Anthony Strano: Az erőszakmentesség jelentése

Más lapokról származó vegetarianizmussal foglalkozó cikkek és írások

Anthony Strano: Az erőszakmentesség jelentése

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. ápr. 19., kedd 10:30

Anthony Strano: Az erőszakmentesség jelentése I. rész

Egy nagyon szép írás első része az ahimszáról, az erőszakmentességről.


A vegetáriánus életstílust gyakran összekötik az erőszakmentesség értékével, vagyis a velünk született tisztelettel az összes élő dolog iránt. Az erőszakmentesség értéke annak a megértésén alapszik, hogy egy emberi lény természetes élete a béke, a rend és a harmónia. Az erőszakmentesség, vagy az ahimsa nemcsak egy ötlet, egy idea Indiából, de az ősi nyugati kultúrákban is nagyon szilárdan hittek ebben. Az egyik legjobban ismert vegetáriánus abból az időből, a filozófus-tudós, Pitagorasz. Pitagorasz eredetileg egy görög szigetről, Szamoszról származott. Több, mint húsz évig Egyiptomban tanult, majd dél-Olaszországban telepedett le, ahol megalapította a tudósok első közösségét. Ez a közösség arról volt ismert, hogy az igazságot kutatták. A tudomány célját abban látták, hogy el kell érni, és fel kell fedezni az igazságot, amit ők néha realitásnak neveztek. Nem a tények és tárgyak igazságát, ahogy ez most a modern tudományban történik, de az igazságot, amely az Univerzum szabályát jelenti, amit a filozófus tudósoknak a csenden, a tiszta gondolaton és a tudáson keresztül kellett felfedezniük. Ez minket Albert Einstein nagyon jól ismert kijelentésére emlékeztet: „én szilárdan hiszek abban, ahogy az ősök is hitték, hogy a tiszta gondolat tudja megérinteni a realitást.” Tehát, a pitagoraszi iskolának a tudományos igazsága az volt, hogy az ént össze kell kapcsolni az univerzális realitással, azt újból fel kell ismerni, vagyis személyesen meg kell tapasztalni a Kozmosz eredeti és alapvető harmóniáját. A Kozmosz harmóniát, egyensúlyt, békét és rendet jelent az örökkévaló Univerzumban. Az emberi élet, valójában az összes élet ennek a kozmikus harmóniának és a rendnek volt a része. De ki tudja megtapasztalni az eredeti harmónia kozmikus mintázatát? Pitagorasz számára csak azok voltak erre képesek, akik csendben, koncentráltan és erőszakmentesen tanultak. Egy erőszakos karakter, egy erőszakos tett leblokkolja a kutatót, megállítja őt abban, hogy belépjen ennek a kozmikus harmóniának a megértésébe és megtapasztalásába. Ezért a közösség összes új tagjának két éven keresztül meg kellett őrizni a csendet /néhányan öt évig is csendben maradtak/, mielőtt megengedték nekik, hogy kutassanak és részt vegyenek a kísérletekben és megbeszéléseken. Ennek a csendnek az volt a célja, hogy a tudatot és az intellektust teljesen szabaddá tegyék a haszontalan gondolatoktól és vágyaktól, amik olyanok voltak, mint a felhők és hegyek, amik elrejtik az igazság fényét. A csendnek ott volt a dupla szerepe, a tudat megtisztítása, de az is, hogy segítse a gondolat által az Örökkévaló Eggyel való kapcsolatot, vagyis, hogy elérjék a Kozmosz isteni felépítését. A csend gyakorlásával együtt az igazság keresőinek tiltott volt, hogy bármilyen típusú húst egyenek. Pitagorasz, ugyanúgy, mint az indiai szentek, hitte, hogy az erőszakos energia, ami a leölt állatokból jön, megsemmisíti a tudat békéjét és ennek az a következménye, hogy nem tudják elérni a realitást. Abban hittek, hogy a realitást csak akkor lehet elérni és azzal összekapcsolódni, amikor a tudat tiszta és áttetsző. Bármilyen típusú erőszakosság a tisztaságot és átláthatóságot megsemmisíti. Azoknak, akik ehhez az iskolához akartak csatlakozni, jó karakterrel kellett rendelkezniük. Senkit nem fogadtak el, bármennyire okos, vagy fontos volt, ha bármilyen módon is erőszakos karakterrel rendelkezett mások iránt, például: hazudott, lopott, vagy bármilyen fizikai erőszakban vett részt. A kutatóknak meg kellett őrizniük a cölibátust is, mert teljes koncentrációra volt szükség a tanulmányban. Pitagorasz hitte, hogy mindezek szükségesek, mert valakiben teljes tisztaságra van szükség ahhoz, hogy elérje az élet tisztaságát.


http://www.ahimsa.hu

Dátum: 2005. január 05. szerda, 02:15 Küldte: nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Re: Anthony Strano: Az erőszakmentesség jelentése II. rész

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. ápr. 27., szer. 15:14

Az ahimsáról (nem ártás) szóló írás II. része. Nagyon szép, összeszedett gondolatok ebben a témakörben. Étkezzünk vegetáriusan! - Nawesh

Az erőszak nem egyszerűen fizikai, mert létezik a tudat, az intellektus, az érzelmi és testi erőszak is. Ez a mai társadalom értékrendjének, a versengés, az ambíciók és annak a tudatosságnak az eredménye, hogy még többet birtokoljunk. A tudat félelmet, feszültséget, kapzsiságot teremt és ez végül stresszt eredményez. A tudat békétlenné válik, mert túl van terhelve a sok negativitással és eljön az idő, amikor ez teljes összeomláshoz vezet. Ahol nincs béke, ott nem lehet tisztaság. Ott nem lehet helyes döntéseket hozni, amik az énnek és másoknak is hasznosak. A stressz és a mentális összeomlás megmutatkozik a tudat erőszakosságában. Az egyik fő módja annak, hogy ezt a konfliktust megoldjuk, ha megváltoztatjuk az értékeket, a magatartást és a gondolatokat azzal, hogy pozitívabbá, toleránsabbá és önzetlenebbé válunk.


Dátum: 2005. január 10. hétfo, 03:15 Küldte: nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vissza: Lapajánló

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 50 vendég

cron