ünnepéig. Ez azt jelentette, hogy nem kerültem nehéz helyzetbe. Amikor beléptünk a kis refektóriumba, sűrű mentegetőzések közepette mondták, hogy ez egy szegény ház, és teljesen a vegetáriánus szabály szerint élnek. Ha előbb szólunk, szerzetek volna számunkra, a vendégek számára egy kis halat, de így csak zöldségeket tudnak ajánlani.
A leves természetesen finom volt, a zöldségek valószínűleg a ház kertjéből. A kötelező tuică is. Mindig ezt az erős szilvapálinkát szolgálják fel a vendégeknek ebéd és vacsora előtt, és mivel mi napokig élveztük ezt a kivételes helyzetet, jó néhány pohárral megittunk. Mint a régi nyugati kolostorokban, itt sem vetettek meg egy kevés bort vagy gyomorkeserűt, míg, nagyon helyesen, a húst nagyobb problémának látták.

Ez a kis történet mutatja, hogy a kereszténység és a vegetarianizmus nemcsak két különálló mozgalom, külön történelemmel, amelyeket a körülmények kényszerítő ereje hozott össze. Azt lehet mondani, inkább az anyagi gyakorlat és spiritualitás összefonódó hagyományai, amelyek egyes időszakokban és helyeken szorosan kapcsolódtak. De egyik sem teljesen kritikátlan partner. A tágabb értelemben vett ortodox társadalomban pl. a vegetarianizmust csak adott böjtnapokon követelik meg, és bár a vörös húst és a baromfit száműzik, a hal megengedett. Lelkesítő látvány, egyfajta keresztény vegetarianizmus a mai Európában, és izgalmas lenne megvizsgálni, mi történik jelenleg Romániában. De ebben a cikkben a tágabb, történelmi horizonttal, specifikusan három kérdéssel foglalkozom: 1. milyen pozitív kapcsolat van a kereszténység és a vegetarianizmus között? 2. hogyan kérdőjelezte meg a kereszténység a vegetarianizmust? 3. milyen alkalmakat mulasztottak el a keresztények, ahhoz, hogy a vegetáriánusokat komolyan vegyék, és mik a jövőbeli közeledés kilátásai?

Nézzük először a szentírásokat. A Biblia egyes olvasói a tanítást keresik, mások hitbeli nyilatkozatokat, missziót, a politikai szabadság elveit, és még sok mindent. De nézzük az ételt. Ez nem nehéz: az étel mindenütt ott van a Bibliában. Sokszor szerepel a vegetarianizmus is. A történetet elkezdhetjük a Genezis 1 vegetáriánus paradicsomával, amelyben az emberek ételül kaptak minden maghozó füvet és fát, amelynek gyümölcsében mag van vannak’. Az állatok, madarak és rovarok is mindenféle zöld növényt kaptak ételül. De a húst körülvevő erőszak megsemmisíti ezt az idillt. Ábel leöli a nyája elsőszülöttjeit, és a kövér részeket felajánlja az Úrnak, aki azokat láthatóan jobban értékeli, mint Káin felajánlását, a föld gyümölcseit. A jámbor vegetáriánus elborzad, ki bosszulja meg a felajánlás elvetését—vagy talán az ártatlan élőlények lemészárlását?— kicsábítja a fivérét a földekre, és megöli. Nem sokkal ezután jön a vízözön, amelyben emberek és állatok elpusztulnak, ez a bűnös ragadozás büntetése.
Tudjuk, hogy a vegetarianizmus Dániel könyvében szerepel. A jóképű, művelt értelmiségit a barátaival együtt a babiloni udvarba viszik. Elutasítják a király nem-kóser ételét, inkább zöldségeket kérnek, és végül jobban néznek ki, és kövérebbek, mint a többi vendég, aki a király asztalához ült. Tudást szereznek, Dániel az álmok és látomások értelmezésének adományát kapja.

Ennél a sima vegetáriánus történetnél is fontosabb azonban az, hogy a szentírás szerint a hús veszélyes, és részletes szabályozást igényel. Mózes 3. és 5. könyve gondosan behatárolja, mely állatok húsát szabad megenni. Szabályozzák a leölés módját, nem szabad elfogyasztani az állat egyes részeit, a vért ki kell folyatni. Dögöt nem szabad megenni, ragadozó sem ölheti meg az állatot. Továbbá, a ragadozókat – különösen azokat, amelyeknek karmaik, stb. vannak – a tisztátalanok közé sorolják, alkalmatlannak az emberi fogyasztásra. Egyes szabályokat megismételnek az Apostolok cselekedeteiben, ahol a jeruzsálemi tanács elrendeli a keresztényeknek, hogy tartózkodjanak az állati vértől....

Fordítás: Szilágyi Márta